Eltűnő(dés)

Nemegyszer általános érvényű kérdéseket helyez a középpontba, rámutatva fontosságuk súlyára. Több mint negyven éven át gyűjtötte könyvének anyagát, Véges-végig a Krivaja völgyében. Ez az alcím első hallásra megragadott, hisz a kertünk végében húzódó folyó (ki tudja meddig, vagy egyáltalán nevezhető-e így ma) családom, elődeim életének szerves része volt. Talán még ma is az lehetne, ha nem tettük volna tönkre. Ahogyan öregeink megderesedtek, a kis bara is beleőszült az Időkbe. Ma már csak apáink, nagyapáink múltbéli szép emlékeit őrzi.

Olyan emberi erények magaslanak ki elbeszéléseiből mint a kitartás, tisztesség, becsület. Amelyek ugyan ma is léteznek, csak nem olyan magas nívón.

Ismerünk-e olyan szívós embert környezetünkben, aki hasonlóan gondolkodik: „nem fért a pofámra, hogy ha egy nap nehezen bemegyek a munkahelyemre, aztán két napig itthon nyomom az ágyat – inkább fölmondtam.” Ma már nem is szívósnak neveznénk, hanem eszementnek tartanánk. Korunkban többnyire a "kevesebbért többet" elv ivódott bele az emberekbe. A régiek életét a munka töltötte ki, az örökös munka. Csakhogy közben volt erejük a mások baját is magukra venni. Ebben különböznek másoktól, tőlünk, a többségtől. Az eltiprás helyett segítő kezet nyújtottak. Mai embertársaink legnagyobb örömüket a hatalomban és a pénzben lelik, elfeledve ezzel a valódi értékeket.

Küzdelmes gyermekkorok, tehetségek elkallódása a nincstelenség eredményeképp, gyermekkori álmok kései beteljesedése, külföldre menekülés a jobb reményében, ezek alapmotívumai a történeteknek. Hajnal Béla, az idős topolyai bácsi így emlékezik vissza: „De hát az akkori gyerekeket az akkori körülmények között könnyű volt elhallgattatni, különösen az olyat, amilyen én voltam, a szófogadót. Ma, ugye az ember szeme fénye a gyermek.” Béla bácsi megnyilatkozásával rámutatott az alapvető problémára. Éppen ebben rejlik a titok nyitja. Túlságosan elkényeztetettek mai fiataljaink, sokak meg sem tapasztalják mennyivel édesebb a siker, ha azért küzdöttünk, önerőből vittük véghez. Ők a „kiválasztottak”, akiknek ölükbe pottyan a lehetőség.

Leginkább a fiatal korosztályt foglalkoztatja a hamleti kérdés módosult változata: menni vagy nem menni? Azaz menni vagy maradni? Ez a mi vidékünkön, sajnos, nem először merül fel alternatívaként, nem először válik kínzó dilemmává. Az egyik elbeszélés szereplője, Kertészné, három éves ausztrál kiránduláson vett részt, s visszatérve, nem magasztalta a sokak képzeletében az ígéret földjeként élő kontinenst. „ Abban az országban a legelviselhetetlenebb az ottani emberek teljes közömbössége az idegen iránt. Ott valóban csak egy Isten van, a biznisz, vagyis az üzlet. Van ott minden, Ausztrália gazdag ország, de én semminek sem találtam meg az izét, amit itthon megszoktam és megszerettem.”

Őt hazaszeretete vonzotta vissza, bennünket pedig ugyanez tartson egy helyben, bízván benne, hogy részesei leszünk a boldogabb Időknek.