A Sabbatka Szarajevóban hódított

A Sabbatka közel négy éve létezik. Korábban Black Sabbatkának (Black Sabbath + Szabadka) hívták őket, de már maguk mögött hagyták a sötétséget. Habár a hard 'n' heavy stílus képviselői, de különlegességük, hogy zenéjüket olyan hangszerekkel gazdagítják, amelyek nem jellemzik ezt a zeneműfajt. Ez leginkább a fagottra vonatkozik, de használtak már kürtöt, nagybőgőt és akusztikus gitárt is. Az együttes tagjai zeneileg jól képzettek, és ez a Rat bendova műsorban is gyorsan megmutatkozott. Mostanában az öttagú zenekar úgymond tízfelé van. Ki tanít, ki tanul, más együttesben is zenél, vagy versenyre gyakorol, emellett dolgoznak, próbálnak, és újabb fellépésekre készülnek. Nemrég három napon át újból Boszniában koncerteztek, ez alkalommal Trebinjén, Široki Brijegen és Mostarban.

Az együttest Szűcs Mihály (ének, fagott), Szűcs Dávid (basszusgitár), Tómó Árpád (gitár), Neven Tili (dobok) és Nikola Begović (gitár) alkotja. Ők azok, akiknek a sampongyártó cégek is hálásak, és akik jócskán vittek izgalmat a műsorba. Nem voltak hajlandóak párbajozni a barátaikkal, lesöpörték az egyik odavalósi favoritot, és hangszerbemutatót tartottak a zsűrinek. Persze ennek a történetnek is van eleje.

– Milyen megfontolásból jelentkeztetek a műsorba?

Mihály: Amikor az augusztus végi cservenkai fesztiválon első díjat nyertünk, az egyik belgrádi kiadó tulajdonosa felhívta rá a figyelmünket. Fontolgattuk, hogy jelentkezzünk-e, mert rengeteg a kötelezettségünk. Végül mégis beneveztünk, és végigmeneteltünk a műsoron tizennégy héten keresztül.

– Számítottatok-e rá, hogy a döntőbe juttok?

Neven: Egyáltalán nem. Úgy saccoltuk, hogy három-négy műsor erejéig maradunk. Izgultunk, hogy ne essünk ki rögtön az elején. Szerettük volna, ha a közönség jobban megismer bennünket.

– Végül mégis díj nélkül maradtatok. Nem bánjátok?

Neven: Egyáltalán nem, talán csak azt, hogy a végén nem kaptunk elég figyelmet. Lejátszottuk, amit kell, és vége. Annak azért örülünk, hogy a közönség szurkolt nekünk. Számunkra ez a legfontosabb.

Mihály: A győzelem kapujához értünk, így természetesen egy nagyon pici csalódás lett úrrá rajtunk. Talán méltatlanul maradtunk figyelmen kívül. Ez egy picit fájt, hiszen tízezer kilométert is leutaztunk. Minden emberben található egy kis hiúság. Kicsit sértve éreztük magunkat, habár a műsor után már nem foglalkoztunk ezzel. Kimerültünk, örültünk, hogy letudtuk, és jól sikerült.

– Úgy vettem észre, hogy benneteket nem értek túl kemény kritikák. Más együttesekkel kíméletlenebb volt a zsűri, pl. a Jamas-szal, de a Scripta egyik dalára is azt mondták, hogy csupán kopott kópia...

Mihály: Szerintem, amit az ember nem ismer, attól fél, és azt nem igazán meri kommentálni. Ez persze nem azt jelenti, hogy minőségben jobbak lennénk a többiektől. Csupán arról van szó, hogy megszólaltattunk néhány olyan hangszert, amit a többiek nem használnak. Kivéve a bihaći Scriptát, akik szintén több hangszeren játszottak. Emellett a mi feldolgozásaink, hangszereléseink egyediek, és elütöttek a megszokott klasszikus rock-metál sémáktól. Emiatt a zsűri tartózkodott a szaftos megjegyzéseiktől, amit igencsak szórt a műsor alatt.

– A dicséretek azért jól estek...

Neven: Persze, mégis olyan zenészekről van szó, akik számítanak ex-Jugó területén és tovább.

– Kaptatok jó tanácsokat?

Mihály: A szakmai tanácsokat hiányoltuk. Ha már tehetségkutató műsor, akkor több is kijárhatott volna belőlük. A zsűri megjegyzései lényegében a show-elemekre vonatkoztak, hogyan kell mozogni és ugrálni. Valójában ez is egy szempont, főleg kereskedelmi tévében.

