Meryl Streep ezúttal Baldwinnal bonyolítja az életét

Mindenesetre, amikor a fiuk diplomaosztóján találkoznak Jake-kel, az exszel, az ünnepség előtti este „véletlenül” együtt vacsoráznak, amiből aztán intenzív borozgatás kerekedik... majd tánc... majd innen már egyenes út vezet az ágyig... nos, bármelyikre is van szüksége Jane-nek a fentebb felsoroltak közül, most egyaránt megkaphatja... Ami kissé bonyolítja az ügyet az az, hogy Jake-nek van egy csinos, ám módfelett „harapós”, jóóóval fiatalabb felesége... Sőt, Jane-nek meg igen komoly udvarlója akad időközben: Adam, a nő házának felújítását végző építész – aki mellesleg szintén a néhány évvel azelőtti válását próbálja kiheverni épp...

A szerelmi sokszög élein színesen törik meg a perzselő Santa Barbara-i napfény...

Valójában a meglehetősen eredeti alapötleten kívül szó nincs itt semmiféle „komolyabb” bonyodalomról – nem számítva a hősnő lelkében lezajló őrlődést –, az Egyszerűen bonyolult igazából egy sablonmozi. Amitől nem tekinthető egyszerű tucatfilmnek, az a luxuskivitel, ezen belül is elsősorban Meryl Streep nagyszerű szerepformálása.

Mert igazából kedvelem én ezt a zsánert, az egyik legpihentetőbb program az agyamnak, olyasmi, mint pl. vicclapot olvasni. Időnként megnézek tehát egyet-egyet, annak ellenére – vagy talán éppen azért –, hogy minden percük előre kiszámítható: a kezdeti konfliktushelyzetből szövődő romantika, majd az újabb konfliktus a film közepe táján, amelyből aztán már nincs kiút, nincs rá bocsánat etc., majd később talán mégis, és a végén jön a – ma már nem annyira egyértelmű – happy ending. (Amely mára éppen attól sablonos, mert nem annyira egyértelmű...)

Hogy mi emeli ki némiképp ebből a híg kásából az Egyszerűen bonyolult c. mozit? Baldwin? Elég szürkén fest leginkább, ahogy a kétséges charme-jával és a tekintélyes pocakjával ott ólálkodik Streep körül... Persze van néhány harsány – és remek! – jelenete: jól megírták a szerepét. Azt én bizony soha nem tudtam megérteni, hogyan lehet Steve Martin színész Hollywoodban – vagy bárhol másutt –, és ezen ez az alakítása sem változtatott. Hacsak annyit nem, hogy most még kevésbé értem... róla ennyit. (Uh, csak még a mosolyáról: fogkrémreklámnak is gáz...) Streep viszont annyira szeretnivaló, s persze hiteles, hogy – a „gyerekek” szolid játéka mellett – nincs is itt másra szüksége a nézőnek: ha egy királynő uralja a vásznat, az úgyis minden mást elhomályosít a ragyogásával. Így történik ez itt is. Az öregedést bátran vállaló, ám a múló időtől mégis kicsit tartó üzletasszony karaktere, úgy hiszem, sok hasonlóságot mutat magáéval a színésznőével – nem mintha Meryl Streep rászorulna, hogy testre szabott szerepet kapjon, de akkor is izgalmas ez így... Ahogy végigküzdi a felmelegített leves, az újrakezdett kapcsolat dilemmáit, az egyszerűen mesteri munka, ennek kell nevezni, ne is cifrázzuk tovább.

Ami pedig a „körítést” illeti, nos, mint mondtam, a történet – sablonossága ellenére – igen szórakoztató, s akad néhány harsányan kacagtató jelenet, melyekben még Martinnak is megbocsátom a pályatévesztését. Közöttük egy oltári betépés, amelytől a térdemet csapkodtam!... pedig én aztán láttam már fán bagót...