Az égbolt mindenhol más
Zámborszki Ákos: Utolsó előadás
(dokumentumfilm)
Zámborszki Ákos is vándorol most, ketten vándorolnak Vajdaságban a Magyar Filmszemle Duna-díjas filmjével.
- Amikor először megláttam az országút szélén ezeket az ekhós szekereket, amelyeket egyébként maguk készítettek, és összetalálkozott a tekintetem az anyáéval, rögtön azt mondtam, álljunk meg, beszélni akarok vele. Így a téma az utcán hevert - mondta a film rendezője, Zámborszki Ákos.
És szó szerint, ahogy ekhós szekereikkel Európát járják, valami mást, valami régit, ami mégis új, valami varázslatot hord a Circo Soluna. Varázslatot, melynek bűvölete mellett nehéz lenne csak úgy elhaladni. Előttünk hever egy család élete, tele valósággal. Velük vándorolunk mi is, egy csepp a szabadságukból ez a film.
(Zámborszki Ákos, a rendező)
Két felnőtt és három gyerek, ők a német Brender család, akik a Circo Soluna (Napfény cirkusz) nevű társulatot alkotják. Csupa szeretet- és energiagörgeteg, ami körülveszi őket. Színház és cirkusz. Környezettudatos pantomim, Chaplin-jelenet, mászkáló bőrönd, tele kerativitással... A mára már lehetetlennek hitt nomád életmódot követik, hatalmas lelkesedéssel, és ez nem primitivitást jelent. Mindenük megvan a modern luxus nélkül is.
Erősebbek, ügyesebbek és boldogabbak, mint a körülöttük nyüzsgő világ eltunyult emberei. Kifogyhatatlan energia van bennük, amit a természet pótol. Minden nap más, minden hely más. A nomád életmód, a családot körülvevő állatok sokasága, a természet elemeinek kihívó ereje, ami visszaadja a nézőknek azt, amit emberségnek hívunk. Ebben a társulatban mindenki magát adja, játszanak, de semmit sem játszanak meg, minden őszinteségből fakad. Művészek, az élet művészei, művészetük pedig hihetelen. Mindenhol két előadást tartanak, azután jön az újabb hajnal, és továbbállnak. A kalapból élnek, a nézőkre bízzák egész életüket.
Az egész Európát bejárt család Magyarországon marad egyelőre, csak mert itt még létezhetnek abban a formában, ahogy ők megszokták és szeretik, az elhízott Nyugaton tüzet sem gyújthatnak, lovasszekérrel sem közlekedhetnek – máshol nincsen számukra hely. A nyárnak lassan vége, és ezzel a szezonnak is, de ez az előadás nem csak a szezonnak az utolsó, hanem a család 16 éves tagjának, Santonak is. Németországba utazik tanulni. Búcsúzik a vándorlástól, egy táskával, egy gitárral és felbecsülhetetlen tapasztalatokkal vág neki a számára cseppet sem ''normális'' világnak.
- A film után mindenki úgy érzi, hogy igen, fogja a sátorfáját, és batyuval a hátán ő is vándútra indul - mondta Zámborszki Ákos.
Igen, én is. Elbűvölve jöttem ki a moziból, nagy élményt és valamilyen megnyugvást adtak nekem ezek a csodálatos emberek. Már-már megfeledkeztem sorvadozó világunkról, és félreraktam minden csalódottságomat, hisz vannak még, akik igazán élnek! És ekkor a “Slobodan prelaz preko ulice Maksima Gorkog” vágott pofán kellemes női hangon az útkereszteződésben. Visszasüllyedtem oda, ahol eddig is voltam...
Olvass izgalmas filmtörténeti áttekintést,
vajdasági kortárs magyar filmhétről,
a magyar film válságos helyzetéről,
vagy interjút egy ifjú filmessel!
