My blődli Valentine

A hatalmas töksötét vetítőteremben a neoncsíkokat követve és barátnőmbe kapaszkodva megeskettem támaszom, hogy bármi történik is az elkövetkező bő másfél órában, mellettem lesz a bajban. Annyira féltem, hogy a torkomban dobogott a szívem. Elképzeltem amint a vérszopó, dermesztő külsejű gyilokgép kezében bárddal élethű módon, döngő léptekkel közeledik felém, miközben testem egyre mélyebb árkot ás a mozi kényelmes bársonyszékébe. Rettegésem addig tartott, amíg a film el nem kezdődött.

Fájón tipikus amerikai történet. A kisváros neve, ahol járunk Harmony. Csakhogy mindenkinek átjöjjön az üzenet, hogy a porfészekből csak úgy árad a túlfűtött nyugalom és harmónia. A kisváros fejős tehene a szénbánya, szinte mindenki itt keresi meg a betevőt. Tíz évvel ezelőtt egy tapasztalatlan munkásfiú bányaomlást okozott, aminek következtében öt bányász lelte halálát a mélyben, és csak egyetlen ember élte túl a szerencsétlenséget. Ő a később rettegetté vált Harry Warden, aki, mit ad Isten, évek óta tartó kómájából pont a világ leggiccsesebb ünnepnapján, Valentinkor tér magához. Ezt megünnepelendő (hirtelen kórházi ágya mellett termő?) csákányával rögtön huszonkét embert kaszál le, mielőtt az ő életét is kioltják.

A „szivettépő” trailer 81-ből:

Véres Valentin 2009-ben:

A bányaomlás okozója, a jóképű Tom Hanniger (Jensen Ackles) a tragédia után tíz évre letűnik a színről, maga mögött hagyva nagy szerelmét, Sarah-t, hogy napra pontosan ugyanakkor, Valentin napján visszatérjen Harmony-ba. Egyébként Jensen az egyetlen ok, amiért érdemes ezt a filmet végignézni, gyönyörködnivalóan helyes, játéka viszont annál egysíkúbb. Legtöbbször bárgyú képpel bámul maga elé, önmarcangolóan a múltban elkövetett szörnyű baleset miatt, ha pedig megszólal, ugyanaz a megrendült bárgyúság hallatszik a hangján, vagy elmélyíti, és elővesz egy „hú, de kemény amerikai legény vagyok én” tónust. Felbukkanásával rejtélyes gyilkosság sorozat veszik kezdetét, felbolydul a kisváros nyugodt élete, sokan attól tartanak, a tíz évvel ezelőtt kómából felébredt és öldöklésbe fogott Harry Warden vérszomjas szelleme tért vissza.

Akármennyire horror, mégiscsak amerikai filmről van szó, nem véletlen hát, hogy a szívszerelem ünnepét is belekombinálták a filmbe - és persze a címbe is. A csöpögős, mélyen egymás szemébe nézős jelenetek ebből a filmből sem maradhatnak ki. A viszonyrendszer is borzasztó szokványos: annak idején Tom, a falu leghelyesebbike (ő az, aki a bányaomlást okozta) Sarah-val, a falu legszemrevalóbb leányzójával járt, amit Axel, Sarah jelenlegi férje mindig is féltékenyen figyelt. Csakhogy Tom lelépett, és Axel szabad utat kapott, feleségül vette Sarah-t, és a kisváros seriffjévé lépett elő. Most, hogy Tom visszatért, az egykori szerelmespár egykori érzései is felidéződnek, amitől Axel érthető módon nem repes. Pedig szerelmi téren neki is van egy kis vaj a füle mögött. De a sztoriból többet nem árulok el, ennyiből már kb. ki lehet következtetni, hogy mi lesz a végkifejlet, vagy legalábbis nem okoz túl nagy meglepetést.

A legkomikusabb rész az, amikor a visszatérő gyilkoló bányászszellemtől rettegésben tartott kisvárosba a készültség legkisebb jelei sem észlelhetők, sehol egy rendőr. A legfőbb célpontot, a seriff házát is csak egy magányos rendőrnő figyeli az autóból. (Pedig köztudott és logikus, hogy mindig kettesével járőröznek.) A várva-várt bányászruhás csákányos rém meg is érkezik, a rendőrnő némi fáziskéséssel észreveszi - abbahagyja az újságolvasást -, de szerencséjére pont abban a pillanatban siet segítségére a város exseriffje. Megbeszélik, hogy együtt hatolnak be a házba, de előtte percekig udvariaskodnak, toporognak a bejáratnál, hogy melyikük menjen előre - bőven hagyva időt a rémnek, hogy kedvére rémisztgessen, gyilkolgasson.

Volt egy rész, amelyik viszont tényleg tetszett. Az idegileg teljesen kikészült, kótyagos exseriff hosszú csövű puskájával a gyilokgépre vadászva végigpásztázza a terepet, majd a fegyver csövét ránk, a nézőtéren ülőkre szegezve valami olyasmit mond, hogy már annyira megzizzent, hogy árnyakra lövöldözik.

Azért a háromdé vicces dolog, még akkor is, ha nincs minden rendben a szemüveggel. Azon kívül, hogy nem simult teljesen a szemünkre, és ezért oldalt a megszokott dimenzióban láttuk a mozi terem fényeit, a világító neon zöld exit táblát, ráadásul még maszatos is volt. Hiába törölgettük, nem segített. De a Véres Valentin nem ezért pocsék film. Nincs az a százdimenziós csodaszemüveg, amelyiken keresztül ez a mozi jónak tűnik.