„Egy szelet pillanatnyiság”

– Nem emlékszem, hogy két éve is ennyi szúnyog lett volna. Igazából csak a szépre emlékezem. Egyrészt arra, hogy nagyot úsztunk a Tiszában pár kollégámmal, haladtunk az árral szemben, pontosabban egy helyben úsztunk... És ez egy régi vágyam volt, hogy a Tiszában egy helyben ússzak a barátaimmal. Akkor is ilyen nagy meleg volt, mint most, és a víz alatt éreztem magam a legjobban. Közvetlenül a koncert előtt jöttünk csak ide. Úgy emlékszem, hogy rendben volt a buli. Talán. Kaphatok egy kortyot a vizedből? – teszi hozzá az ásványvizemre pislogva. Odaadom, meghúzza, zsebre vágja. Legalább nem kell cipelnem.

A kulcsszó: életszerűség

• Hallgatva a dalaitokat egészen a kezdetektől mostanáig úgy éreztem, hogy azok az idő múlásával egyre derűsebbre sikerültek. Például a legújabbnak, az Ajjajjajnak már egészen pozitív az üzenete. Ez tudatos?

– Nem tudom. Tinédzserek voltunk, és sötét pincékben ültünk egész álló nap. Nyilvánvalóan akkor azt a fajta belső kényszert éreztük, hogy ezeket a dolgokat fejezzük ki. Egyébként az Ajjajjaj lehet, hogy derűsebbnek tűnik, de mégiscsak arról szól, hogy milyen az, amikor nincs szeretet.

• Én úgy fogtam föl, hogy milyen jó, ha van.

– Vagy milyen jó lenne, ha lenne. Bizonyára sötétebbek voltunk a kezdetekkor, bár ma is szeretünk sötét vizekre evezni, mert nem gondoljuk, hogy ami az életben sötét, az feltétlenül rossz is, elhanyagolnivaló. Az is egy kincsestár, hiszen életművek épültek arra a világra, említhetném Fellinit például... Szóval rengeteg izgalmas dolog van a sötét oldalban is, csak nem mindegy, hogy úgy fogalmazzuk meg, hogy depressziósak legyünk tőle, vagy esetleg csak magát a világot tárjuk föl, majd ott hagyjuk egymagában, hogy aztán mindenki eldönthesse... Hopp, ott egy szúnyog a karodon!

• Köszi. A festményeid mind borúsak.

– Életszerűek! Az élet ilyen is, olyan is. Persze lehet, hogy az a magába forduló típus vagyok, és inkább a borús dolgok ragadnak meg. Mindig is kíváncsi voltam a világ torz felére, a valóság arra a kimondatlan részére, amit minden szülő eltitkol a gyereke elől, és ez a kis puttony bontatlanul továbbkerül a következő generációhoz, ami aztán egy kutatni való dolog. Kaland nekem is. Nem is maga a probléma a lényeg, hanem a problémán való átrágás, magunk meglátása a problémában, majd a megoldásban.

• Tehát a festészet számodra terápia?

– Szerintem minden művészet valamilyen szinten terápia, így a festészet is. De nem gondolom, hogy kizárólag az. Ha kiderül, hogy jobb, ha csinálom, mint ha nem csinálom, akkor mondhatjuk, hogy terápia. Ha jobban érzem magam, amikor festek, rajzolok, zenélek, mint ha nem festenék, rajzolnék, zenélnék.

• Egy olyan országos, sőt határokat átlépő produkció, mint a Quimby, szintén lehet terápia?

– Túl sok részből áll egy zenekar története ahhoz, hogy kijelenthessük, hogy valami ez vagy az. Inkább olyan, mint egy torta, ami nagyon sok szeletből áll. Lehet, hogy van benne egy szelet terápia, egy szelet rutin, de mindig van egy szelet pillanatnyiság, azonnali rögtönző és teremtő erő. Szerintem akkor nevezhető valami egységesnek, ha ez így történik. Az mindig gyanús, hogy ha valami csak egy, például ha egy produkció csak egy ideológiáról szól, vagy csak a felhőtlen szórakozásról. Egy úgymond érdekesebb alkotásnak, szerintem, több olvasata van: mélyebb, felszínesebb...

• A több olvasathoz hozzátartoznak a szakmabeliek és a laikusok különféle elemzései és értelmezései is. Mennyire tartod megengedettnek az alkotások „megmagyarázását”?

– Akinek erre van igénye, miért ne magyarázhatna? Pont az az izgalmas, hogy nincs két egyforma értelmezés, hiszen mindannyian a saját élményeinkből, tapasztalatainkból reflektálunk egy adott alkotásra. Mindenki annyit ért meg belőle, amennyire szüksége van. Ez nem egy „kétszer kettő mindig négy” dolog, szerencsére.

• Szereted, ha megosztják veled az emberek, hogy ki hogy értelmezte az alkotásaidat?

