Barbárok horogkereszttel

’44-re már mindenki, aki képes volt megőrizni józan ítélőképességét, belátja, hogy a Führer barbár tombolása örök sötétségbe taszítja az országot. Von Stauffenberg javaslatára a Valkűr-terv segítségével próbálják átvenni a hatalmat. Ez a terv eredetileg éppen a náci rend megóvására született, egy esetleges puccs leverésére a tartalékezredek mozgósítása által. Viszont ha sikerülne azt a látszatot kelteni, hogy az SS és a Gestapo készül a hatalomátvételre, akkor ezek leszerelésével az összeesküvők kezükbe kaparinthatnák a központi irányítást. A tartalékosok vezére, Fromm tábornok egy elvtelen karrierista, aki csakis a nyertes oldalon akar állni, s ezt nyíltan ki is mondja az összeesküvőknek – ám amíg Hitler életben van, jól tudjuk, melyik ez az oldal. Hőseinknek ezzel kapcsolatban nem is voltak illúzióik: a Hentesnek vesznie kell!...

A szervezés-tervezés szép úton halad, már meg is van a merénylet helyszíne: egy bombabiztos bunker valahol a vidéki fenyvesek mélyén, Hitler jelenlegi főhadiszállásán, ahova immár az ezredesnek is szabad bejárása van. Mindent pontosan előkészítenek, a bombák is ott lapulnak már von Stauffenberg táskájában, ám egy katonai terv általában sosem úgy működik, ahogyan eredetileg eltervezték – összeesküvőinknek improvizálniuk kell…

Kicsit olyan ez a film, mint amikor nem direkt közvetítésben nézünk egy focimeccset, és a meggondolatlan haver előtte elkottyantotta a végeredményt. A történelemkönyvekből ugyanis jól ismert ez a kudarcba fulladt puccskísérlet nem sokkal a II. világháború befejezése előtt. Mégis érdemes végignézni, s még izgulni is képes az ember, ha igazán beleéli magát – és megfeledkezik az írott történelemről. A táj, a korrekt színészi játék, a zene magával ragad; az északi fenyvesek mélyén Wagner muzsikájára egymásnak feszülő hősök és antihősök küzdelme szinte feledteti a náci egyenruhát, s egy idő után a Valhallára áhítozó barbár, ősgermán daliák csatája bontakozik ki a szemünk előtt. Pedig nincs is sok konkrét csatajelenet. Az összecsapás inkább az elmék és szívek mélyén folyik le.

…éppen ezért a legfőbb pozitívuma ennek a mozinak, hogy közben – és persze utána is – továbbgondolható, sőt továbbgondolandó. Hogy mért van szükség mindig mártírokra. (Hiszen mártírok ők, az egyik vezetőjük kifejti egy alkalommal, nem az a fontos, hogy sikeres legyen a hatalomátvétel, hanem az, hogy megmutassák a világnak, nem minden német ért egyet ezzel a tomboló mészárossal.) Talán csak azért van rájuk szükség, hogy megértessék a világ azon ostoba részével, amely egy adott nemzet minden tagját egy kalap alá vesz, hogy az adott nemzetnek csupán a szintúgy ostoba része befolyásolható érzelmileg a zsarnok által. Amely persze nem elhanyagolható hányad a Harmadik Birodalomban…

És a lényeg: az igazi hősök végül mind a Valhallába jutnak! A valkűrök segedelmével…