Lélekmeztelenítés

Benső mosoly c. könyvét az Édesvíz Kiadó jelentette meg 2005-ben. A mű két rész részre osztható: az első megadja a kulcsot ahhoz, hogy hogyan ismerjük meg önmagunkat, a második meditációs technikákat mutat be. Az író hátborzongató átéléssel ír tanulmányt a lélekről. Elindít az önismeret ösvényén, kezedbe adja a feladatot, de a célt saját magadnak kell bevégezned. Elméleteit példákon keresztül szemlélteti, olyan nagy filozófusokra és írókra hivatkozik, mint Nietzsche, Marx, Buddha, Lao-ce, Shakespeare vagy éppen Balassi. Sors, szeretet, gyengeség, félelem, szorongás, gyűlölet, közöny, részvét, összpontosítás, üdvösség, boldogság, meditáció... Ezek alapvető fogalmai. Könyvének elején, már első három sorával megnyeri az olvasókat, amikor elismeri, hogy ez a mű neki is segít, mert számára az írás maga a meditáció. Tudomásunkra hozza, hogy nem helyezi magát olvasói fölé, szintegyenlőség van közöttük, s egymást segítik a végtelennek tűnő úton.

Összességében külső és benső valónk alkot bennünket. Kívül látható mindennapi életünk meghatározója, a szerep, a játék, együttesen szerepjáték, ez a műben Kígyó-Énként jelenik meg. A benső az a rész, amelyet elő kell csalni, azaz a Felsőbbrendű Én, az önvaló, a lélek. A legmélyebbre kell ásni érte, s hogy ez sikerüljön, gyakran kell hallgatni a bennünk lakozó Bölcs Bohóc tanácsait. De mi is a lélek? Ahányszor feltennénk a kérdést, annyiféle választ kapnánk rá, hiszen „hiába azonosak a szavaink, ha tapasztalataink különbözőek” - mondja Nietzsche.

Vegyünk egy átlagos napot, egy munkahelyen, egy halom problémával. Milyen érzések kavarognak bennünk? Amint házsártos főnökünk megjelenik, az elsődleges spontán érzés ami ránk tör: a félelem és a szorongás. Félünk attól, hogy nem tudjuk a maximumot nyújtani, hogy nem lesznek megelégedve munkánkkal, de az is benne van a pakliban, hogy elveszítjük állásunkat. Megfelelni másoknak - ez az érzés végigkíséri életünket. Persze ha belegondolunk, ennél sokkal fontosabb, hogy saját elvárásainknak eleget tegyünk, hogy előtérben helyezzük az Én-t. Müller szerint: „Ha elnyomod a félelmedet szorongsz. És ha szorongsz megmérgezed nemcsak a saját életedet, de másokét is.” Félni egyenlő a gyengeséggel. A gyengeséget pedig nem születésünkkel hozzuk magunkkal, csak később alakul ki bennünk, szerzett tulajdonság. Ahhoz, hogy ezt megértsük vissza kell pillantanunk gyermekkorunkba. Gyermekként tisztának születünk, minden félelemtől mentesen. Parányi porszemek vagyunk, de elszántan nézünk szembe a nagyvilággal. Érdeklődésünket nem győzzük bizonyítani, mindent meg kell fogni, kipróbálni, édesanyánk pedig, aki szeme sarkából folyton figyel, anyatigrisként védelmez bennünket. Olyan érzéseket fedezünk fel ebben a korban, amelyek csak évek múltán ülepednek le bennünk - újabb bizonyíték, hogy sorsunk a gyerekszobában dől el! De hol is bukkan fel a sors? Az író szerint ott, ahol az élet problematikussá válik, s problémáinkat csak akkor tudjuk megoldani, ha megértünk rá.

A következő gondolatsor személyes tapasztalaton alapul. Azt vettem észre, hogy a legtöbben akkor kezdünk el bensőnk felé hatolni, amikor sebet ejtenek rajtunk, megbánt bennünket valaki. Gondoljunk csak egy szerelmi csalódásra - hónapokig képesek vagyunk magunkat gyötörni azzal a kérdéssel, hogy "miért?". Az idő minden sebet begyógyít. El kell ismernem, hogy nem hiszek ebben. Igaz, hogy lassú víz partot mos, de nem visz magával minden homokszemet. Az addig érzett szerelem átcsap dühbe, felháborodásba, gyűlöletté válik, de a közöny, a szeretetnek igazi ellentéte csak később, vagy talán sohasem alakul ki bennünk. Dolgozni kell mindazért, hogy kiirtsuk magunkból a rossz érzéseket, amik beszennyezik életünket. Az első lépés a megbocsátás. Sokszor, még ha meg is bocsátunk, igazából nem felejtünk. Müller erről így nyilatkozik: „Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani. S ha nem képes erre - bármilyen fájdalmas is -, tudd, hogy az elsősorban az ő tragédiája. Mert a nem szeretésnél sivárabb, szegényebb és sötétebb állapot nincs. Mások lelkébe belebújni azt jelenti, hogy az ember a bal szemével tisztán látja a másik hibáját, a jobb szemével megbocsátja őket - és szívének középpontjával szereti.

És ez a középpont a lényeg, mert ez a legerősebb, s csakis ezzel, és ezen keresztül tudsz bárkibe is behatolni. Persze ennek az az ára, hogy lelkileg te is meztelen légy.

Csak az fogad be bennünket, akit mi is befogadunk. S hol is kezdődhetne máshol egy ember megnyitása, mint ott, hogy mi magunk megnyílunk előtte.”

Szinte valamennyiünkre jellemző, hogy sárban élünk és a csillagokkal álmodunk. Müller Péter művével igyekszik segítséget nyújtani, hogy se a külső, se a belső, hanem a valódi Mosollyal tekintsünk a csillagos égre.