Chipkerózsika mesebirodalma

a mesepályázat legjobbjai
A mesepályázat legjobbjai

Minden várakozást felülmúló sikerrel zárult a zentai Archimedes Oktatóközpont és a Magyar Szó közös mesepályázata, amelynek díjátadó ünnepségét az elmúlt héten tartották meg Zentán. A Chipkerózsika meseversenyre három kategóriában összesen kétszáztizenhét pályamű érkezett.


Az alsósok ötvenkilenc, az ötödik és hatodik osztályosok nyolcvan, míg a hetedikesek és a nyolcadikosok hetvennyolc mesét küldtek be, amiket aztán a Kókai Péter, Máriás Endre és Nagy Szilvia összetételű zsűri bírált el. A bizottság tagjai elégedettségüknek adtak hangot a mesék színvonalát illetően, elmondásuk szerint rendkívül izgalmas pályamunkák érkeztek, amelyek írói igen kreatívan álltak hozzá a feladathoz, esetenként teljesen új történet kialakításával, esetenként a jól ismert alaptörténeteket költve át, a mai kor vívmányainak a mesevilágba való átültetésével.

Az alsósok között az első díjat Besnyi Botond érdemelte ki A számítógép világa című munkájáért, a másodikat Vukov Johanna a Microsoftfalvi történetért a megosztott harmadik helyezést pedig Golić Attila a Különös utazás és Fehér Flóraa Találékony Ödön című meséjéért. A legjobb tízbe Jurcsák Hajnalka Probléma a számítógépben, Pósa Bettina Chip Piros és a Vírus, Sebastian Márk A megjavult kismókus története, Harmath Tamara Chipkerózsika, Szvoreny Viktor Internetia és Kolozsi Krisztián Nem tudok leállni című meséjét válogatta be a zsűri.

Az ötödik és hatodik osztályosok mezőnyében az első díjatApró Alekszandra kapta a Csetelke és a 7 span című pályaművéért, a második helyezett Korsós Karolina lett az Öreg Chip utolsó meséje, a harmadik pedig Surányi Bettina A robotfarkash és a hét kechkegida című meséjéért. A legjobb tíz közé került Erdélyi Klaudia A cyber kakas és a gyémántberakású pendrive, Dávid Henrietta Piroska és a farkas, Kucora Barbara Videokártya és társai, Biacsi ZoltánA Windows titka, Szarka ÁronCD csapat, Surányi ElizabettWindows, a megmentő és Oláh AndreaKomputeres Katica című alkotásával.

A hetedikesek és nyolcadikosok kategóriájában Kalmár Éva nyerte meg a fődíjat A legunalmasabb napért, a második helyezést Bognár Szabolcs a Piroszka és a Cyber Farkas, a megosztott harmadikat pedig Graca Beáta az Elektronikus szív és Tóth Ugyonka Helga a Világszép modemkisasszony című munkáért. A tízben szerepel Doszkocs ZoltánPiroska és a Farkas a 21-ik században, Szekeres Mónika Hamupipőke weblapja, Elek Orsolya CyberPipőke, Bacsa Ákos Folderia – Vírusok támadása, Szabó Szuzanna Computerpipőke és Sóti Fanni Hófehérke és az e-mailek című meséjével.

Az Archimedes Oktatóközpont vezetője, Farkas Ildikó lapunknak nyilatkozva elmondta, a pályázat kiírásakor remélni sem merték, hogy ekkora érdeklődés övezi majd, de az a tény, hogy összesen kétszáztizenhét pályamű érkezett, mindenképpen bizonyítja a létjogosultságát, sőt további munkára ösztönzi a szervezőket – szeretnék a most beérkezett meséket könyv formájában is megjelentetni, illetve a következő évben újra kiírni a pályázatot, lehetőleg legalább ekkora érdeklődés mellett.