SPARK – Fülbe szikra

– Mióta léteztek és miért?

Tamás: 2007 decemberében volt az első próbánk, szóval azóta. Olyan nagy miértje nem volt a dolognak, egyszerűen csak zenélni akartunk. Ma már más a helyzet, én például szeretnék minél többet, minél kisebb helyen játszani, lehetőleg mezítláb vagy legalább zokniban, szóval kérem az olvasókat, hogy szervezzenek nekünk koncertet a nappalijukban vagy a konyhájukban! Amúgy ezt tényleg komolyan gondolom, a koncert után szívesen fel is porszívózok, vagy amit kell.

Peđa: Például hamarosan játszunk egy haverunk szülinapi buliján, egy tanyán, több másik zenekarral. Valószínűleg egy konyhában.

Tamás: Úgy tudom, náluk a konyha és a nappali egybe van építve, így két legyet üthetünk egy csapásra!

Peđa: A miértre a válasz kezdetben szerintem a közös zenei ízlés volt. Két év után az én miértemre a válasz pedig az, hogy jól kijövünk mind emberileg, mind zeneileg, élvezem, amit csinálunk, és valahol ez mégis az önkifejezés egy formája.

– Hogyan készültök egy-egy buli előtt? Ki a fő koncertszervező a bandában?

Peđa: Koncert előtti éjszaka összegyűlünk. Minden alkalommal más hozza a feláldozandó kakast. A vérével írjuk össze a dalok sorrendjét. (Nevet.) Van egy kétórás próbánk előtte, ami annyit tesz, hogy egy órát ökörködünk, tíz perc alatt összeírjuk a sorrendet, és kétszer lejátsszuk a negyedórás repertoárt.

Karesz: A fő koncertszervezőnk pedig az Internet.

– Próbálni hol tudtok?

Ákos: Egy dohos pincében, hat lábbal a föld alatt. Pár másik helyi zenekarral béreljük, jelképes összegért, fűnyírásért, hóhányásért és kertészkedésért cserébe.

– HC-bandaként mekkora mozgásteretek van itthon?

Tamás: Ha időnk engedi, benzinpénzért bárhova elmegyünk, a többi meg főleg azokon múlik, akik koncertszervezésre adják a fejüket. Magyarország felé több kapcsolatunk van, így egyelőre ott többet mozgunk.

Karesz: Mondjuk, az még hozzátartozik, hogy ez igencsak rétegzene, szóval van egy tippem rá, hogy egy Tankcsapda tribute-tel többet tudnánk a környéken koncertezni, így viszont el tudunk menni messzebbre is játszani, ami mindig nagyobb élmény.

Peđa: Személy szerint nem tartom magunkat HC-zenekarnak. Ez a jelző annyira elkorcsosult hogy már minden bele van dobálva, amit hangszerekkel játszanak, és nem lehet egyhangúlag a metál–punk–rock–blues–reggae-ötösbe besorolni. Gyors-dallamos-dühös-életvidám zenét játszunk szenvedéllyel, ennyi. Ha mindenképpen be kellene sorolni valahova, akkor szerintem leginkább a punk felé húzunk. Én személy szerint utálom a HC-jelzőt. Ahogy Karesz mondta, rétegzene, amit csinálunk. Ha az eddigi tapasztalataink alapján akarok beszélni, akkor kb. annyi mozgásterünk van, amennyit teremtünk magunknak. Ha nem lengeted meg a zászlót, hogy itt vagy, és nem nyomulsz előre, akkor nem is fognak hívni. Inkább örülni kell az alkalmaknak, mintsem válogatni az ajánlatok közül mind itthon, mind Magyarországon.

Ákos: Itthon a metál az Úr... Igen, a promóciót én is fontosnak tartom. Hála az internetnek, szerintem el is jut a zenénk oda, ahová el kell jutnia.

– Hány letöltésetek volt már az EP-re?

Karesz: Ma kaptuk meg e-mailben, egy brit kutatócsoporttól, hogy pontosan hatszázhatvanhat. (Nevet.)

Peđa: Több helyről is letölthető. Pontos számot nem tudunk.

– Minden fotó, amit láttam tőletek, ügyes, az EP-borító, a Linkin Spark-kép stb. stb., már ne legyen barna a szám… Ki a felelős ezekért az ötletekért?

Tamás: Az összekuporgatott benzinpénzünkből fizetett marketinggépezet érdeme.

