Add az arcod, add az életed!
Február elsejétől egy ír egyetemen a nap nagy részében tilos a Facebook használata. Az oldal elleni petíciót maguk a diákok írták, akik nem tudták az internetet adatgyűjtés, tanulás céljából használni. A tiltásra több magyarországi internetes oldal is reagált. Az egyik túlbuzgó strébereknek nevezi azokat, akik facebookozás helyett inkább tanulni szeretnének. A másik így fogalmaz: „A Facebook már az életünk részévé vált, nem lehet betiltani.” De hogy is van ez? A Facebook vált az életünk részévé, vagy az életünk a Facebook része?
Kis híján lemaradtam az első osztálytalálkozómról. Nem hívtak meg, mert sehogy nem tudták elérni. Pedig sem a címem, sem a telefonszámom nem változott meg. De mégis mit képzelek? Felhívnak telefonon? Számbeütés? Hallózás? Divatjamúlt. A találkozó szervezője minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megtaláljon. A Facebook mellett még a Poznanicin is keresett!
Egyre jobban félek az internettől és a közösségi portálokról. Aki nem Facebook-felhasználó, már nem is létezik? Eltűnt a világból? Nem kell már hívni sehova?
Egyszerű lenne megoldani a problémát: egy gyors regisztrálás, néhány fürdőruhás kép feltöltése, pár jól hangzó, de semmitmondó idézet bemásolása a szepidezet.hu-ról, és megnyílik előttem a világ. Világ… annak azért furcsa lenne. Hiszen a tehenek zöldek, a málna kétnaponta érik, dicsérés helyett csak like-olni lehet, a sportolást pedig a fociklubhoz való csatlakozás jelenti. Ennél azért valóságosabb világra vágyom. Mert persze jó érzés az, ha az embernek háromszáz ismerőse van, de ebből ugyan hány ismer meg az utcán? Hány van melletted, ha baj van? Hányukkal oszthatod meg a boldogságod és a bánatod? Látszólag mindenkivel. Felírod az üzenőfalra: „Most szakítottam! Olyan szomi vagyok!”, mire páran küldenek egy sokatmondó -t vagy egy új locsolókannát a farmodra. Ki tudja azonban, hányan vannak azok, akik nem győzik törölgetni az üzeneteidet, melyekben félóránként kifejted aktuális lelkiállapotod, akiket egyáltalán nem érdekel, mi történik veled, akiknek még egy két billentyűlenyomásos szimbólumot sem érsz. A közösségi oldalakon nem csak a farm és az akvárium virtuális. A hús-vér ember egy adatlap, egy új kapcsolat csak egy újabb ablakocska az „ismerőseim” cím alatt, a klubok és a csoportok pedig adatlapok gyűjtőhelyei.
A közösségi portálok a „minden rendben” értését keltik a felhasználókban. „Vannak barátaid!”, „Jól fejlődik a farmod!”, „Öt új ismerősöd van!”, „Nyüzsög körülötted az élet!” Az ember így könnyen megfeledkezik a valóságról, órákat tölt a gép előtt ülve abban a hiszemben, hogy közösségi életet él, holott napról napra messzebbre kerül mindattól, amire vágyik. A Facebook már nemcsak az arcodat kéri, hanem az életedet is!
A Podolszki József publicisztikai pályázat II. díjas írása
Olvass még Podolszki-díjas írásokat,
vagy a Facebookról szóló cikkeket!
