Ringišpil, Hladno pivo
Habosan, sárgán- December, 18., Újvidék
Decemberben sok jót kaptunk Újvidéken koncertek terén. A hónap elején ott volt a Tudósok, a Kultur Shock -buli, majd 18-án, pénteken jött a Hladno pivo , sejhaja. A zágrábi együttes státusát nem szeretném már kis részleteiben ecsetelni. A zenekar húsz éve töretlenül szállítja a rajongótoborzó és -gyűjtő lemezeket, az elejében régi sulis punkot, az utóbbi években már punkos, modern rockos dáridót. Népszerűségüket mindig a Tankcsapdá éhoz hasonlítom, de, mint azt egy rövidebb gondolatcsere után megvitattam Dáviddal, a fotóssal, ráébredtem, hogy zenei tekintetben a Hladno pivo minden kétséget kizáróan minőségesebb zenét szállít. Emellett a szakmai elismerés sem maradt el, minden lehetséges horvát zenei díjat bezsebeltek, a Helsinki Bizottság emberi jogi díját is stb., stb.
Lényegében a 2008-as belgrádi koncert táplálta élmény ösztönzött erre a koncertre, egy év alatt nem sokszor hallgattam ezt a zenét, de ez a buli emlékeztetett, hogy miről is szólnak valójában. Sajnos muszáj az önismétlésbe merülnöm és elmondanom azt, amit a tavalyi koncertjük után is megosztottam az olvasókkal, és úgy általában a zenekarról. Nincs egy rossz daluk sem. Úgy a romantikus vagy bármely más témát feszegető dalaik, legyen az ballada, vagy gyorsabb, úgy a táncolósabb fajtája, a szövegek és a zene úgy passzolnak, hogy hoppá, megállok egy pillanatra és boldogan bólogatok, mennyire igazuk van. A Hladno pivo szövegvilága maga az élet. Persze sokan énekelnek ugyanúgy róla, de ahogyan a HP, nem. Tehát jó, hogy léteznek, zenélnek…
A koncerten az előzenekar Ringišpil t lekéstük. Lesz még alkalom őket megnézni, újvidékiek.
Az Újvidéki Vásár (Novosadski Sajam) Master termében úgy tíz óra tájban kb. ötezres tömeg gyűlt össze és buzdította az együttest, hogy foglalják már el startpozíciójukat a színpadon. Nem kis késéssel a Couvert dallamai szolgáltak bevezetőül, és meglepetésemre a Ne volim te akkordjai törték el a pezsgőt a hajón. S megindult a lavina, sorra jöttek a nagy kedvencek. Szépen variálva a dalsorrenden, keverve a régebbieket az újabb slágerekkel a több mint kétórás koncerten eljátszották két utolsó lemezük ( Šamar , Knjiga žalbe ) összes dalát. A közönségben mindig tartották a lelket, folyt a sör, mint a víz, habosan és sárgán, tinik, húszasok és őspunkok (igaz, ők igencsak kevesen) táncoltak, énekeltek. Ha nem lettem volna ott, nem hinném el, hogy 35 dalt játszottak – ugye, senki sem akarja, hogy mindegyiket górcső alá vegyem? Könnybe lábadó szemek, hátborsódzás, sörért futás, pogók elöl, hátul, katarzisok.
A hangzással különösebben nem volt gond, a lényeg számomra úgyis mindig az összkép, a közönségéneklés, -énekeltetés, a hangerő, nagyjából hallatsszon a szóló, a szinti, a trombita, a dob ne nyomjon el mindent. Helyén volt minden. A színpad két oldalán elhelyezett két kivetítőn is ügyesen vágták össze az élő filmet. A koncertről kijövet a hó és a fagy senkit sem zavart már szerintem.
Aki még nem nagyon ismerné a zenekar munkásságát, minden rockrajongónak ajánlanám, s még útközben néhány hasznos kifejezést is megtanulunk, mint pl. a ticalo , az usahnuti vagy a mlohava čuna .
(Fotó: Grabovác Dávid)
