Isis – Wavering Radiant – 2009
Isis... Isis... Az Isis zenéjét a kezdetektől fogva nem ajánlottam volna akárkinek. Ha valaki érdeklődött is felőlük, rábíztam, inkább nem mondtam semmit, fogja, vigye, szívesen adom, remélem, bejön. Az Isist nem lehet ajánlani. Nem is szeretem szűz fülek társaságában hallgatni.
Az Isis zenéje nem tetszene akárkinek, bárkinek, mindenkinek. Sok ilyen van. Az Isis zenéje egy könyv. Az Isis ezoterikus.
Az Isisbe nem lehet belehallgatni. Az Isist nem lehet akármikor hallgatni. Ritkán is lehet. Idő kell hozzá. Nem hússzor meghallgatni, idővel, aggyal, lélekkel. A külvilág nem kell. A zene a világod. A zene kikapcsol.
Az Isisnek megjelent az ötödik lemeze. A Wavering Radiant Isis-zene, amit csak az Isis tud ilyen szinten művelni. A Wavering Radiant hét száma oda visz minket, ahova akarjuk.
Az Isis már megalkotta zenéjének alapköveit, aminek ez a lemez csak követe, úgymond követője. A borító, meg kell említenem, olyan voivodos (Phobosnak szemei).
A Wavering Radiant nem a legjobb Isis-lemez, de Isis. Az Isis karakter, a víz alatti basszus, a felpendülő, simogató gitár, a melegítő elektronikus pulzusok, a súly, a zaj – a történetek, ahogy a kitárulkozó hangok fokozatosan felépülő háreme ránk épül...
Sütött-e a nap, esett-e, vagy már este volt, vagy talán mind egyszerre, amikor lejátszómban először indult be a Wavering Radiant és nyakamba vettem a várost. A bőröm alá, agyamba folytak hangok. Az eső is kopoghatott, a madarak is énekelhettek, a csillagok is felettem lehettek, a forgalom is mellettem – kedverősítőnek minden beillett volna. Folyót nézni, madarakat röptükben, lassítva, mezőn szél, felhők átvonulása, őz a magasban, galaxisok visszhangja; de előbb az előző három lemezükkel kezd…
…Isis… Isis…
…Novemberben 15-én, Pesten.
