Kortárs magyar filmhét a Vajdaságban

Magyar viszonylatban egészen kóser ez a mozi! (Mert azért valljuk be, igencsak röhejes tud lenni ebben a zsánerben, amikor pl. Harlemet akarnak csinálni a Nyóckerből meg hasonlók…) Az akció, az intenzitás, az érzelmek mind az ízlésesség határain belül mozognak. Remek a képi világ. A zenére nem tudok visszaemlékezni, így valószínűleg az is megfelelő. A sztori, bár nem a legeredetibb, de úgyszintén kiváló. Fordulatos, izgalmas, ahogyan kell. (A vége még talányos is.) A humor visszafogott, de mindvégig ott van, olykor csak lapul, olykor keserű, itt-ott mégis kacajfakasztó. A színészi teljesítmény is korrekt. A főhős „szerelmesek” elbűvölőek, külalakjukban, gesztusaikban egyaránt. Csányi a szokásos, picit unalmas, de azért jópofa is tud lenni – különösen, amikor átverik, hehe –, no meg egyre pocakosabb, de ez szemmel láthatóan nem nagyon zavarja. Igaza is van. Örömmel üdvözöltem a vásznon László Zsoltot, aki mostanában kicsit eltűnt a szemem elől. Trill Zsolt is remekül alakít a „varázslóinas” szerepében, de aki a legnagyszerűbb szerepformálást hozza ezúttal, az minden bizonnyal Kulka János a „langyos” csodadoktor szerepében! Visszafogott, s az apró részletekben bontakoztatja ki lassan a homoszexualitását a világ előtt titkoló férfi alakját. Remek.

Nyitófilmnek a Kaméleon sokkal jobb volt a vártnál…

* * *

Intim fejlövés

Színes játékfilm

A férfi titokban egy sokkal-sokkal fiatalabb lánnyal csetel, és sokkal jobban érdeklik annak melltartós fotói, mint a felesége főztje. Rá is szánja végül magát, hogy suttyomban összehozzon egy élő randit is a kiscsajjal. Aztán sehogy se fér a fejébe, amit az igyekszik neki megmagyarázni, hogy egy dolog a kapcsolat a neten, s egy másik a való életben… ilyenkor az udvarlást elölről kell kezdeni…

A férfi rohadtul ideges: másnap lesz az esküvője. Egyik cigit szívja a másik után, küldené már a pokolba az anyóst is, az ott lebzselő fotós cimborát is. Pedig ha tudná, hogy az imádott menyasszonya aznap este még fel akar tárni előtte egy „sötét” titkot a múltjából, akkor még milyen ideges lenne…

A férfi a sötét előszobában csendesen meghúzódik, miközben a résnyire nyitott ajtón keresztül hallgatja, bámulja, amint a felesége az ő egykori legjobb barátjával pásztorórát tart. Előkerül a cselédruha és a bilincs is. Fő téma – mintegy előjátékképpen – a szexuális perverziók. Ráadásul ennek a feleségnek is van még némi magvas mondanivalója a férje számára…

A férfi első lakója egy bérkaszárnyának. Éppen pornográf képeket nézeget a laptopján – ott van már kéznél a papírzsepi, a vazelin, slicc kigombolva… –, amikor az anyja hívja telefonon, összevissza fecseg, közben azt is elárulja, hogy kiderítette, van már ott egy másik lakó is, egy egyetemista lány. A férfi – inkább fiú még maga is – felfedezőútra indul. Ebből legelőbb zavar következik, majd részegség a fiú részéről, majd dulakodás, majd egy orr részleges leharapása, majd részegség a lány részéről, majd vallomások, majd csók, majd…

Négy férfi este a toplessbárban. Semmi közös nincs bennük, még csak nem is ismerik egymást, mindössze annyi a párhuzam, hogy mind a négynek pokoli napja volt, s most ide húzódtak vissza kiereszteni a gőzt, meginni néhány korsó sört, nyalogatni a sebeiket. Esetleg eltöprengeni a „hogyan tovább?”-on…

…máris túl sok szót pazaroltam erre a filmecskére, azt hiszem. De hát annyi a javára legyen írva, hogy sok minden történik benne. Csak hát: minek…?

Kezdjük a pozitívumokkal. Maga az alapötlet jó volt, a sztoriban a négy alapszituáció is egy-egy remek (tabu)téma. De azután a megvalósítás… fércmű. (Amellett az alacsony költségvetés is rányomta a bélyegét. Pedig az ügyes gárda esetén nem szabad hogy gondot jelentsen.) Nem tudom, vajon a színészek csak azért játszottak ilyen pokolian rosszul, mert maga a forgatókönyv gyenge volt, vagy csak nem voltak formában. Mert Szabó Győzőn kívül – aki meglepően jól helyt tudott állni ezen a roskatag alapon – egyetlen hiteles vagy csak kicsit is jó, netán elfogadható színészi játékot sem láthattunk. A párbeszédeket olyan gyengén írták meg, hogy nem is tudom, ezek után hogyan is lehetne jó szerepformálást elvárni a színészektől. Hacsak nem varázslók, mint a legnagyobbak. Hát… itt ilyesmiről szó sincs… ezt az „alkotást” még egy amatőr filmszemlén sem díjaznám…

