Varázslatos küldetés az Alkotóházban
Gebezdegez!
Történt december 18-án Zenta szép városában, annak is a szívében, hogy a gonosz, gonosz, borzas üstökű Zsuzsa boszorkány elrabolta a tündérkirály egy szem leányát. Bezárta kastélya legmagasabb tornyába, és egy pillanatra sem mozdult el mellőle, hogy még a szökés gondolatát is megelőzze. Fölöttébb kétségbe volt esve a királykisasszony, mivel látta, hogy egyedül képtelen kiszabadulni. Nagyokat sóhajtozott hát bánatában, miközben a boszorkány egyre csak dolgoztatta. Aztán egyszer csak a távolban apró emberkéket pillantott meg: ahogy egyre közelebb özönlöttek a kastélyhoz, azt is látni vélte, hogy ezek bizony nem akármilyen apró emberkék: bátor a szívük és csavaros az eszük. Olivér kikiáltó lovag felolvasta nekik a tündérkirály hirdetményét, hogy nagy jutalomban részesíti azokat a hősöket, akik kiszabadítják szeretett leányát a banya fogságából.
A királylánynak felderült a szíve, amikor látta, hogy a lovagok lázasan alávetették magukat a boszorkány feladatainak. Ki is merészkedett egészen a kastély kapujába, onnan biztatta a rendíthetetlen ifjakat és hajadonokat, a Thurzó Lajos lovagképző alsósait. Nagyokat kacagott, amikor azok némi útmutató reményében megcsiklandozták, grimaszkodtak, tréfás történeteket meséltek neki. A jó Bálint juhász a beszéd képességének hiányában úgy segített nekik, ahogy tudott: kézzel-lábbal. Olivér lovag útvesztőbe rejtette az útmutatót, Fanni tündér mesés kérdésekkel tette őket próbára, Zsuzsi tündér pedig észrevétlenül járva-kelve közöttük jó szóval biztatta őket. Még a banya is kénytelen volt elárulni egy betűt a varázsszóból, amikor a gyerekek bemutatták neki a legkisebb tündéreket, sőt egy alkalommal mintha egy csöppet meg is lágyult volna a szíve: „Nézd, boszorkány, itt a kis fekete tündér!” – mutattak egy valóban tündéri, koromfekete hajú aprólovagra a bajtársai. Zsófi és Anna főtündérek távolról figyelték a hősök ügyködését, varázspálcájukkal jókedvet hintve rájuk; Mladen kastélyépítő mester pedig remekműve épségére ügyelt aggódó szemmel.
Nem kellett sok idő a pöttömöknek, és már rikkantották is a varázsszót, amitől a boszorkány mély álomba zuhant: GEBEZDEGEZ! Be is özönlöttek azonnal a királykisasszonyhoz megnézni, épségben, egészségben van-e. A királykisasszony boldogan fogadta őket, és hálából apró ajándékkal kedveskedett nekik. „Nekem kettőt adtál, királylány” – dugta be a fejét az egyik lovag, tenyerében egy csomagot nyújtva a királylány felé. Annak megtelt a szíve szeretettel, hiszen egy valódi, becsületes lovaggal találkozott, ami bizony ritka kincs.
A boszorkány kinyújtóztatta az őrzéstől elgémberedett tagjait, és letelepedett a királylány mellé a kastély elé, hogy meghallgassa Anna tündér és Nándor trubadúr szép muzsikáját. Hejj, ünnepeltek a hős daliák önfeledten! Az utolsó dallamokra vonattá kapcsolódtak, úgy ropták jól megérdemelt örömtáncukat.
Aztán a megpróbáltatásoktól és a mulatozástól elfáradva megtértek mind, ki-ki a saját hazájába.