Neven: Azt mondták, hogy nem kommunikálunk eléggé a közönséggel. Pedig mi kommunikálunk, de inkább a zenén keresztül, és nem verbálisan. Ennek ellenére is megkaptuk a közönség biztatását. Kiáltották az együttes nevét, és zászlót lengettek. Azt játszottuk, amit szeretünk és begyakoroltunk. Nem szerettünk volna olyan zenével kísérletezni, amiben nem érezzük otthon magunkat. Beépítettünk ugyan hazai számokat (Generacija 5, Osvajači, Azra), de ez a vége felé szinte kötelező volt. Ezeket is átdolgoztuk a saját stílusunkra.

– Azt mondták, hogy úgy énekelsz, mint Bruce Dickinson (Iron Maiden)...

Mihály: Kezdetben jó, ha az embert hasonlítják valakihez. Néhány évig tartó szárnypróbálgatás után azonban elvárható egy valamirevaló életképes együttestől, hogy megtalálja a saját stílusát. Igazából úgy képzelem el az együttesünk jövőjét, hogy teljesen új irányvonalat veszünk. A hard 'n' heavy stílusnál persze megmaradnánk, de a változatosság kedvéért néha kicsit módosítanunk kell a koncepción.

– Hangzásban a legkeményebbek voltatok...

Mihály: Ez érdekes, mert Cservenkán meg a leglágyabbak. Ott mégis nyertünk. A Rat bendovában viszont nem tartottuk tiszteletben azt a kommerciális részt, amit elvártak tőlünk.

– A Nothing Else Matters-t (Metallica) akusztikus hangszereken játszottátok (kürt, fagott, gitár stb.). A zsűri szerint jó volt, de nem épp úgy hangzott, ahogyan kellene. Ajánlották, hogy készítsétek el stúdióban.

Mihály: Úgy biztosan jó lenne. Az volt a probléma, hogy a fellépés előtt három órára kiesett az áram, és csak fél órával a műsor előtt jött meg. Nem állíthattuk be a hangszereket, tíz perc alatt kellett elkészülnünk, ami ennyi hangszer esetében képtelenség. Kár, hogy nem sült ki jobban.

– A zsűri szerint komplikáltak a saját dalaitok. Hogyan születnek meg?

Mihály: A zenét a gitárosok és a dobos írják, utána hozzáilleszkedik az ének. Először a White Maidenbe kötöttek bele, de a következő már jobban tetszett nekik, mert közelibbnek érezték azt a stílust. A Last Breath szerintük jobban képviseli a Sabbatkát.

Neven: A döntőben is szerettünk volna egy saját számot játszani. Készültünk rá, és akaratból hagytuk a végére, de amikor megjelentünk a próbán, közölték velünk, hogy most nem mennek saját számok.

– Terveztek CD-t kiadni?

Neven: Jelenleg négy saját számunk van, és még négy előkészületben. Nem sietjük el, de még ebben az évben szeretnénk kiadni, és kizárólag saját számokat tartalmazna.

– A műsor alatt kikkel sikerült összebarátkozni?

Neven: Leginkább a Scriptával. Nagyon jó zenészek, és nagyon jó emberek.

– De ők funkyt játszanak!

Neven: Az nem baj, a zene univerzális nyelv!

Mihály: Az egyik legmélyebben gondolkodó együttes. Amit a színpadon produkálnak, az attól is függ, hogy személyesen milyenek. A Scripta tagjai tájékozottak, zeneileg szakavatottak, és habár nem a kemény rockot képviselik, velük jöttünk ki legjobban. A többi együttes is rendben volt. Nekem élmény, hogy új emberekkel ismerkedhettem meg.

– Súrlódások, összetűzések?

Mihály: Nem volt jellemző. Amelyik együttesnél érződött ilyesmi, az gyorsan kiesett, mert a belső feszültség kivetítődött a színpadi fellépésükre is. Fontos a zene iránti alázat.

– A vége felé már gyakran párbajoztatok...

Neven: Igen, már egészen hozzászoktunk. Szinte sajnáltuk, amikor épp nem hallottuk a nevünket.

– A Scriptával viszont nem voltatok hajlandóak párbajozni, kiálltatok és együtt játszottatok...

Neven: Az felért számunkra egy kisebb győzelemmel. A közönség tombolt, a zsűri nem hitt a szemének.

– Legyőztétek az egyik nagy favoritot, a szarajevói Last Locationt, akiket a zsűri keserű szájízzel ejtett ki...

