A varsói gyors...

Visszatértek a szocialisták vagy nem, már régen nem az a kérdés, és ennek a 90-es években is így kellett volna lennie, hiszen a kurzus nem változott/változik. Mi mint külső szemlélők – ez a cikk mégis a szerbiai társadalomnak szól – igazából csak a látványos változásokat láttuk, fényes plázák épülnek, a Trabantot felváltja a "mi autónk", és utaznak a magyarok ezerrel Horvátországba, és persze messzebbre is.

Mindeközben azonban igazi strukturális változások nem történtek, már ami az állami elosztórendszereket illeti. Maradt minden a jól bejáratott formula szerint – Magyarország a szocializmus legszebb barakkja – azaz, amit a Kádár-rendszer hatalmi drognak használt – mármint a dollár alapú nemzetközi hiteleket, azt bizony továbbra is folytatták az új demokraták. Senki nem mert szembe menni a szocializmus fenntarthatatlan vívmányaival, mert bizony demokráciában a nép büntet, és teszi ezt kegyetlenül négyévenként a szavazóurnák előtt. Tehát el lehetett adni az állami vagyont, ezáltal fedezetet biztosítani és törlesztőrészletet fizetni. Ebben az új épülő kapitalizmusban alakul ki egy réteg, az új pénz- és hatalmi elit, amely minden tradíció nélkül, pusztán államilag ráruházott pozíciójával visszaélve kerül helyzetbe. Az államadósság akkora (az ezredforduló környékén 80 milliárd dollár felett, ma már 100 milliárdon túl), hogy egyetlen választott kormány sem kezd komoly problémaorvoslásba, hanem előremenekül. Egymást túllicitálva a pártok a megalapozatlan ígérgetéseikkel olyan lehetetlen helyzetbe keverték az országot, hogy a politika teljesen elvesztette a talajt a lába alól. Valós változásokat nem lehet véghezvinni, miközben a nép a 100 napos tervtől és 13. nyugdíjtól részeg. Ennek a folyamatnak a kulminációja az ún. öszödi beszéd, amiben Gyurcsány elismeri, hogy "elkúrtuk". Ez az elkúrás azonban nem 2002-ben kezdődött, és nem is csak abban nyilvánult meg, amire vonatkozott, hanem az ez után következő tétlenségben, a reális politikai szembenézés és akció hiányában. Az igazi elkúrás tehát az a fajta regnálás a kormányzó elit részéről, amibe az ellenzék hajszolta, MTV-ostrom, káosz, referendumok és a Jobbik térhódítása. Mindeközben zajlik a politikai dzsentri mutyizása, ami az „Utánam a vízözön!” elvével összhangban pofátlanul rabolja az állami vagyont. A világgazdasági válság már csak úgy jött, mint az emlékezetes 7:1-es belgrádi focimérkőzés becsületgólja. Persze nem döglöttebb a szomszéd tehene a miénknél, vagy más országokénál a közép-európai régióban, hiszen máshol is fizetni kell és kellett a kapitalista belépőért, Magyarországnál azonban egy kicsit mégis túlpörgött a mókuskerék.

Ha már lengyel példával indultunk, végezetül is vessünk pillantást balti testvéreinkre. A Leszek Miller vezette szocialista kormány is lemondásra kényszerült 2004-ben, habár ott a népszerűtlenség pont a mélyreható, de szükséges szerkezeti változásokból fakadt, szemben a magyar zülléssel. Ezután egy egyéves szakértői kormány – Marek Belka miniszterelnök vezetésével – vitte véghez a hátramaradt kemény reformokat. Ez mind hatalmas munkanélküliséget, alacsonyabb szociális juttatásokat eredményezett rövid távon. Természetesen a parasztot a traktorján már nem érdekelte az a tény, hogy a gazdaság tartósan a 6%-os növekedési pályára állt. A városi értelmiség otthon maradt, a vidék pedig megszavazta a jobboldali, katolikus és konzervatív PIS-t (Jog és Igazságosság Pártja) és még néhány idétlen radikális pártot, melyek koalícióra lépve botrányt botrányra halmozva 2 év alatt belefulladtak a hatalomba. 2007-ben azonban a centrista Polgári Platform Donald Tusk vezetésével lezavarta a politikai porondról a zsíros, színes öltönyös társaságot. Ha ebben csak annyi párhuzamot látunk, hogy van egy szakértői kormány, mely legalább egy évig nem mélyíti azt a bizonyos gödröt, akkor az már pozitív. A további menet, nagyon úgy néz ki itt is, a jobboldal kezében van. Azonban mi van, ha Orbánnak nem lesz kétharmados többsége, és egy előreláthatatlan hatalmi ösztön a Jobbik eliminálása érdekében a kormányba engedi a hangosan dörömbölőket. Ha Orbánnak is eszébe jutna hasonló leszámolási opció az ellenséggel, mint ahogy azt Kaczinsky tette saját szalonképtelen szövetségeseivel. Akkor Bajnai Gordon és Bokros Lajos készülődhet a háttérben. Lehet 2014-ben már lesz olyan politikai opció, melyre akár szavazni is érdemes. Ellenkező esetben a varsói gyors könnyen szürke sínbusszá változhat, amire már lehet, mi sem szívesen szállnánk fel külhoni potyautasként.

(a Gazeta Wyborcza, HVG és Financial Times nyomán)