A szőke nő rémálma

Mindez azt mutatja, hogy mára a szebbik nem tagjait már tudat alatt is kiveri a frász a kövérségtől vagy annak látványától..

A kutatás újszerű volt abból a szempontból, hogy ezúttal nem valamilyen testsúlyproblémával küszködő nőket vontak be a vizsgálatba, hanem olyanokat akik - látszólag - immunisak erre a témára.

A kutatók természetesen mindezt annak a totális reklámhadjáratnak tudják be, amely a tökéletes női testeket állítja a középpontba. Vagy talán nem is ők a bűnösek, hanem a férfiak, akiknek az említett hölgyek láttán leesik az álluk, netalántán a nők, akik a kapcsolatuk előrehaladtával nem tudják fenntartani párjuk vonzalmát? Az utolsó szavaimmal akaratlanul is rátapintottam egy fontos tényre, a férfiak javíthatalan vadászösztönére, ami az évek számának növekedésével is megmarad. Talán komikusnak is tűnhet, ahogy korosodó ismerősünk megjegyzést tesz a szebbik nem egyik képviselőjére. Nos, a szépségipar bűne csak annyi, hogy ráérzett arra: a párkapcsolatban élő férfiak szívesen jártatják a szemüket a kívánatos nőkön, s ennek a legártatlanabb módja, ha mindezt a címlapon vagy a képernyőn teszik. De mi is az a kívánatos nő? Hát a modellalkat! - vágnánk rá kapásból, ráhúzva a vizes lepedőt újra a nádszálvékony lányokra.

A szépség evolúciója

Nem így volt ez több ezer éve, figyelmeztetnek egyesek. A legtöbbünk számára ugyanis ismeretesek a Vénusz-szobrocskáknak nevezett kőkorszaki műalkotások. Ezek stilizált nőalakokat formáznak, melyeken jól kivehetőek a terebélyes mellek, széles csípő, s bizony a zsírpárnák is. Mivel jelentős számban, változatos formákban kerültek elő, sokan azt feltételezik, hogy a történelem előtti időszakban ez lehetett a vágyott és óhajtott szépségideál. A mocskosabb elméletek szerint ezek a kis szobrocskák egyfajta szexuális segédeszközök szerepét is betölthették. A tudomány álláspontja szerint a túlsúlyos nők azért voltak vonzóbbak az akkori férfiak számára, mert a bizonytalan élelemellátás időszakában az energiatöbblettel rendelkező asszonyok nagyobb eséllyel termékenyültek meg - persze ez ugyanannyira megöli a romantikát, mint mikor a szerelmet kémiai reakciókra, az udvarlást pedig párosodási rituálékra vezetik vissza.

A középkori Európában az aszketizmus – önmegtartóztatás - kultusza terjedt el, mely alapját képezte a remete életmódnak, a később kialakuló szerzetesközösségeknek, a puritán vallási szektáknak. Ezen felfogás szerint a szexualitás az ördögtől való, vagy legalább is szégyenletes dolog. Nem véletlen, hogy ekkor szépségideállá a törékeny, szűzies nő válik, akin nem kifejezettek a másodlagos szexuális jellegek (popsi, cici).

Elég, ha csak Don Quijote szerelmére, Dulcineára gondolunk. Nos, a nevezett hölgy a valóságban egy közönséges parasztlány tekintélyes farral. A búsképű lovag képzeletében átváltozik egy jólnevelt, modoros, szűzies és – most ugrik a majom a vízbe - nádszálvékony leányzóvá.

Az újkorba átvezető stílusirányok, kezdetben a reneszánsz, majd a barokk újra felkeltik a művészetek érdeklődését a testiség iránt, s szalonképessé teszik a szexualitást. Hát igen, Boccaccio Dekameronját olvasgatva, vagy a Bacchanália című festmény hölgyfiguráit nézegetve, összeszűkül az ember alsónadrágja. Apropó, hölgyfigura, figurák. A barokkban újra a telt idomok, a kerekded formák az ideálisak, a dús keblek kiszabadulnak a több évszázados vászonfogságból.

Egy ideig. Ugyanis a tizenkilencedik század visszafogott racionális polgársága nem tűrhette a ledérséget. Az akkori hölgyek a hírhedt fűzővel érték el, hogy derekuk nádszálvékonynak tűnjön. Az említett ruhadarab a melleket viszont kidomborította, s ekkor alakult ki a kerek csípő, karcsú derék, domborodó mellek szentháromsága.

A huszadik század hölgyei pedig nadrágba bújtak, mely kíméletlenül kihangsúlyozta, az addig még terebélyes rakott szoknyák által rejtett lábakat és a feneket. Így jutottunk el lassan korunk szépségideáljához, ami a szexuális forradalom óta úton-útfélen alakítja az ízlésünket.

Belépés túlsúllyal is

A szépségipar nem engedheti meg, hogy a lassan, de biztosan elhízó nyugati társadalmakban ne foglalkozzon a duci hölgyekkel. Számunkra is ismerős lehet a híres testápoló szereket gyártó cég „természetes szépség” elnevezésű reklámkampánya. Az Óperenciás tengeren túl pedig már rendszeresen jelennek meg fotósorozatok a molett modellekről. Aki meg szeretné kukkolni a képeket – amelyek hölgyek százezreinek szorongását oldották fel széles e fogyasztói társadalomban -, az kattanjon a models.com oldalra.

Táplálkozási rendellenességek

Az anorexia vagy kóros étvágytalanság inkább pszichiátriai, mint táplálkozási rendellenség, amiben jellemzően az önmagukkal elégedetlen fiatal lányok szenvednek. Önmagukkal elégedetlenek, aminek a hátterében valójában a társadalmilag elvárt, vagy annak hitt szépségideálnak való beteges megfelelési kényszer áll. A betegek önkéntes koplalással akár testsúlyuk negyedét vagy harmadát is elveszíthetik, s még ezután is kövérnek érzik magukat. Az ily módon legyengült szervezet könnyen áldozatául eshet mindenféle kóros és egyéb megbetegedésnek. A kezelése nem egyszerű, hiszen előrehaladott állapotban a pszichológus és a belgyógyász összehangolt munkájára van szükség.

A másik legjellemzőbb étkezési zavar a bulímia vagy farkaséhség. A háttérben hasonló okok állnak, mint az anorexia esetében a tünetek azonban mások. A bulímiás ugyanis képtelen az arányos táplálkozásra. A hosszas fogyókúra után általában rendkívüli étvágy tör rá, mikor is töméntelen mennyiségű ételt fal fel. Ezután viszont lelkiismeret-furdalás gyötri, s mesterséges úton meghánytatja magát, vagy nagy mennyiségű hashajtót vesz be. Nem nehéz elképzelni, hogy a következmények itt is súlyosak lehetnek.

Olvasd el a szerző írását történelmi tévhitekről,

vagy interjút az OTDK nyertes Döme Zsolttal!

Ha pedig mégis a diéta mellett döntesz, itt találsz tippeket!