Ady, az újságíró
91 éve hunyt el Ady Endre, aki nem csak költő volt
„Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi, költői tehetségének jutalmaképp. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságírói természetét” - írta Szerb Antal, a huszadik század talán legjelentősebb magyar költőjéről.
.jpg)
Iskolai tanulmányaink során általában „csak” mint költővel foglalkozunk a „Hortobágy poétájával”, holott ő a modern magyar sajtótörténetnek, azon belül a magyar politikai újságírásnak is egyik meghatározó alakja. Néhány napja, január 27.-én volt 91 éve, hogy elhunyt. Ennek apropójából közöljük Szabó Andrea néhány gondolatát Ady publicisztikájáról.
"Szentlélek lovagja voltam: becsületes újságíró"
Az újságírók valóban a szentlélek lovagjai? Fogalmazódik meg bennem a kérdés Ady szavai nyomán. Heinrich Heine német költő, újságíró szerint is a változás szent törvényét elsősorban az újságírók viszik előre. Ezt eddig nemigen hittem, de Ady írásaiban érzem, hogy az újságírást ő valóban szent feladatnak tartotta. Hitelesen tudósítani a közvéleményt, valódi információkat közzétenni, becsületes és igazságos embernek maradni. Ezeket érzem kiszűrődni a sorai közül. Hiába fenyegették többször sajtóperrel, akkor sem rettent el meggyőződéseinek következetes vállalásától. Nem írt se cenzorként, se politikusként, mint sok más kollégája. A Hétről c. cikkében ezen sorai ragadtak leginkább magával: „Ennyi, amit látok..., s amit, ha máshol nem lehetne, egy elzárt naplóban is leírnék“.
A Debreceni Reggeli Újság szerkesztőségében
Álneve: Yda, Muzsafy
Összes prózai műveinek harmadik kötetét tartom a kezemben, amelyben újságcikkei, tanulmányai találhatóak. A könyv három részre oszlik. Az első, amelyet én is tanulmányoztam, a biztosan Adytól származó szövegek, a második a kétes hitelű szövegek csoportja, és a harmadik rész a cikkekhez fűződő jegyzetek, amelyek igen hasznosak egy-egy cikk megértéséhez. Cikkei nagy részét a Nagyváradi Napló közölte le, amely laphoz 1901 májusában igazolt, majd később a lap felelős szerkesztőjének nevezték ki.
Egyébként 1899-ben határozta el, hogy végérvényesen az újságírói pályát választja, ekkor szerződött a nagyváradi Szabadsághoz, de már gimnazista korában részt vett iskolája diáklapjának szerkesztésében, amelyben Yda és Muzsafy néven publikált, majd a Szilágyság c. lapban közölték írásait. Később külső és belső munkatársként dolgozott a debreceni lapoknál (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap, Debrecen) is.
Újságíró igazolványa
A színésznők lelkes rajongója
Leginkább szinházkritikái nyerték el a tetszésemet. Érdekes, hogy a mindig lázongó, elégedetlenkedő költő általában véve pozitív színikritikákat írt, melyekben kiemeli az est legjobbját, és megdicséri a többi, közreműködő művészt is. Egyik írásában a következőket vallja: „Akkor tud egy színész igazán jól alakítani, ha ismeri az életet, annak kegyetlen megértése és ábrázolása teszi a legigazibb művésszé.“ Gyakran „tárgyai“ írásainak a művésznők, név szerint H.Novák Irén, Bilkey Irén, Fedák Sári, kiknek egyéniségéről és művészi alakításáról lelkesült rajongással ír. Jelentek meg azért negatív kritikái is, de számuk az általam olvasott írásokban elenyésző. És ezek a kritikák sem éles kritikák, sokszor csak írásának végére tűz be egy-egy negatív mondatot.
Ady ideálja: Fedák Sári, operett-primadonna
Ady nem egy írásában vádolta viszont a magyar sajtót, mondván idealista, mert „kultiválja a tekintélyeket, portálja a csillogó jelszavakat, s nem mer őszinte lenni“. Ellentétben vele, aki néha a túlzott őszinteség „rabjává“ vált. Írásaiból tükröződik, hogy mint ember nyugtalan, elégedetlen, és pihenés nélkül vágyódik a jobb, a más, a nagy változás után.
Nemrégiben hunyt el a Zabhegyező írója, ide kattintva pedig a százötven éve született nagy mesemondónkról olvashatsz!