Így, ahogy vagytok

Színes játékfilm

Új polgármester érkezik az ukrán határhoz közeli városkába. Gábor azelőtt hadipilóta volt, többszörös bajnok. Még a rendszerváltás előtt. Az új helyen nótaszóval, pezsgőborral fogadják, a helyi krém. Rém rendes banda! Persze hamar kiderül, hogy az egész bagázs a velejéig korrupt. Gábor ideiglenesen a repülőhangárban – hol másutt? – rendezkedik be, s már rögtön az első este egy csinos, középkorú nőt talál az ágyában. Kárpátaljáról szökött át, naná. Bár vannak már a városban „rokonai”, egykettőre oda is költözik a polgármester úrhoz, egyelőre csak házvezetőnői minőségben. Hanem ki kavarja itt a dolgokat elsősorban? Gábor látszólag sokkal jobban törődik a repülőgépeivel, mint a helyi piszkos ügyekkel, ám azért tessék-lássék mégis nyomozásba kezd. Van-e itt egyáltalán valaki, aki nem sáros? Ő maga makulátlan-e vajon?

A legjobb az egész moziban szerintem a hangulatos aláfestő muzsika és a gyakori szalonnázgatások színpompája (szalonna, kolbász, paprika, paradicsom, hagyma, friss, ropogós kenyér, mmm, lukulluszi!). Tekintélyes a színészgárda is, szó se róla!, de ez önmagában még édeskevés. Szabó Győző sem túl meggyőző immár, az általam is tengermélyen tisztelt és szeretett Törőcsik Mari is úgy mondja itt a szövegét, hogy a középiskolás amatőr színivetélkedőkön nagyobb átéléssel szokták az első bálozók (kínos, szerencsére rövid a jelenése), Trill Zsolt csak a mellékszereplők közül, aki most is nagyon ott van. Néha-néha felröhög a néző, akadnak jól ülő poénok, legjobb, amikor a Cserhalmi képen mázolja a Csányit (akinek már kezdem unni az orcáját), a főhős szimpatikus, a hősnő bájos: Nagy-Kálózy Eszter valóban elbájoló jelenség, nagyon jól áll rajta a majdnem-ruha… de mindez még mindig nem elég, ha az egész, úgy ahogy van (erre utal a cím vajon? vagy mire?) halálosan unalmas. Nagy ritkán hirtelen történik valami, amit nem vezetnek fel rendesen, esetleg csak verbálisan, de hát a sok hiteltelen duma közepette, bevallom férfiasan, el-elvesztem a fonalat. És ez még csak nem is idegesít, az érdeklődésemet is elég korán elveszítem, legyen már vége, csak erre várok, mehessek a pékhez joghurtra, virslis kiflire.

Utolsó idők

Színes filmdráma

Iván. Autószerelő és gázolajcsempész az ukrán határ közelében. Egyedül él fogyatékos nővérével, Eszterrel. Egyik napról a másikra. Aztán egyszerre csak történik valami, de bár ne történne: ahogy egyedül igyekszik hazafelé, Esztert elkapják az erdőszélen és brutálisan megerőszakolják. Miközben a kórházban lassan lábadozik, a rendőrség is nyomozásba kezd. A tempójuk persze csigalassú, és természetesen sokkal jobban érdekli őket Iván csempészbiznisze, mint a nemi erőszak elkövetőinek kiléte. Iván időközben Ilussal vigasztalódik, aki egy frissen érettségizett lány. Hanem eljön a szeptember, Ilus elutazik az egyetemre – onnan pedig se képeslap, se SMS. A zsernyákok egyre pimaszabbak, Iván felett egészen beborul az ég. Hanem egyszerre csak nyomokra bukkan nővére megerőszakolásával kapcsolatban. Ha hidegek is, éles a körvonaluk. Úgy dönt, a saját kezébe veszi az irányítást…

Hát, már megint itt vagyunk Bivalybasznádon… (de ebben a filmben legalább nem játszik a Csányi). A zene mondjuk tényleg kiváló – fura ellentétben a környezettel: trip-hop. Legalábbis közeli. A táj se rossz. A színészi játék is egészen rendben van. Vass Teréz Eszter szerepében egyenesen lenyűgöző (gondolom, megnézte előtte néhányszor az Esőembert), hiteles, meggyőző. Lehet, túlságosan belejöttem már a „szőrszálhasogatásba”, de nekem ezúttal is ott van egy de… Biztosan kíváncsi a néző egy rakás degenerált, vidékinél is vidékibb suttyó perpatvarára? Végül is… lehet, kíváncsi. Jómagam kevésbé. Egyszerűen irritáltak ezek a kőbunkó fazonok az edzőruháikban, az idegborzoló hanglejtésükkel, és ez alól a főszereplő sem volt kivétel… sőt. Igazán sajnálom, hogy vannak ilyen elmaradott vidékek, de ebből a rendezői szempontból való bemutatásuk szerintem nem kiált kamera után. No, ízlés kérdése… Számomra mindenesetre azok a pillanatok voltak a legüdítőbbek, ahol Eszter karakterét láttam a vásznon. Ő talált az életében egyedül boldogságot, s még talán megerőszakolásának tragédiája sem mérhető az összes többi „hős” silány lelkivilágának posványához. Sajnálom, de kiráz tőlük a hideg.

