Mondjátok meg Zsófinak! 3. rész
Hajolj bele a hajamba...
(Illusztráció: tanulmanyrajz.blogspot.com, Lévai Zsófia - Napló)
Holnap szenteste
Kicsit szerelmes lettem tegnapelőtt este. Ott álltam vele és mellette a tömegben. Átkarolt, én (tudat alatt) hozzásimultam. Hátat fordítottam neki, ő magához szorított, és a hajamba bújt. Úgy álltunk ott percekig. Már nem is hallottam a hangos zenét, nem is láttam az embereket körülöttem... Boldog voltam. Tudtam, hogy ez nem álom. Nem tört fel bennem a régi érzés, hogy csak kihasznál a fiú, vagy a kérdés, hogy vajon tetszek-e neki, meg meddig lesz ez így? Csak azt éreztem, hogy gyorsan dobog a szíve, forró a teste, és hogy mind jobban szorít magához. Mintha meg akarna óvni valamitől. Tudtam, hogy vigyáznom kell a pillanatra. Lassan arcához fordultam, mélyen a szemébe néztem, és néztem azt, hogy ő néz engem. Ragyogott a szürkéskék szeme, pedig nem is volt részeg. Gondoltam, hogy megcsókolom a szép kis ajkait, mikor megszólalt bennem a hang, hogy: „Áááh, neeem... Inkább bámuld még!”. Ám benne nem ez szólalt meg. Lassan az orrával orromhoz simult, a hajamba markolt, figyeltem még, hogyan csukja be a szemét, és nyílik a szája... majd én is beleadtam magam a percbe. Imádtam ajkait ajkaimon. Hagytam, hogy csókoljon. Aztán eszembe jutott: kinyitom a szemem, és meglesem, merre is néz a kis Rohadékom. Végigfutott rajtam a hideg, mikor észrevettem, hogy nincs nyitva a szeme. Hamar becsuktam én is. Lelkiismeret-furdalásom volt.
2010. január 12.
Előbb írok. Igen. Így biztos könnyebb lesz összpontosítani a kémiára. Nem engedem meg magamnak, hogy pasigondok miatt romoljanak le a jegyeim. Még akkor se, ha a nyamvadt kémiáról van szó. Beront anyu. Egyszer kopog, nem várja meg a szabadot, csak benyit. Aggodalmaskodik, hogy egyek legalább levest, mert ennek így megint rossz vége lesz, meg hogy az én nemevésem kiakasztja, meg bla, bla, bla. Engem akaszt ki ő azzal, hogy nemcivilizáltan beugrik a szobámba. Mondtam is neki, hogy felőlem leszerelheti az ajtót. Úgysincs sok értelme. Ha egyszer az ősök nem tisztelik, javítok: ritkán tisztelik az intim szférámat, amire nagyon is szükségem van.
Kiírtam egy sárga papírkára a bevezetőt és a rövid definíciókat, képleteket. Úgysem tudom a fejembe verni, és majdcsak megtanulom... Még 7 órám és 23 percem van hátra.
Másnap
A kémiát kijavítottam. Nem volt könnyű dolog. Talán a legnehezebb része a jelentkezés volt. Hosszú jobb karomat a magasba emeltem, nyílást csináltam mutató és középső ujjam között, és vártam, míg a nemannyirakedves tanár néni lapozgatta a naplót elejétől a végéig és vissza. Be kellett bizonyítanom, hogy igenis, én, Kis Zsófia készültem. Kémiával szórakoztam az éjjel. Tudást szereztem. Azt, hogy még a sebészetet is szívesebben olvasgattam volna, nem is említem. Véééégre felhangzott a kérdés: Igen?
Akarok felelni, nem akarok intőt félévre.
Az ajtóm nem lett leszerelve. Imádom becsukni, becsapni. Anyu pedig imádja hirtelen kinyitni.
A Te Zsófid
.jpg)
Olvasd el a napló első és második részét,
itt pedig Pszichológusunk Zsófinak címzett levelét találod!
