Mortero, Subscribe @ Zeppelin
Zenta, február 20.
Morteróékról lecsúsztunk sajnos, pár percet tudtunk produkciójukból elcsípni, de lehet, hogy két hasonszőrű együttes túl sok is lett volna. Mester és tanítványa.
Első pillantás a portékára, olcsó CD/DVD, pólók, ez már több mint szimpatikus.
Pakol a rasztabanda, a bozótfejű dobos, a kopasz énekes és a hórihorgas basszusgitáros. A sárga hajú szintis nincs a képben ezen az estén.
Tavaly márciusban láttam legutóbb, azt hiszem, a Subscribe csapatát, a punk/metál egyik fontos újkori alma materjában, a zentai Zeppelinben. Kicsit vonakodva indultam a bulira, mivel a zenekar egyre növekvő népszerűségének köszönhetően egy észlelhető generációváltás következett be a közönségben, amiben én már az öregebb tábort gazdagítom szerény 25 évemmel. Ami nem baj, időben el kell kezdeni.
A Zeppelinnek ugye egy emelete is van, amiről már-már operás előkelőséggel nézhetjük a bulit. Életemben először föntről kezdtem nézni a koncertet, ami egy kritikusi pluszt adott. Például az intro annyira megmaradt bennem, hogy csakis ódázni tudnék a zajos elektrotorzításokról. De a harmadik dal felé lejjebb kúsztunk.
A pogót most lényegében kihagytam, átengedtem a „fiataloknak”, de azért a Roll ’N’ Rockra beugrottam egy mosolygósat táncolni, hogy pár bikaképűn megint csak elcsodálkozzak, hogyan fogják föl ezt az örömtáncot. Utána Bálintunk is lejött népéhez, és ott énekelt.
Ahogy subiék zúznak, az ugrik be, hogy egy Dillinger-koncert mennyire le tudná gyalulni az arcom. Ez egy hangos mondat, ami megmaradt fejemben, így hirtelen.
Azért kicsit fáradtnak tűnt a két gitáros, Reich Tamás a jobbon, Horváth Attila a balon. Az, ami legjobban tetszett, az volt ahogyan „folyatták” a dalokat. Egyik a másikba, mint vizet egyik pohárból a másikba. Nem volt nagyon megállás. Az új EP mindhárom dalát is felszolgálták, tidbit on the table, and wine in the glasses – lálálálááá... A két énekes odatette magát, de mintha ők is fáradtabbak lettek volna. Mintha konyult volna a lelkesedés. Lehet, hogy egy fáradtság-fátyol volt a szemem előtt... Mindenki danolta a Delirium II. bevezetőjét, de nekem mindig a Delirium I. katarzisa tetszik. Az is volt. Ahogyan majd halad előre a munkásságuk, egyre nehezebb lesz kiválogatni a dalokat a bulikhoz – szerintem.
Amilyen ütemben, hangulatban lezajlott a koncert, senki sem bánta meg, hogy eljött erre az estére. Az együttes végig barátkozós kedvében volt, mondhatni, ahogyan meg is szokhattuk. Koncert előtt és után is ment a fotózkodás, kézrázás és haverkodás a tagokkal.
Jó, hogy jöttek, jöjjenek még sokat, egyszer már Újvidéken is összejöhetne egy mosh.
Subscribe – Contradictions EP-DVD
Hűha! Hirtelen kezd ez a dal. A Countenancing (jelentése: eltűr, támogat) az a dal a három közül, az a lépés, amit jó volt megtenni. Csongor Bálint ismét nagyot produkál az ének terén. Főleg, hogy sokéves kapcsolatának végét foglalta bele a szövegíró, ami mindig más értelmet ad a dolgoknak. A vége felé eső részt akár a Puppini Sisters is megírhatta volna, vagy mondjuk a Belleville Rendezvous-ba is beillene.
A következő már nem olyan egyértelmű. A harcos kedvű dalokat néha kedvelem, néha nem, nemrég fejeztem be egy Terry Pratchet-kötetet, ami segített megtámasztani a Fall of Mercia hangulatát. Ez a dal fogja megosztani vagy – ahogy régi subisokkal elbeszélgettem a bulin – már meg is osztja népet. Minden stílusból tudnak meríteni, azt már bebizonyították, s hogy ilyen sárkányhajhász hajmetál is kijött belölűk, fel is húztam rá a szemöldököm. Tény, hogy változnak. Elmondásuk szerint nem is hallotak a Rhapsodyról. De a dal jó – mert tudod, hogy nem ilyen az összes daluk, s jólesik az a kis galopp és kardlengetés. Azonban nem egy tipikus sympho-power nóta ez, ott vannak a megkülönböztető elemek!
Harmadik dalként egy földolgozást vonultattak fel, az Edda Kölyköd voltam vasárnap délelőtti kivánságműsorainak nagy-nagy slágerét a vidéki radiókból. Nem. Ez nekem nem. A Subscribe minőségét nem akarja sehogy sem megütni. Lehet, már rossz az alap, pedig az eredeti nem olyan szörnyű, de itt rossz érzés kerülget, amikor a Fall of Mercia levezető szólójánál már érzem az Edda-dalt. S gyorsan vissza is „tekerem” az első dalra, amit naphosszat tudok manapság hallgatni.
Tehát Edda nem, feldolgozva sem, Subscribe igen, csak tisztán.
Második korongként a DVD-t kapjuk, amiből sokat csemegézhetünk. A fiúk vallanak magukról, rasztásodásról, múltról, jelenről... Haverok is nyilatkoznak róluk. Van egy külön Kölykök voltunk fejezet, amibe jó hangulatú házi felvételek kerültek be.
A tízéves PeCsás születésnapi buli is rögzítésre került, s nem kis veszéllyel bír, hogy aki beleéli magát a vágásba (értsd 4 másodpercenként váltakozó kameraállás), enyhe epilepsziás roham veszélyének van kitéve – s letörlöm szám sarkából a habot. Érteni kell azért ehhez is, így megvágni, megrendezni, de jobban szeretem a régebbi koncertfelvételeket. Nem kell túlságosan a múltba menni, elég a 2000-es Ozzfest Pantera-bulijába beletekinteni. Az azért szimpatikus, hogy a tagok állnak a rendezés (Reich Tamás) és a felvétel hangzása mögött is (Horváth Attila).
A DVD füzetecskéjében viccesen kommentálják egymást a tagok, König der Prostata, Ugly Gay Gay, a kopasz az énekes stb.
A borító nem éppen a szám íze szerint készült el, de ez legyen az én problémám. Meg a többi is, mindenki döntse el magának, hogy mi és mennyire tetszik ezen a kiadványon. Van miből válogatni.
(Fotó: zsibi.com)