Peđa: Ezek a képek és alkotások egy önálló entitás, mely nem tartozik magyarázattal a maga létezéséért. Az univerzumban tevékenykedő egyensúly hiánya hívta életre.

– Most jön a Nők lapjás kérdés! Mennyire vagytok hardkór az életben? :P

Tamás: Nyolcadikban jártam konditerembe!

Peđa: Én sohasem reggelizem.

Karesz: Én nyolcadikban nem jártam konditerembe, és reggelizem, de van szakállam.

Tamás: Ákos tuti nem jár nyolcadikba, de szerintem szokott reggelizni!

Ákos: Igen, szoktam reggelizni, és én is jártam nyolcadikban konditerembe. Viszont nincs szakállam.

– Merre mozogtok, hol éltek, mivel foglalkoztok?

Karesz: Tanulok még, ingázok Szabadka és Magyarkanizsa között. Néha persze becsúszik valami munka is, de semmi komolyabb.

Tamás: 2000 óta kétlaki vagyok, a Magyarkanizsa–Szeged tengelyen váltogatom magam rendszeresen-rendszertelenül, jövőre végzek a fősulin.

Peđa: Középiskolát Újvidéken végeztem, az egyetemet is ott taposom. Kb. hét-nyolc éve élek kettő vagy több helyen, jövőre végzem az egyetemet.

Ákos: Szakképzett gimnazista vagyok. Zenta és Magyarkanizsa közt ingázom, amennyiben ezt annak lehet nevezni. Jövőre fejezem a gimit, azután pedig rátérek a felsőoktatás rögös útjára.

– Nők lapjás kérdés 2.: felveszitek a vakcinát?

Peđa: Nem.

Ákos: Ameddig nem potyognak H1N1 fertőzött kisbalták az égből, addig biztos nem.

Tamás: „Lövésem sincs!”

Karesz: Nem tudom.

– Minden idők legjobb három lemeze?

Karesz: Olyan szerintem nem létezik, vagy ha igen, akkor is mindig más. Most például a Milemarker – Satanic Versus, Hüsker Dü – Zen Arcade, Lifetime – Jersey's Best Dancers lenne számomra „a Hármas”.

Tamás: A Kid Dynamite - S/t és Shook Ones – Sixteen bárhol, bármikor, a Get Bent – Demo pedig sokat járt a fülembe mostanában.

Peđa: Valószínűleg ha negyed óra múlva újra kérdeznél, akkor mást mondanék, most éppen: Pink Floyd – Dark Side Of The Moon, Slayer – Seasons In The Abyss, Hátsó Szándék – Álmatlanság. Ráadásként Pantera – Great Southern Trendkill.

Ákos: Red Line Offside – Élünk, felejtünk, újrahasznosítunk; NoFX-Punk In Drublic; és itt jön a meglepetés: Fürgerókalábak – Rókamóka. Ezeket mind más miatt szeretem, és bármikor meg tudom őket hallgatni, de ha 10 perc múlva megkérdeznéd ugyanezt, valószínűleg másik 3-at mondanék.

– Optimisták vagy pesszimisták vagytok inkább?

Karesz: Hát már egy ideje inkább az optimisták táborát gyarapítom, de nem volt ez mindig így.

Tamás: Nofjúcsör! Amúgy helyzetfüggő, igyekszem optimista lenni.

Peđa: Változó. Talán egyik végletből a másikba.

Ákos: Szeretek optimistán gondolkodni, de néha rádöbbenek, hogy jobb reálisnak lenni.

– Mik akartok lenni, ha nagyok lesztek? Mik akartatok lenni tíz évvel ezelőtt?

Karesz: Vicces, minél közelebb kerülök a nagybetűshöz, annál inkább vagyok tanácstalan ebben a kérdésben. Mi akartam lenni tíz évvel ezelőtt? „Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász.”

Tamás: Régen zavarban voltam ettől a kérdéstől. Most is.

Peđa: Mindig is világuralomra akartam törni! Ezt nem hagyhattam ki. Általános iskolában egy dolgozatomban azt írtam, hogy feltaláló akarok lenni. Híres, okos, segít az embereken, ennyi. Azóta a híresről lemondtam, az embereken nem tudok segíteni, az eszemet pedig másra használom... Most pedig egyszerűen boldog akarok lenni, és még én se tudom, ez mit jelent.

