Fekete J. József (Nettitia K. Froese) Lemúria legtetején című kötetének zentai bemutatójáról
Egy méterrel az Everest fölött
„Hozsanna a boldog olvasónak!
Abi al-Maarri semmit sem csinál. Történetét (a semmit-sem-csinálást) fia, Ibn al-Mukaffa Mahfúz jegyzi le. Abi al-Maarrinak van természetesen saját füzete, »magánynaplója«, de gyakran összekeveri a betűket, és amúgy is hajlamos a »marhaságok leírására«. Készülő fő műve a posztalkímia alapműve, a magában csak Efezusi betűknek nevezett, a világegyetem minden tudását egybegyűjtő világlexikon. De az Olvasóval társalgó neves tudósnak nemcsak (el nem készülő) fő műve, hanem honlapja is van, amire – mint azt szomorúan kénytelen tudomásul venni – nem klikkel senki sem. De semmi tragikum.”
Október 7-én FeketeJ. József, jeles könyvkritikusunk tisztelte meg jenlétével a Zentai Alkotóház közönségét. A zEtnánál idén megjelent novelláskötetét jöttek el bemutatni a Berta Ferenc Zsebszínpad két tagjával, Győrfi Sándor rendezővel és Győrfi Klára színművésszel. A kiadó vezetője, Beszédes István felkonferálását követően Győrfi Sándor „interjúvolta meg” a szerzőt.
Sándor tehát kérdez – mondhatni, klikkel –, s Józsefből ömlik a szó. S valóban „semmi tragikum”. Az életben, akárcsak a papíron, a komikum domborodik ki. Hihetetlenül nagy a mesélőkedv ebben az egyébként igen szerény, szinte szemérmes emberben – aki a kérésre, hogy meséljen önmagáról, előbb a Zsebszínpad megalakulásáról és tevékenységéről regél, aztán csak néhány mondatot mond önmagáról –, azonnal eszembe jut Tolnai Ottó, aki nem is olyan régen ugyanebben a székben ült (és mesélt úgyszintén). Elképzelem, milyen lenne, ha nyílt színen egymással tereferélnének…
Szó emelkedik itt sok-sok mindenről. Háborúkról… József „önkéntesként” egymás után többször is egyenruhába bújt. A „menni vagy maradni” kérdéséről… sok érv szól pró és kontra az anya(?)országba való átköltözéssel kapcsolatban. De nagy igazság az, amit egy indiai guru mondott Popper Péternek egyszer: nem véletlen az, hogy hova születtél – ha nincs halálos érv a távozásra, akkor ott kell megtalálnod az igazságot és önmagadat. Természetesen a díjakra is kitér a kérdező, mondván, FeketeJ. Józsefnek szinte az összes lehető díjat odaítélték már, maradt még a Kossuth-díj, no meg az irodalmi Nobel. Szerzőnk szerint a Kossuthra van még esély, hiszen ahhoz csak öregednie kell, ami Isten segítségével talán sikerülni fog – a Nobelhez viszont okosodni, amire már nem lát sok esélyt.
Mesél még – nagy kedvvel és ízesen – az általa legtöbbet elemzett íróról, Szentkuthy Miklósról is sokat. Az emberről, annak „viselt dolgairól”, anekdotázva, felidézve személyes ismeretségüket is… S itt kezd igazándiból megvilágosodni a – részben beavatott – hallgató (olvasó) előtt, miben is rejlik FeketeJ. titka, azaz – írjuk csak le bátran – varázsa. Nem akadémikus – sokszor bizony steril, sőt impotens – magasságokból közelít egy-egy íróhoz és a művéhez, hanem belülről, szinte együtt lélekzik, együtt rezonál az „alanyával”. Nem úgy, mint esszénovelláinak főhőse, Abi al-Maarri, aki 8849 méter magasan épült elefántcsonttornyából próbálja megfejteni a mindenséget. A Mount Everest felett egy méterrel már igen ritka a levegő – hosszú távon agylágyuláshoz vezet. Aki valamit érő ismeretekre akar szert tenni bármiről vagy bárkiről, annak nem szabad félnie, hogy poros lesz a bakancsa (esetleg be is sározódik). Minden kritikus (és író!) példát vehetne FeketeJ. Józseftől a szakmai hozzáállással kapcsolatban. „Jeles könyvkritikusunk” – így neveztem őt a cikkem elején. Nos… az is, de egyúttal sokkal több is ő ennél. (Így valósulhat meg az is, hogy – mint Borges esetében is – szinte még a novelláinál is szívesebben olvasom a tanulmányait, annyira ízesek (illatosak, szemet gyönyörködtetőek, szépen csengőek és kellemes tapintásúak). De a két műfaj egyébként is káprázatosan elegyedik FeketeJ. írásaiban!)
Természetesen megjelenik az irodalmi esten Nettitia K.Froese is, aki egyáltalán nem álnév, hanem bizony önálló írói entitás. Róla egy keveset FeketeJ.J. is mesél, majd a végén – készakarva nem mondom, hogy az est fénypontjaként, hiszen fényes és „élőn irodalmi”, mondhatni, homéroszi a találkozó „beszélgetős része” is –, a végén a Zsebszínpad művészei elénk is idézik őt egy novella erejéig. A felolvasószínházat követően remekül harmonizál az elhangzottakkal Győrfi Sándor erőspaprikás ágyaspálinkája – az uborkával, naranccsal, datolyával körített/bélelt, szalámis-sajtos vegyestál nem különben.
„A maszk, a bölcselkedő, vén kéjenc (ál)orcája megnevettet, de le is leplezi »fő kérdéseinket«, a végső kérdésekbe vetett hitünket, hedonizmusunkat és persze irodalmi nagyjaink egy részét is. Hiszen a mű szerzője, Nettitia K.Froese egy (elsősorban tekintélyelvű irodalmakban népszerű) irodalmi műfajt parodizál, ihlethiányos öreg esszéisták/írók/költők naplóregényeit, esszéregényeit, memoárjait, a »Megmondom az Tutit a Szárhegy Tetejéről« típusú irodalmi hümmögéseket. Vagy egy Nettitia K.Froese álarca mögé bújt kritikus vall az olvasás, az örökös olvasás csapdáiról? Vagy egy Bevezetés az irodalomelméletbe típusú csalfaság görbe tükrét olvassuk?
Mindegy. Az a legfontosabb, hogy e mulatságos könyvet végigkuncogd, Kedves Olvasó. És ha végigkuncogtad, akkor se dobd félre, hanem tartsd a hátizsákodban. Ha egyszer nagyképűsködnél, akkor vonulj félre, üsd fel, olvass el belőle pár mondatot.
Tanulj belőle. Mert talán mégiscsak tankönyv ez.”
*Idézetek: Bánki Éva (Új Nautilus)