Mihály: Az nekünk is nagy meglepetés volt. Normálisnak vettük, hogy a hazai együttes marad bent.

– A döntőbe négy csapat jutott. Három rockegyüttes Vajdaságból (Sabbatka, Nasty Michelle, Santos Brothers) és csupán egy boszniai band, a Scripta, akik funkyt játszanak. Nem vettem észre, hogy az utóbbi években virágozna térségünkön a rock. Ennyire jók lennénk?

Nikola: Mi sem értjük, csodálkozunk rajta. Úgy látszik, a háború sok mindent megváltoztatott.

– Végül a palánkai Santos Brothers Band nyert, amely egy 12 éves dobosból, 14 éves basszusgitárosból és 16 éves énekesből áll. Csalódtatok emiatt?

Neven: Nem. Semmi baj, ők egy korrekt együttes, de a győzelemre biztosan rálapátolt a zsenge koruk is. Eleinte valóban nagyon jók voltak, de a vége felé veszítettek a színvonalból. Nem érezzük sértve magunkat amiatt, hogy ők nyertek. Elégedettek vagyunk az eredményünkkel, hogy bejutottunk a döntőbe.

Mihály: Velük is barátkoztunk, mentünk is Palánkára. Egyáltalán nem éreztem keserűséget a győzelmük miatt. Ha objektíven nézem a dolgokat, a műsor koncepciójával tökéletes összhangban volt az, hogy kiket részesítettek előnyben, és kik nyerték meg.

– Nikola, kicsúszott a nyereménygitár a kezeid közül. Esélyes voltál rá, de végül mégis Dragutin Šuković kapta meg, az újvidéki Nasty Michelle gitárosa. Hogyan élted ezt meg?

Nikola: Nem vagyok csalódott emiatt. Örülök neki, hogy ő kapta meg, velük is egészen jól kijöttünk. Elégedett vagyok azzal, ahogyan az együttesünk bemutatkozhatott, eddig szinte ismeretlenek voltunk.

– Szerzel új gitárt? Zele Lipovača varázslónak tart, azt mondja, a te gitárodon ő képtelen lenne játszani.

Nikola: Majd ha lesz rá pénzem. Sok rosszat mondtak erről a gitárról, mivel néha nem jól hangzott, pedig ez egy szolid gitár. A baj inkább az áramban volt. Szeretnék jobbat, de ez sem rossz.

– Rengeteget utaztatok. Kimerítő és költséges volt?

Neven: Hét-nyolc órát kombival, egyszer ettünk naponta, és ez minden héten így ment szombatról vasárnapra. Reggel négykor keltünk, ötkor indultunk, este nyolckor kezdődött a műsor, hétfőn meg már itthon voltunk, mindenki a saját dolgával elfoglalva. Az utazás területén támogatott bennünket a szabadkai önkormányzat és a Szabadkai Piacok Közvállalat.

– A többi együttes vendégzenészekkel is fellépett, de nálatok ez csak egyszer volt.

Mihály: Ő Gergő, a testvérem, aki kürtön játszott. Egyébként hatan vagyunk testvérek, három lány és három fiú felállításban. Most a fiúk zenéltek együtt. Nem hívtunk vendégzenészeket, és nem használtunk semmilyen billentyűs hangszert. A telt és természetes hangzásra törekedtünk. A különféle hangszerek mindenképpen helyet kapnak a saját stílus kialakításában, még akkor is, ha nem jellemző a rockra. Más együtteseknél is bevált. A Metallica is használt akusztikus hangszereket, a Nirvana csellót stb. Új színt visz zenébe. A fagott hangosítása elég körülményes, és olyankor úgy hangzik, mintha vödröt tettünk volna rá. Igazából nem ilyen a hangja.

– További célok?

Mihály: Angolul énekelünk, de nincs kizárva, hogy más nyelveken is fogunk. Néhány magyar és szerb dal abszolút belefér. Kicsit kár, hogy a műsorban nem énekeltünk magyarul. Alapvetően a célunk javítani a minőségen, elmélyülni, fejlődni. Művészi tevékenységet nem lehet félvállról venni. Amit magas szinten művel az ember, az akkor autentikus, ha egy életstílusból, életszemléletből fakad. Ez alól nem kivétel a zene, sőt a metálzene sem. Nem lehet félig csinálni jól. Egy együttes vagy teljesen beleszövi az életébe, vagy középszerű marad. Előttünk még mindkét kapu nyitva áll.

(Fotók: Molnár Edvárd)