Poligamy

Színes romantikus vígjáték

András és Lilla már öt éve együtt járnak, s most jött el az ideje, hogy közös lakásba költözzenek. Lilla huszonnyolc. Gyereket szeretne. András meg talán nem annyira. Aztán egy szép nap, amikor hazaér a filmstúdióból (forgatókönyvíró, szappanoperák szkriptjeit „követi el”), egy vadidegen és gyönyörű nőt talál a lakásukban. Aztán hamar kiderül, hogy a nő Lilla, csak nem AZ a Lilla. Legalábbis látszólag. András felkeresi a rendező barátját, aki hülyének nézi, hiszen akit a családi fotón lát, szerinte mindig az volt A Lilla… András meginterjúvolja még néhány közös ismerősüket, az eredmény ugyanaz. A pszichológusnőjének tetszik a dolog, mivel eddig András volt a legunalmasabb páciense, de ez most kezd nagyon izgalmas lenni. Azután egy szeretkezést követően Lilla ismét „átváltozik”. És beindul a gépezet. Szebbnél szebb – néha meg nem annyira… – nők váltják egymást, mindegyiket Lillának hívják, de minden más változik: a külalak, a foglalkozás, a szülők… egyszer még a pszichológusnő is odavarázsolódik, ezúttal sztriptíztáncosnői karrierrel… ami közös, az a név, a barátnői státusz, no meg az egyre előrehaladottabb terhesség. András egy idő után megtanulja élvezni a kialakult helyzetet…

…és akkor már nem is zavar, hogy megint a Csányit látom a vásznon, ez az ő eleme, ez a szerep, tudja és teszi a dolgát. Kátya – amellett, hogy szép a neve nagyon – gyönyörű, mint Demi Moore a Ghostban, csak a szeme még igézőbb, sajnálom is, amikor átváltozik. Pedig a többiek sem kifejezetten csúnyák. Ettől a mozitól féltem a legjobban, aztán a Kaméleon mellett ez tetszett a legjobban a filmhéten, mik vannak. Jó, jó, „kicsit” Vanília égbolt koppintás a dolog, azzal a hátránnyal, hogy ez azért light version, no meg míg amott a végén kiderül a hátborzongató magyarázat, itt erről szó sincs – deus ex machina, ránk förmed a happy ending. De annyi baj legyen, a film végig nagyon gördül, szórakoztat, megnevettet, hát kell ennél több? Erre volt szükségem végre már. És itt ül mellettem inspirációm legfőbb forrása is, a drága, mit ül?, elfekszik az aránylag kényelmes bőrhuzatú székben, akár jómagam, a végén együtt nyújtózkodunk, ropogtatjuk az ízületeinket, mint az ébredő macskák, majd átlibbenünk egy frissítőre a Rinibe, hasznosan kitöltve a mintegy háromnegyed óra luftot a két film között, hogy aztán már egymást a felhők között szlalomoztatva térjünk vissza a művházba boldogan.

Halálkeringő

Színes thriller

Lerobbant kéró. Kosz, rendetlenség, kusza érzelmek szétdobálva a nappaliban. Krétacsík az asztalon, a földön. Vér. Vér az ablaküvegen, a szék karfáján, a köröm alatt. Vér a kés élén. Elza ennek közepén kering a saját dallamára. Terhes. Mindjárt szülni fog. Ha. Közben befut a fater. Itt mindenki rendőr és/vagy bűnöző. Ki a gyerek apja? Whisky a pohárban. Ezt már az előző filmben is megkívántam erősen. (De a film után csak aus Hochland, meg makedón vörös, meg keskeny krétacsík az abroszon, derűsen, oldottan, míg a Világ.) Kusza minden, de a drága időnként a vállamra hajtja fejét, jó a zene.

Meg Kata egészen okés ezúttal! (Máskor annyi szokott lenni a kritikám, hogy „legalább szép”…) Hát a Kern… nem is tudom… eleinte próbálok nem röhögni, mert ez megy már kapásból, ha megpillantom azt a mókás fejét, bírom a csókát nagyon, no de ez a „thriller”… áá… valami kis vibráltatás a képen, a hangon, mint a japán ihletésű tinihorrorokban, lassan ki-kiderülgetnek a dolgok, papa fel is takarít, megjelenik a bűnöző haver a kokóért, hát a poént akkor se tudnám lelőni, ha lenne, így meg… villámgyorsan felejthető lenne az egész, ha nem ott, úgy, azzal néztem volna végig, ahol, ahogy és akivel. Hare Krisna, Hare Hare. Versecském, cisz-dúrban, szerdánkra ennyi volt. Vale.

Olvass még filmes írást a szerzőtől,

kattints ide, és tudd meg, mi a különbség a művész- és a tömegfilm között,

vagy, hogy miért van válságos helyzetben a magyar filmgyártás!