Fotómemória

Képnézegetés a Dombos Fest főszervezőjével

(Ez az interjú a Magyar Szó “Dombos mellékletében”, a Fesztiváli Magyar Szóban jelent meg július 1-jén.)

A 10 éves jubileum kapcsán a www.dombosfest.org múltidéző fényképgalériájából választottunk ki 10, szerintünk jellemző fotót, majd arra kértük ifj. Horváth László főszervezőt, válaszoljon a képek ihlette kérdéseinkre.

A Dombos Festet egy fiatal kishegyesi intellektuális réteg álmodta meg és harcolta ki magának 10 évvel ezelőtt, hosszas Pöndöl kocsmai beszélgetések eredményeként. Milyen hőfokon égett bennetek a tenni akarás akkoriban?

A fesztivált egy nagy űrben álmodtuk meg, akkoriban még Milošević volt a nagyfõnök, ilyen apró falusi megmozdulások a hatalmat nem izgatták. Ők a térképekkel, a háborúkkal voltak elfoglalva, így azt csináltunk, amit akartunk... A tenni akarás fontos volt, elegünk volt a kispolgári létből, azaz kb. 100 fokon égtünk.

Boban Marković és fúvósai mintegy keretbe foglalják a Dombos Festet, hiszen már az első alkalommal is felléptek, és idén is meghallgathatjuk őket. Miért ragaszkodtok egyrészt hozzájuk, másrészt a fesztivál multikulturális jellegéhez (ebben különböztök pl. a zentai Nyári Ifjúsági Játékoktól)?

Bobanék fergeteges hangulatot varázsolnak a Hegyaljába, tökéletesen visszaadják a szerbiai útlevéllel rendelkezõ polgárok érzésvilágát, azaz megfelelnek a tömeg elvárásának. A Domboson bemutatunk mindenkit, akit jónak vélünk, ha ez multikulti, akkor mi multikulti-fesztivál vagyunk.

Ezen a képen ugyan be van takargatva a Csépe-szobor, mintha védeni, ápolni akarnátok, holott épp a Csépe-féléhez hasonló irodalmi, kulturális hagyományokon akartok túlmutatni a fesztivállal. Milyen típusú hagyomány az, amitől ódzkodtok?

– Az elcsépelt dolgoktól félünk, a megújulni képtelen emberektõl, döntéshozóktól, fesztiváloktól tartjuk magunkat távol. A Dombost is addig csináljuk, amíg képes lesz megújulni.

Alapvető célkitűzéseitek közé tartozott, hogy Kishegyest urbanizáljátok. Ennek ellenére még mindig az egyik legszegényebb település Vajdaságban, az idelátogatók közül sokan megdöbbennek, amikor a pusztulást látják. Hajtott valami konkrét gazdasági hasznot a falunak a Dombos Fest a művelődésen, kikapcsolódáson túl? Felhívta politikusok, alapítványok figyelmét a sanyarú helyzetre, teremtődtek munkahelyek?

Mi szellemileg urbanizálunk, más hullámhosszon. A fesztivál egy esély mindenkinek, hogy akár munkát, pénzt találjon, vagy terveit megvalósítsa. A sanyarú helyzetet mindenki észleli, jelenleg pénzbõl van a legkevesebb, ezt a hiányt jókedvvel, hangulattal pótoljuk, és arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy biztosan dobogósak lennénk - szélesebb körű megmérettetésben is -, ha a leghangulatosabb fesztiválokat rangsorolnák.

Tudom, nem a számokat tartjátok a lényegesnek, de mégis: melyik évben jártak eddig a legtöbben a fesztiválon, melyik koncert volt a legnépszerűbb? Hányan fordultak meg összesen a Hegyalja utcában?

Biztos, hogy több mint 100 000 ember járt itt az elmúlt 10 év alatt, legtöbben Rúzsa Magdi megasztáros koncertjét látták, majdnem 5000 fős volt a közönség aznap este.

Hogyan festett ez a kép 11 éve? Milyen visszajelzések érkeznek azzal a látvánnyal kapcsolatban, amit most nyújt a helyszín? Mi volt a legszebb hasonlat, amit mondtak róla?

Olyan volt, mint a többi szemétdomb, szemét szemét hátán... A legszebb hasonlat: "a világ legszebb löszfala", vagy: "igazi siratófal", de azt hiszem, a legjobban Tolnai Ottó írta le az élményt, amit itt átélt, ez a “Dombos-Budapest remix” című könyvben elolvasható.

Vannak-e olyan fiatalok Kishegyesen, akik a Dombos 10 éve alatt lettek művészetbarátok, irodalomkedvelők? Sikerült-e kinevelnetek az utánpótlásotokat?

Igen, sikerült, szerencsére van utánpótlás, előttük a jövő, rajtuk áll, mikor váltanak le bennünket.

A Szabadegyetem egy évvel fiatalabb kistestvére a Dombos Festnek, úgy tűnik, jóban-rosszban támogatjátok egymást. Mit tett hozzá a kistestvér a család hangulatához?

Kreativitást, fiatalos lendületet, jó hangulatot, megnövelt büféforgalmat. :) Köszönjük nekik!

Többször nyilatkoztad, hogy a fesztiválon a művészi érték a fontos, nem a közönség létszáma. Mégis, volt-e olyan program a tíz év alatt, amellyel, úgy érzed, túl nagy kompromisszumot kötöttetek a kommersz irányába? A Megasztár szereplését pl. nem érzed ilyennek?

Legkommerszebb koncertünket a Gulyás exotica adta, úgy volt szar, ahogy volt... A Megasztár ügyében leütöttünk egy ziccert, amiről csak Rúzsa Magdi "tehet". Gondolom, más települes is ezt tette volna, így nincs bűntudatunk.

Az idei rendezvénynek a Dombos Best nevet adtátok, mint a válogatásalbumoknak szokás. A válogatásból kérnénk egy válogatást: mit ajánl a főszervező az idei menüből?

Az én kedvencem a Row Hide, meg a Dresch Quartet, de gondolom, a nagy átlagot Boban, Hobo, Palya Bea, Lajkó, Rúzsa Magdi érdekli…Egy best albumon mindenkinek kell, hogy legyen kedvenc száma, válassza ki mindenki magának.



Olvasd el az interjút Varga Diósi Violával,

a Szabadegyetem főszervezőjével!

A rendezvényről még itt és itt is olvashatsz!