Jótékony unalom

A titokzatos elkövető maga keresi fel a felügyelőt, hogy nem hivatalosan „valljon” neki az ügyben, amelyben gyönyörű fiatal szerető, szívbeteg feleség, biztosítási csalás és még egy gyilkosság is szerepel, sőt, gubancolódik össze alig-alig átláthatóan. Bellamy – amellett, hogy a „gyámoltalan gyilkos” némiképp elnyeri a szimpátiáját – éppen ezért képtelen ellenállni, hogy bele ne ártsa magát a dologba. Hogy a nyomozása még több bonyodalommal járjon, megjelenik Jacques, a féltestvére, aki már a börtönt is megjárta, az ital és a szerencsejátékok rabja... emellett gyanús, hogy a felügyelő idősödő, mindazonáltal még mindig roppant vonzó feleségére is szemet vetett...

Depardieu 2009-re akkora, mint egy jól takarmányozott elefánt, s természetesen egyre briliánsabb alakításokkal tűnik fel a vásznon. A többi színész is remekül teljesít, nem sikkadnak puszta statisztákká a színészóriás mellett – és a nők valóban mind nagyon csinosak. Egy plusz pont.

A történet kissé columbós, annyiban, hogy már az elején tudjuk, ki ölt meg kit, tehát nem arra éleződik ki a későbbi izgalom, hogy ki volt az elkövető. Majd hamarosan rájövünk, hogy csak tudni véltük, mi is történt itt egészen pontosan... Aztán még inkább Simenon Maigret-világát idézi a film: nyugodt, cseppet sem stresszes nyomozás folyik a szimpatikus francia kisvárosban, közben természetesen folyik a finom borocska is, az asztalokon egymást váltják a jobbnál jobb falatok, szinte ideérezni a képernyőről ínycsiklandó illatukat...

(A rendező: Claude Chabrol)

Hanem ez a nyugalom könnyen átfordulhat unalomba – igaz, jótékony unalomba, péntek esti ellazító agynyugtató-kúrába. Ott mozog a mozi a határon. A békebeli „unalmas francia filmek” – szerintem mindenképp létezik ilyen kategória! – feltétlenül fel fognak idéződni mindenkiben, aki anno ásítozva végignézett néhányat. Szóval ezen akár el is lehet nosztalgiázni... (Mindez pedig lehet még egy plusz pont, de lehet akár mínusz is... ízlés dolga...)

Amit mindenképpen a film javára kell írnunk, hogy a valóban szövevényes bűneset csupán kerettörténetül szolgál, valójában a „mellékszálakra” kell a nézőnek fókuszálnia: egy munkamániás zsaru nyugdíjazás előtti csendes, be nem vallott depressziójára, két idősödő ember elcsendesedett, ám a hamu alatt erősen parázsló szerelmére, egy szenvedélybeteg ember kínjaira, egy szenvedélyes, ám módfelett gyenge férfi furcsa kapcsolatára a bűnnel és bűnhődéssel... Mindezek a részletek aprólékosan kidolgozottak, s a nagy „unatkozásban” van is rá időnk, hogy az apró nüánszokat kellőképpen megfigyeljük, kielemezzük. S ha már kielemeztük közben, a Bellamy garantáltan nem fogja foglalkoztatni az elménket és fantáziánkat napokon, heteken keresztül, valamint az is bizonyos, hogy nem érzünk majd rá ellenállhatatlan késztetést, hogy újra és újra megnézzük a filmet... mindazonáltal egy estét megér! Mindenképpen.

Hasonló kaliberű film: itt!