Ökölbe szorult szó
Február 26-án a zentai Városi Múzeumban Benedikty Tamás író méltatta Tari István legújabb, Betakarják az eget című verseskötetét, ezzel együtt meg is nyitotta a költő önálló tárlatát.
Az írótárs röviden megemlékezett Tari pályakezdéséről – a fiatal Rimbaud-hoz hasonlítva őt –, majd hamarosan a politika vizeire evezve kalauzolta tovább a közönséget. Beszédét követően az is elhangzott, hogy igen, ez egy lehetséges magyarázata Tari költészetének… de egy-egy vers éppen attól jó, ha két- vagy többértelmű. S valóban, ha a néző egyben látó is, nagyon sok mindenről mesélnek neki már maguk a kiállított elektrografikák is, melyeket olvasni lehet – éppen úgy, ahogyan e verseket sokszor egyben képzőművészeti alkotásként szemlélni is.
Néhány képvers a falakra is kikerült. Tény, hogy erősen politikai indíttatású munkákat látunk, de amellett, hogy a szerzőjük szerelmesnek tűnik ebbe a világba, egyúttal a kiábrándultság ecsetvonásai is ezek. Fanyar irónia, helyenként pedig dühös kitörés, amikor a képversben ökölbe szorul a szó.
Mégis, ahogy a szemlélő a falak mellett végigsétál, ha a megfelelő szögből tekint a munkákra, a formának köszönhetőn megszállja a nyugalom, s a végére az ököl a vásznon is és a zsebben is kienged. (Nem csupán az alkotás lehet művészet, azzá válhat a befogadása is.)
Olvass még könyvajánlót, írást a szerzőtől!
