Watch My Dying – Moebius, 2009
Fortyog itt bent valami, kavarog, zuhan egy repülő, oda le s egy pillanatra épp felriaszt a csend. Jött ez így, így jött ez így, és máris a fejem földagad, a mellkasom fölszakad. Rakjuk fel a fülhallgatókat rendeltetésszerű helyükre, oda fel. Futhatunk is, vagy sötétben... Egyedül...
Június haván, mikor lakodalom volt, már akkor ez itt most: Stopperrel a kézben kezdve a Möbius-szalagon talán a startpontra érünk. Pont a Leggyorsabb mártír egy picit gyengébb, de a refrén és a perka betalál. Betálal.
A Möbius-szalag egy szép dolog, egy kétdimenziós felület, aminek különlegessége, hogy csak egyetlen oldala és egyetlen éle van (Wikipédia). Ahogy a Möbius geometrikai különlegessége, úgy ez a WMD-korong is egy csodabogár. Csak hogy egyet említsek, a WMD ezen a lemezen elérte csúcspontját a lemezen található 42 trackkel. Itt a csend is számít. A zene pedig színesebb, mint eddig akármikor. Ez részben köszönhető annak, hogy minden dal felvonultat valamilyen vendéget vokáltéren, pl. Lukács Lacit. Minden tankcsapdásnak egy kötelező feladat meghallgatni az Utolsó hívást.
A szövegekben sok lelki kérdést fejünkhöz szegez ez a Watch My Dying-cédé – érdekes, hogy Gaobr az utolsó pillanatban írja a textuális alátámasztást, s még így is összeszedett és összetartó egységet alkotnak a sorok, a szavak. Megírták Hattyúdalukat is. Nem lemezben, mint a Carcass. Na, el is harapom rögtön a nyelvem. Isten ments! A Watch My Dying ereje teljében van. Még a gitárosvesztés sem volt nagy érvágás. Zaka-zakatol a vonat előre. Néhány dalt a lemezen még Kovács Nihilak Attila játszott fel. Ő már azóta megjárta a Sear Blisst, de azóta a Sear Bliss bulvárosan kettévált. A WMD pedig egy gitárral soványabban lép fel élőben. Furcsamód megmaradt ugyanolyan sűrűnek az élő produkció is. Tehát nyugi.
A Moebius egy zenei oroszsaláta, egy színes zenei ebéd. Valakinek pörkölt, valakinek valami emészthetetlen pacalos fogás lesz. Nem a romantikus helyzetek háttérzenéje. A szépen megkomponált, rétegzett harmóniák azonban egy felfedező útra invitálnak, és miután elkezdtük taposni az indás ösvényt, a lemez mennyei fényében tárulkozik elénk és kínálja fel magát a fogyasztásra és elemzésre – szövegileg is. Mikor ez megtörtént, a fülhallgató már nem nagyon kívánkozik le majd pusztuló hallószervünkről.
A honlap is megújult sok idő után, már nem a Klausztrofónia világában él, hanem a Möbius vonalán szánkózik. S még a Bhagvad-Gitá is előkerült a lemezt megfejtendő…
