Mindenről a hal tehet

Apám horgászott egy horgászbottal, anyám még nem volt ott. Órák óta lógatta már a botot, várta a kapást, de semmi. Egyszer csak mégis kifogott valamit, tengeri géb vagy pérhal, nem tudom, hogy hívják, de kicsi volt. Berakta egy kosárba, mire a hal elkezdte dobálni magát, begörcsölt, mert a halak vízen kívül nem kapnak rendesen levegőt, ellentétben a kétéltüekkel, azoknak meg se kottyanik a levegő.

Ezen a ponton jött a mamám, aki ott szemben szokott teniszezni, meglátta a fuldokló halat, és szólt az apámnak, hogy ne csinálja már, eressze el, nem látja, hogy nem méretes? Ennyire nem bír magával?

Apámnak ez egy kicsit rosszulesett, mert annyi vesződség után sajnálta csak úgy eldobni, de aztán megkönyörülte és visszadobta a vízbe. Amikor a kishal visszanyerte a szabadságát, apám nagy mérgesen odaszólt anyámnak: „Na most boldog? Megvan elégedve?”, mire anyám azt felelte igen. És erre föl szóba elegyedtek. Nyolcvan százalékban veszekedtek, húsz százalékban beszélgettek. A végén aztán nem tudom hány év múlva amiatt a vacak kis hal miatt összeházasodtak.

Férfi és nő közt a szerelem nagyon kényes, nagyon nehéz dolog, körültekintést igényel, mert ha melléfogunk, az bizony kínos tud lenni.

Az elemiben nem gond, lehet tévedni, az alsófokúban még időben vagyunk, a gimnáziumban már szinte késő, az egyetemen viszont vége, nincs mit tenni.

Én tízéves vagyok, és már épp eleget voltam szerelmes, de innen az osztályból Isten bizony senkibe. A szerelmeim sorrendben: Concetta, Maria Pia, Gianna, Maria Angela, Rosaria, Adele, Luisa, még egy Rosaria, Annamaria, Paola, Wanda és Gertrude. Gertrudéval végigcsinálom az elemitől az egyetemig, és ott fogom, elveszem feleségül.

Válogatta: Kovács Ágnes