Kilmax és Abu-Dzabi

A kezdés érdekes, egy meleg lagzi. Carrie, mint a tanú, öltönyben feszít, ez stílusos. Lisa Minelli adja össze a jegyespárt, ez nekem erős, de elnézem (viszont azt meg kell jegyeznem, hogy iszonyú dögös még mindig). Samantha meghívást kap Abu-Dzabiba, ez már gyanús.
A film előtti reklámokat bámulva azon tűnődtem, vajon most miféle bonyodalom fog kerekedni a főhősnő körül, hiszen boldog házasságban él Mr.Biggel. A szemfüles forgatókönyvírók azonban secc-pecc összehoztak egy kis bonyodalmat: a kedves férj, aki már túllépte az ötvenet, szégyenszemre szívesebben nézi otthon a tévét egy fárasztó munkanap után, mint hogy csilli-villi filmbemutatókon pózoljon feltűnési viszketegségben szenvedő nejével. Bonyodalom? Inkább csak egy szánalmasan tengődő b. De mindezen még csak elnézően mosolyogtam. Samantha tipikus, már-már kiszámítható poénjai azért még mindig hatnak rám.
A film további része fájt. Barátnőink Abu-Dzabiba utaznak, ahol egy sejk fizeti mindannyiuk teljes kényelmét. És elszabadul a pokol. A szálloda olyan ragyogó, hogy XIV.Lajos a láttán elküldené az építészeit a sunyiba, maga pedig elbujdosna a szégyentől, hogy csak olyan vityillókra futotta neki, mint az a rémes Versailles. A négy hősnő a királyi lakosztályt kapja meg természetesen, egy-egy kivertkutya-képű, mégis annál helyesebb, alázatos indiai szolgával. A várost külön-külön limóban járják, nehogy összeizzadjanak már szerencsétlenek, meg hát a sok szatyornak is kell a hely. És itt elnyomtam egy horkantást. Személyenként egy jármű, remek. Fenébe a haldokló bolygóval!

Tevegelés a sivatagban. Tetszik a program, jómagam is kipróbálnám egyszer. De jaj, sajnos nem rendelkezem exkluzív, Christian Dior tevegelőkezeslábassal! Carrie, Miranda, Charlotte és Sam a sivatag kellős közepén is istennőként lejtenek az estélyinek is beillő ruhacsodákban, sőt nem restellnek átöltözni a sátras, földönülős ebédhez sem! Ezt nevezem én vérbeli nőnek! Mindig, minden körülmények között hódításra képes! Mint ahogy azt az egyébként valóban jóképű és férfias dán üzletember meg is tapasztalja… (Ő egybként pluszpont a filmnek.)
Túl korán írtam le a szerzőket, Big tévéfüggősége korántsem az egyedüli bonyodalom, de nem ám! Carrie megcsalja őt, de még hogy! Egy olyan rövidke és kusza csókkal, ami nem is csók, hanem cs. Szórakoztató bulvárújságíróból írónővé avanzsált hősnőnk persze ebből is drámát csinál, aminek a végkifejleteként a világ összes nője azon kezd morfondírozni, ő miért nem botlott bele addigi élete során egy ilyen dúsgazdag, dögös és nagyvonalú fickóba, mint ez a Big.
Még néhány apróság, mielőtt azért említést tennék a pozitívumokról is. A hiszti a végén, hogy az úrihölgyek nem hajlandóak turistaosztályon hazarepülni, felháborított. A divatdiktátor arab nők leleplezése viszont már egyenesen nevetséges, és teljesen kiszámítható. A film egyik mélypontja mindenképpen az volt, amikot a nőegylet tagjai ledobták fátylaikat, és – hogy Carrie szavaival éljek – „a burkák alól kivillant a tavaszi kollekció”. Mindezt tessék lassított felvételként elképzelni, baywatchosan lebegő hajzuhatagostul, huncutul csillogó szempárostul, mindenestül. Az meg már egyenesen csalódás lett volna, ha a négy barátnő nem mutatja meg nekünk, milyen tutin mutatnak koromfekete száriban is.

Mielőtt még bárki azzal vádolna, hogy cinikus vagyok, be kell vallanom, igenis vannak a mozinak erős szálai is. Charlotte és Miranda például kimondottan kedvesek ebben a filmben. Miranda megtalálja a lelki békéjét, és így még szerethetőbb, mint keserű-ironikusan. Charlotte-nak pedig üdítően hétköznapi nehézséggel kell megküzdenie, ami minden nőt érint társadalmi vagy földrajzi hovatartozás nélkül: ráébred, hogy az anyaság igenis kimerítő. A legszebb jelenet talán az, amikor Miranda rábírja barátnőjét, hogy dobja le a tökéletes, rózsaszín anyaminta álarcát, és fogadja el: nem bűn, ha jólesik neki a kikapcsolódás – a gyerekei nélkül.
Tetszettek még a piacos jelenetek, hogy itt új köntösben jelenik meg Carrie cipőimádata, és Samantha klimax-paráján is nagyokat nevettem. Az otthon maradt férjek, Harry és Steve imádnivalóak, csakúgy mint a gyerekek. És a ruhák valóban csodásak (szerintem azt a varázslatosan szép zöld estélyit én sokkal méltóbb módon viselném, mint Carrie, aki a kanapén fetrengve tévézett benne). Mindezen pozítivumok azonban eltörpülnek a csillogás és pazarlás láttán a fejemben folyamatosan felvillanó kép mellett: pókhasú, mezítlábas etióp gyerekek, vagy hogy ne menjek messzire, az a rongyos kissrác a pék előtt: adsz öt dinárt? A mozit átitató álszent pompa és fölösleges luxus meggátolt abban, hogy önfeledten élvezni tudjam a jó vicceket, és ne kérdezzem folyamatosan magamban: miért kell mindez?
És a végére egy kis szúrás a fordítóknak: „A férjemen kívül soha nem csókolok meg másik férfit.” Ezek szerint Carrie-nek a férje is egy másik férfi… Az arab sejkek tehát csak az eredeti verziót pénzelhették, a külföldi lektorokra már nem futotta.

KÉT ELŐZETES: