Kusturica, Johnny Depp, Hayek - és a többiek

Az 1878 – 1923 között élt Villa életéből James Carlos Blake írt könyvet, ezt adaptálná a rendező. Kusturica és Depp közreműködtek már, az igencsak jól sikerült Arizóniai álmodozókban. Ha összejön az újabb kooperáció, akkor mindkét fél elfoglaltságai miatt csak 2011 nyarán kezdődnének a forgatások.


Kitano visszatér a gengszterekhez
Kilenc éve már, hogy Takeshi Kitano gengsztermozit készített, pedig ezek az alkotások tették nemzetközi szinten is ismertté a nevét. Ám úgy tűnik most visszatér ehhez a zsánerhez. Az Outrage-et Kitano írta és rendezte és a főszerepben is a 63-at lassan betöltő mester látható. A filmről egyébként csak annyi tudható, hogy egy tokiói banda belharcai állnak majd a középpontban. Az utómunkálatoknál tartó alkotás jövőre kerül a mozikba. Kitano egyébként három önreflexív történetet forgatott az utóbbi időben, amik erősen zavarba hozták a kritikát és a közönséget is.

Hawkeye is képbe kerül
Az amerikában körülrajongott, The Hurt Locker című iraki háborús dráma főszereplője - Jeremy Renner - is bekerülhet azon aktorok körébe, akik szuperhőst alakíthatnak majd a The Avengers c. moziba. A temérdek DC-hőst egy sorozatba erőltető mozi elképzelése már évek óta kering, de még messze a megvalósulás, mindazonáltal egy újabb hely kelhet el, Hawkeye (Sasszem) karaktere. A nyíllal harcoló szuperember első megjelenése a Thorban várható, egy pár perc erejéig, majd a The Avengers-ben kapna szerpet. Önálló filmről egyelőre nincs szó.

Judd Apatow tovább termel
Judd Apatow már nagyban dolgozik, egész istállót gyűjtött maga köré, színészek, írók, rendező, mind az ő köpönyege alatt. Egy újabb felfedezettje Aziz Ansari, aki három 2009-es projektjében is szerepelt Apatownak. Most a Latino Review információi szerint a producer három forgatókönyvtervet is megvett Ansaritól. Az első címe Let's Do This, ami egy road movie két sráccal a főszerepben, akik motivációs beszédeket tartanak. A második, egyelőre cím nélküli moziban Ansari egy kegyvesztett űrhajóst alakít, aki, hogy tisztázza nevét, újra felmegy az űrbe. A harmadik mozi, szintén egyelőre cím nélkül, Ansari figuráját a Funny People-ből, Randyt, a borzalmas komikust állítaná központba. Ansarinak szerzőtársa is van Jason Woliner szeméylében.
KAPCSOLÓDÓ ANYOGOK MÉG:





