A RAMMSTEIN tűzzel-vassal vette be Belgrádot
Sok év telt el a Német Tanz-Metal zenekar megalakulása, majd világhírűvé válása óta, de megérte a várakozás, a belgrádi arénában izzott a tüzes levegő – hihetetlen Rammstein koncertnek lehetettünk szem- és fültanúi március 20-án.

A teltházas arénában az a Norvég Combichrist nevű együttes kezdett, akikről azt lehet tudni, hogy a 2009-es turnésorozat kezdete óta lépnek fel a Németek előzenekaraként. Hogy miért pont rájuk esett a berliniek választása, arra a közönség hamar rájött, mert a Combichrist nemcsak zenei stílusában, de színpadi extravaganciájában is közel áll a Rammsteinhoz (még ha nem is olyan látványosak, mint a Német sztárzenekar).

A koncert pontban 9 órakor kezdődött – a zenekar tagjai a közönség őrjöngése közepette egy falon áttörve léptek a színpadra, és a Rammstein című dallal (mi mással!?) nyitottak. Majd sorban jöttek a már jól ismert „slágerek”, mint a Feuer frei, Keine Lust, Du riechst so gut, Du hast, Sonne...
Az, amiért emberek tízezrei járnak a koncertjeikre, ezen az estén sem maradt el. Till Lindemann pirotechnikusként most is gondoskodott róla, hogy ne unatkozzon a közönség. Sikerült is bennünket ámulatba ejteni a tűz mesteri használatával, a különböző fényeken és petárdákon át az egyéb robbanóanyagokig minden előkerült! Egyes pillanatokban az ember nem is tudott hova figyelni, annyi minden történt egyszerre a színpadon és az aréna más részein. A színpadból és a mennyezetből lángok törtek elő, petárdák robbantak mindenfelől, miközben zajlott a szokásos tűzfújás és egymás fölgyújtása! Amikor azt hittük, már mindent láttunk, egy rakéta indult útjára a fejünk fölül, hogy aztán a színpadon felrobbanjon. A legsokkolóbb látványt mégis a színpad fölött lógó babák nyújtották, akiknek a szemük helyén zöld lézerek világítottak és a dal végén – minő meglepetés – fölrobbantak. Ilyen képeket legdurvább rémálmainkban sem dob ki az agyunk! Till az egyik pillanatban egy állványról vödörből öntött tüzet a hallgatóságra, de hála a Németek profizmusának, senkinek sem esett baja.
Till szerb mondatai helyenként megmosolyogtatták a közönséget; az Ich will alatt elmondott “da vam vidimo ruki” és a végén elhangzó ”Rammstein vas volimo” grammatikailag ugyan nem volt épp a helyén, de az igyekezetet természetesen nagy taps és őrjöngés fogadta.
A banda 75 perc után takarodót fújt volna, ám a közönség unszolására, és mert igazi profiként szórakoztattak bennünket, kétszer is visszajöttek. A teljes koncert majdnem 2 órán át tartott, majd elérkezett a finálé, amit sokáig fognak még emlegetni azok, akik élőben látták. Az utolsó dal, az Engel alatt Till hatalmas angyalszárnyakkal jelent meg, amelyekből láng csapott ki és petárdák robbantak fel rajtuk. Mondani se kell, hogy ez a produkció is osztatlan sikert aratott a publikumnál.
Elkerülhetetlen volt a búcsú az est hőseitől – megkezdhettük a visszaszámlálást a legközelebbi belgrádi viszontlátásig, amelyre, reméljük, nem kell sokat várni.
Mit mond a kritikus a Rammstein legújabb albumáról?
(Fotók: B92)