Ákos: Azt még nem tudom, mi akarok lenni, ha nagy leszek, de emlékszem, hogy tizenpár évvel ezelőtt a szüleim azonos kérdésére selypes hangon azt válaszoltam, hogy farkaskutya…hát igen…azóta erről már letettem, és azóta is utálom, ha megkérdezik. Mindenesetre célom az mindig van, de még nem érzem, hogy be kéne skatulyáznom magam egy szakma fogalma alá, amit majd egész életemen keresztül csinálni fogok.

– Film vagy rajzfilm?

Karesz: Ami engem illet, ez is, az is, de sokszor inkább egyik sem. Ritkán veszem rá magam, hogy végigüljek egy filmet, de például Jim Jarmusch vagy például az Anders Thomas Jensen filmjei nagyon tetszettek, legalábbis amit láttam közülük.

Tamás: Jöhet mindkettő. A legutolsó rajzfilm, amit láttam, az a Belleville randevú, iszonyat mókás, a békacombhoz viszont nem hozta meg a kedvem.

Peđa: Mostanában inkább a film.

Ákos: Nem vagyok filmrajongó, de mindig szívesen megnézek egy (esetleg komolyabb hangvételű) filmet. A rajzfilmek közül pedig inkább a régi vágású, NEM 3D-s animációsakat szeretem.

– Anime vagy a South Park –The Simpsons–Family Guy-hármas?

Karesz: Ebből viszont határozottan egyik sem. A japán dolgokat nem szeretem, a South Parktól pedig megcsömörlöttem a negyedik évad után.

Tamás: South Park és a Family Guy. Simpsonék valahogy kimaradtak.

Peđa: Az anime nekem a gyerekkori Voltran és Mazinga rajzfilmeknél megállt. Soha nem vonzott. Simpsons és South Park, Family Guy annyira nem tudott lekötni. Utálom benne az őrült csecsemőt.

Ákos: A mangát kifejezetten nem szeretem. A többi az jöhet „csömörlésig”.

– Batman vagy más?

Karesz: Daredevil, de a Frank Miller vagy a Kevin Smith-féle, mintsem az a borzalom, ami ezen a címen futott a moziban. És hogy miért? Tudja mindazt, amit Batman, de vakon!

Tamás: Én süldő koromban nagy Tini Nindzsa Teknőcök-szimpatizánsnak tartottam számon magamat, még olyan kék maszkom is volt, mint amilyen Leonardónak, hogy meg tudja különböztetni magát a többiektől. Amúgy ugyanebben a maszkban egyszer Zorrónak is öltöztem egy általános iskolai jelmezbálban, de arról már nem szeretnék mesélni.

Peđa: Batman sose volt szimpatikus, de el kell ismerni, a régi batmobil elég jól nézett ki. A kedvencem Spawn, az ivadék. Tipikus antihős: rohadtul nem érdekli semmi a volt feleségén kívül, akaratán kívül a poklot szolgálja, és mindenkit stílusosan elintéz előbb vagy utóbb. Kölyökkoromban Donatello volt meg ilyen játékfigurában. Volt neki botja meg minden. Nagyon büszke voltam rá, hogy nekem olyanom volt. Ja, He-Man is tudott valamit.

Ákos: Én a Pókembert szeretem, de jó reklámfogásnak tartom, hogy Batman bácsit rányomták a szabadkai joghurt dobozára. Azt vettem, mint a cukrot.

– Ha kifognátok egy aranyhalat, mit kívánnátok?

Ákos: Hogy legyen egy olyan dobverőm, ami nem törik el, Tamásnak meg olyan mikrofonkábelt, ami nem szakad el, és nem lesz kontaktos.

Karesz: Hogy a Refused játsszon a nappalinkban. Zokniban. (nevet)

Tamás: Kösz, Ákos! Akkor én már csak azt, hogy ne ázzanak be a lyukas tornacsukáim.

Peđa: Nyolc óra viszontagságos utazás után megérkezünk a helyre, ami egy penészes pince tele ismeretlen emberrel, és közlik velünk, hogy kb. három óra múlva fog sorra kerülni a banda. Ilyenkor kicsit elveszettnek érzem magam. Aztán bedugom a kábelt a gitárba, felhangosítom az erősítőt, belekezdünk, és körbenézek. Három mosolyt látok. A három mosoly és az a negyed óra nekem megtérítenek minden mocskot, ami az úton történt velünk. Még sok ilyen mosolyt szeretnék látni.