– Attól függ: ha valami izgalmasat mondanak, akkor szeretem, ha unalmasat, akkor unom... De fontos, hogy nem attól függ, hogy jót vagy rosszat kapok-e. A negatív kritikával sincs semmi gond. Ez inkább arról szól, hogy odadobunk az asztalra valamit, és az kinek mit jelent. Tulajdonképpen egy megállóig visszük el az embereket, ahol aztán mindenki felszáll a maga választotta járműre, és azon keresztül utazhat ebben a szférában, ami akár a zene is lehet... Egy sor teljesen különböző rálátással találkoztunk már... ami vicces néha.

Faramuci ösztönösség

• A kilencvenes években Liviusszal (az egyik alapító taggal) három hónapra New Yorkba utaztatok. Ez után a kaland után kezdtetek el magyarul énekelni a korábbi angol helyett. Fordítva szokványosabb lett volna...

– Az, hogy angolul énekeltünk, nem volt tudatos, csak valamiféle fura, faramuci ösztönösség. Egyrészt mert olyan klubokban forgolódtunk, ahol nagyon sok külföldi zenekar lépett föl, másrészt meg mert Livius korábban már kint töltött másfél évet, és hazahozta az angol szlengeket. Így nem is volt kérdés, hogy angolul írjuk a számainkat. Aztán mikor hazajöttünk, furcsának éreztünk, hogy itt ez az elég nagyszámú közönség, aminek valószínűleg 98 százaléka magyar, mi meg angolul énekelünk nekik. Az intimitás hiánya vetett föl azt a kérdést, hogy meg kéne szólalni magyarul. Elkezdtünk hát magyar szövegeket írni, bár azért még ma is előfordul, hogy angolul születik meg egy dal. Na meg hát vannak olyan ökörségeink, hogy kínai szöveg, német meg orosz betétek, amikkel csak színesítjük a dalokat... Komolyra fordítva a szót, próbálunk nem több angol dalt írni, mint amennyire az angol nyelv a részünk.

• Tehát az a néhány angol dal angolul akart megszületni?

– Igen. Nem erőltetjük az angolt. Ökörködünk a próbán, elkezdünk üvöltözni angolul valamit, amiről esetleg a dal szólhatna, és aztán az magától úgy marad.

• Ez az ösztönösség jellemzi az egész alkotói munkátokat?

– Van benne tudatosság is, de ha nincs benne egy ösztönös energia, akkor nem ér lószart se. Nagyon fontosak a semmiből jövő szavak, dallamocskák, a hirtelen megszületett valamik... Olyanok, mint az ember gerince: ezekre fűzzük föl a többit. A tudatosságnak később, a rendezgetésnél, a csiszolásnál van jelentős szerepe.

• A Képzőművészeti Egyetemen végeztél. Az nem öli ki az emberből az ösztönösséget?

– Nálam nem sikerült kiölnie... Ha valaki határozott elképzeléssel rendelkezik arról, hogy mit szeretne, azt nagyon nehéz elrontani. Nekem meg eléggé volt elképzelésem arról, hogy mit csináljak, és a tanulás csak segített benne. Egyébként is az időm nagy részét a műteremben töltöttem, nem találkoztam túl gyakran a mesteremmel.

• A festészet vagy a költészet szeretete jelentkezett nálad előbb?

– Mivel abszolút vizuális típus vagyok, a képzőművészet és a vizuális kultúra hamarabb elkezdett dolgozni bennem. A zene úgy kamaszkoromban jött, mint nagyon sok fiatalt, engem is megérintett a rock, a blues és a hasonlók. Nemcsak jó bulinak, de kitörési lehetőségnek is tűnt, na meg több csajt lehetett felszedni egy gitárral, mint mondjuk egy jól sikerült matekdolgozattal. A szöveget azért kezdtem írni, mert a daloknak szükségük volt szövegre. Az embernek jönnek a gondolatai, és leírogatja őket, de magamtól nem biztos, hogy leírogatnám őket, ha nem lenne helyük.

Szöveges kalandtúra

• Próbáltad már illusztrálni valamelyik dalszövegedet?

– Igen, nem is egyet. Fiatalabb koromban egyébként több verseskötetet is illusztráltam.

• Saját versesköteted is megjelent már azóta, a Ventilátor blues.

– Inkább szövegkönyvnek nevezném. Kalandtúra. Szöveggyűjtemény rajzokkal.

• A te rajzaiddal?

– Igen. Ezek elsősorban firkák, hirtelen jött ötletek, szösszenetek, nem annyira kidolgozott rajzok. Ez az egész nem is az én ötletem volt tulajdonképpen, hanem egy József Attila körös fiú találta ki. Először ódzkodtam tőle, mondván, minek ez, amikor minden rajta van a lemezeken; de amikor pontosan előadta, hogy ő ezt hogyan képzelte el, aztán mikor dolgozni kezdtünk rajta, és végül mikor a kezemben tartottam, már nagyon örültem neki.

• Nem furcsa, hogy versként is tekintenek a dalszövegeidre?

