W.A.N.T.E.D. – death or alive

…

(Ja igen, és hogy most a jobb pici hangszóró purcant a szerkben, bosszantott eleinte, de aztán most új dimenziót nyit a muzsikának – a több kevesebb közhely mentén (de nemámbenne, nota bene!). Van benne valami a nyolcvanas kerek évek nyers szókimondásából, szigorúan a gitárok hangdomborulatáról ítélve a WMP homlokában, a tincsek között sré vizavé. Ünnep. Esz-szalám.)

…

Én sorban hallgatom, nem tehetek róla, hogy a tárgyak és a szervek elszólítanak a billentyűzettől. Szomorú vasárnap szerda legyen mondjuk az este origópontjának közelében. Gloomy Sunday – listened to never before. A dobosok a Posta utca hosszán lelki libidóm ritmusára ütik. A gitár merész kanyarokat vesz, már a Tisza-part gesztenyéit csókolja a virtuálisan pengető ujj, túl a hangszórók derűs dimenzióján. Pax.

…

A végén visszatér és megsimogat. We Don’t Bleed. But. Romeo’s bleeding. Pour some sugar on me! Nem tudok nem csak a horizontra feszülő énekre gondolni fókuszálni dimenzionálisan koncentrálni. A szúnyogok közben feltévedtek a negyedik emelet magasságába, pedig a liftben – esküszöm! – nem világít az a cseppnyi körte. Éva gyümölcsét az igazhitűeknek! Most mintha picit Zoki üveghangjait pillanatokra érezném a vásznon végigsuhanni. We don’t bleed. Csavargó, a hetes vágányon, hátulról, a bokrok mellett szabad az út a 10.05-ös tehervagon gyomrába.

sacred carnage

…

mean machine

Mostantól újra a Zeppelinben vagyok. Most kezdenek újfent mocorogni, a színpad és a bárdok felé megigézett molyokként moccanni az angyalok és matrózok. Akár kilenc percen át is vezet kart karba öltve egy-egy dal, takarít rég nem taposott ösvények burgyingos szalagján, vág magának új Utakat is a bozótban. Vakon, mint amilyen süket volt Ludwig – s mint Toulouse, olyan törpén: the ballad of martin. Elorzott sárga forgószékem puha, akusztikus ölén megülepedek. Respect! (Cs-ssss, hallgasd… – súgom.)

…

Végigsöpör a parketten a máglya lángja, sssssss……. kellemes lángolást, kedves utasainknak, a steward hamarosan végigcaplat a turistaosztályon is, ama olcsóbbik pezsgőből osztogatva sebtiben, addig Önök, Kedvesh hHallgatóink: füleljenek csak tovább. Burn Well, majd: Ashes.

Mintha csak magyarul, a sógyötörte sivár puszta magányában zokogott volna bele, ebbe az apró fekete virágszirmokkal gyalázott fehér hómezőbe. Gyorsul. Csak a pulzusom, Testvér. Brother, my cup is empty and I haven’t got a penny. If I find no more whiskey, I have to go home. (Viccelek. Pičite. Ashes. Még mindig. Vagy három percen át. Tűz éli a Föld halálát, alábukok, tálcányi világoskék medúzák a korallmező felett. A horizonton elterpeszkedik a Pillanat.)

És ahogy az outro hegedűvarázsa cseppet ellazít: Az igazság – az igazság, Csabikám? – az, hogy… a legősibb Igazság az, hogy: Most. Csend. Van. Légy szárnya künn se benn nem hallatik. Csak a szúnyogok, Testvér, csak a csahosok távoli nyívása. Néhány percnyi tisztelete a csendnek.

Tenyérnyi leszállótere a csóknak.

(Szünet)

…

Majd újra belépünk. Is there anybody hiding in the dark. To be or… that is the question. Titkos Messája. Kölyökkorom hangjai, a basszussal vív a dobverő. Ez még végigdübörög – úúú, emlékszem a koncertről! Ezzel a nótával álltak be. S magam is a pultnál. EZT, faszi, e.z.t. még húsz év múlva is – minden áldottésátkozott koncert mikrofonpróbájánál! (Látjátok? Az utolsó három szótag egy hindu misztérium (majdnem) anagrammája…) Secret Messiah.

(Egy szúnyog, amint a szerkesztőség légterében bágyadtan feléje kapok, vajh olyannak láthat éngemet, mint a King Kongot láthatta Jessica Lange? Nincs mese: itt a következő: Oh, Brother Where Art Thou.)

démonstáció (inkábbígyegyben)

Rápillantok a MySpace-re. Pillanat.

The Southern Society: Strictly Commercial – Demo. 00 – Intro 01 – Secret Messiah 02 – Go wiht the Flow 03 – Oh Brother Where Art Thou 04 – Gloomy Sunday 05 – We Don’t Bleed 06 – Sacred Carnage 07 – Mean Machine 08 – The Ballad of Martin 09 – Burn Well 10 – Ashes 11 – Outro. Ennyi.

(És még el sem árultam, mennyire káprázatosan és ledöngölően jóóó ez a demó, hejj!…)

VÉGE

(…végre?)

Huhu, nem, dehogyis, hiszen csak most tart a második kör közepe táján!

We keep on walkin’… keine Angst, Christiane… We could be heroes – for just one day…

(A képek The Southern Society facebook-oldaláról származnak.)

Itt olvasd el, hogy játszanak élőben!

A szerző korábbi demonstrációit erre találod!