– Ezek nem versek! Rá van írva a kötetre, hogy dalszövegek. A dalszöveg azért dalszöveg, mert csak zenével együtt alkot egy egységes egészet, a vers pedig önmagában is működik. Épp ezért nem minden vers zenésíthető meg igazán, mert csak nagyon kevés vers bírja el, hogy még zenét is tegyenek mellé. Ha egy költőnek minden ötvenedik versét jól meg lehet zenésíteni, az már nagy teljesítmény. De egy dalszövegnek az a feladata, hogy a zenével együtt üssön, másszon bele az ember gyomrába és tudatába, és ott tekerjen egyet. Van persze olyan dal is, amelyik önmagában is megáll, de ez nem feltétlenül erény a dal szempontjából. Van olyan dalunk, amelyik azért nem sikerült jól, mert a szöveg és a zene nem százszázalékos egységet alkotnak egymással, hanem százharminc százalékosat, és így túl sűrű az információ.

• Melyik ez a dal?

– Például a Majomtangó című első lemezünkön majdnem mind. Túl sok és nehezen értelmezhető szöveg, már-már barokkos szimbólumokkal... Azok voltak az első magyar szövegeink egyébként.

• Számodra melyik a legkedvesebb dalotok?

– Nem is tudom, mondjuk a Don Quijote ébredése. De szeretem a Ventilátor bluest is. Ezek nagyon egyszerű szövegek, a dallal együtt keletkeztek és a dallal együtt szólnak. Ilyeneket csípek. De a legkedvesebb dalt még nem sikerült megírnom.

• Sikerülni fog valaha is?

– Nemsokára megy az Adriára vitorlázni, és az egy ideális helyszín a tökéletes dal megírásához – bukkan föl hirtelen a semmiből Mikuli Ferenc basszusgitáros. – Ott megszülethet majd az a dal, ami mindenkinek kedves, egy világsláger, ami jólesik mindenkinek, aki hallja.

– Katalizátorként hat, ha az ember oda megy, amiről írni akar – veszi át (vissza) a szót Tibi. – Ha a tengerről szeretnék írni, el kell mennem vitorlázni, nincs mese.

• A vitorlázás lenne az, amit mindenki szeret? Az ideális szép?

– Hallottál te már tőlünk ilyen egyértelmű dolgot?

• Nem, csak...

– De a vizet mindenki szereti – magyarázza Feri. – A tenger a szabadságot, a ringatózást, az utazást jelenti. Ilyen dalunk a... Melyik is, Tibi? Amit Horvátországban...

– Az Autó egy szerpentinen.

– Az, az.

– Na igen, az ott született egy szerpentinen, miközben ültem a kocsiban, bukott le a nap... Én csak leírtam, amit láttam.

– Amikor azt a számot játsszuk, mindig eszembe jut egy horvátországi klipforgatás: tenger, hegyek, szerpentin, Tibi hajtja a Chevy Impalát, amikor még nem is volt jogsija, mi meg ülünk hátul, jó az idő, iszogatunk, eszegetünk... Ez a számon is érződik, azt hiszem. Na, én megyek.

– Várj, szúnyogriasztó van nálad?

– Á, csak itt ilyen rossz, a színpadon jobb lesz. Sziasztok!

• Nem üti agyon a spontaneitást, ha csak azért ülsz be egy kocsmába például, mert elhatároztad, hogy kocsmadalt akarsz írni?

– Nem, ez nem így működik. Két lehetőség van: vagy benne van az ember egy szituációban, ami megihleti, vagy pedig segítségül hívja azt a környezetet. De ezt lehet képzeletben is: ha egy koldusról akarok írni, át kel lényegülnöm koldussá, meg kell értenem, amennyire csak lehet, hogy milyen is az, koldusnak lenni. Én többnyire ezt a módszert használom.

• A színészek is így dolgoznak.

– Kicsit olyan, mint a Sztanyiszlavszkij-módszer, igen. Mondok egy tök egyszerű példát, hogy megértsd! Volt már egyszer lakásfelújításod? Tudod, ilyenkor az emberek annyira átlényegülnek, hogy egy hét után már burkolólapokkal, csempékkel, szaniterekkel, tapétával, csaptelepekkel álmodnak. Nincs ez másképp a dalokkal sem. Be kell nyitni azon az ajtón, ahol segítségére jönnek az embernek az eszközök. Ezért van szükség az alkotáshoz magányra, hogy az alkotó ki tudjon alakítani egy másik világot. Egy világot a világban.

• Amikor alkotsz, kicsit más ember vagy?

– Igen. A szövegírás a legkényesebb. A zene is egy picit az, festéskor viszont elviselem, ha mászkálnak körülöttem.

• Mi tesz boldoggá?

– Az alkotás, a játék, a nagy találkozások, a baráti és szerelmi együttlétek... Az tesz boldoggá, amikor a jelenben tudok lenni. És ahhoz, hogy a jelenben legyek, szükség van arra, hogy a figyelmem a jelenben legyen. Ez pedig akkor történik, ha van valami szerethető dolog a jelenben, amire érdemes figyelni… Mi az, mennünk kell? – kérdezi integető menedzserüktől. – Visszaadom a vizedet, köszi.

Vidáman nézek utána. Ezért a gyomorgörcs?