Idén index is lesz, de ne ijedj meg!

(Ez az interjú az idei Szabadegyetem előtt készült, és a Magyar Szó "Dombos mellékletében", a Fesztiváli Magyar Szóban jelent meg július 1-jén.)

Aki már szippantott a kishegyesi levegőből, ébredt tehénbőgésre és kortyolt az előadások között erőt adó törökkávéból – miközben a Magyar Szó Dombos mellékletét lapozgatta :-) -, tudja, hogy miért jár vissza a Vajdasági Szabadegyetemre. A 9 éves rendezvény hallgatói és szervezői gárdája egyaránt megújult, de „régiekből” sincs hiány, az öregdiákok nemegyszer előadóként térnek vissza. Interjú a főszervezővel, Varga Diósi Violával.

Tavaly a „szabadegyetemisták” megkapták a régóta óhajtott párnákat a padokra, hogy még élvezetesebbek legyenek az előadások. Idén milyen újdonság várható?

- Idén megújult a VIFÓ szervezőgárdája, sok olyan fiatal van közöttük, aki még nem vett részt a szabadegyetemen. Nagyon nagy lelkesedéssel és fantáziával vágtak bele a munkába, tőlük származik az index ötlete is: minden szabadegyetemes hallgató kapni fog az egyetemi indexre nagyon hasonlító füzetecskét, amibe összegyűjtheti az előadók aláírását. Ez azért lehet érdekes, mert bankigazgatók, bankkormányzók aláírását lehet összegyűjteni, és végül valóban úgy néz ki, mintha egyetemen végeztek volna, de természetesen lazább és vicces formában.

- Sokan panaszkodtak, hogy párhuzamosan több olyan érdekes előadót hívtunk, akiket meghallgattak volna, tehát két előadásra is mentek volna egy időben. Ez most úgy lesz megoldva, hogy azokat az előadókat, akik a gazdasági és a közéleti-kommunikációs munkacsoport számára egyaránt érdekesek lehetnek, egy csoporthoz osztottuk be. Tehát nem lesz jellemző, hogy egész napra két csoportra osztjuk a társaságot. De idén valahogy a témák is úgy alakultak ki, hogy nem lehet pontos határvonalat húzni, mi az, ami gazdasági, és mi az, ami közéleti-kommunikációs, mindenkihez szólnak, akik itt vannak a rendezvényen, tehát butaság lett volna annyi munkacsoportot és tagoltságot belevinni.

- Szeretném, ha ezt a rendezvényt a szabadon gondolkodás, egy valóban vitatkozó, gondolkozó társaság jellemezné, akik mernek és tudnak is beszélgetni az előadókkal, és egymással is.

A túljelentkezés miatt idén sem fért be mindenki a Tanyára.

- Igen, sokan jelentkeztek és igyekeztünk minden hallgatót elfogadni, de a Tanya befogadóképessége véges, ezért idén is lesznek olyanok, akik a faluban fognak aludni, de igyekeztünk a legjobb és legközelebbi szállásokat kiválasztani. Reméljük, hogy ebből senkinek sem származik majd hátránya, sőt, a szállásadó nénikék kiskonyhákat is felajánlottak, szóval a vajdasági, falusi hangulat mindenképp garantált :-). Azért arra mindenkit kérek, hogy erre a néhány napra tegyük félre a különleges igényeket, fogadjuk el, ha várni kell a fürdőszobára, hiszen ez egy tábor! Mindenki lazuljon, és élvezze azt, hogy együtt van egy jó kis csapat.

Szerinted kihat a vajdasági oktatásra az itt tapasztalt kommunikatív tanítási módszer?

- Szerintem nem hat ki. Biztos, hogy a bolognai rendszer alkalmazásával átalakult a felsőoktatás, de nem hiszem, hogy ennek az úgymond szabadabb jellegű tanításnak túlságosan nagy hagyománya lenne nálunk, vagy ha van is, nem hiszem, hogy a szabadegyetemek alakították. Inkább azt mondom, hogy a 9 év alatt, ami nem kevés, több fiatalember, aki nálunk hallgató volt, most már előadója a szabadegyetemnek. Sőt, vannak olyanok, akik vállalkozni kezdtek és támogatói lettek. Nagyon kedves számomra, hogy sokan visszajárnak, olyanok, akik itt ismerkedtek meg. Érdekes lenne megnézni, hogy hány barátság, szerelem, házasság alakult ki az itt kötött ismeretségekből…

- Fontos, hogy itt hasonló érdelkődésű emberek találkoznak. Nagyon megfogytunk a Vajdaságban, de az ilyen jellegű események még mindig azt bizonyítják, hogy vannak itt még értelmiségi fiatalok. Sokan jönnek Magyarországról, hozzák a barátaikat, és örülök, hogy az anyaországiak így ismerik meg a Vajdaságot. Sokan olyan érzéssel jönnek, hogy „no, most majd látunk valami balkánit”, de ez nem így van. Vajdaság más, mint a klasszikus értelemben vett balkáni kultúra, amit lehet, hogy egzotikusnak tartanak, de amikor eljönnek, látják, hogy ez a Vajdaság nem az, amit ők elképzeltek. És azt hiszem, hogy a végén sokkal jobban tetszik nekik, mint amire számítottak.

Hány fiatal fordult már meg eddig a Szabadegyetemen?

- A 10 év alatt? Ezen már én is gondolkoztam… Nem akarok nagy számot mondani, 6-700 között…

Hogyan látod, hatott valamilyen formában a fiatalokra, a közösségre a tábori melléklet?

- Igen, szerintem nagyon. Tetszett, hogy komolyabban veszi magát mindenki :-). Megjelentünk az újságban, a Magyar Szó a mi napilapunk, ami egy komoly újságnak számít, itt van, és naponta rólunk szól.

- Az elsődleges elképzelés az volt, hogy a fiatalokat rászoktassuk az újságolvasásra. Elég jellemző, hogy a fiatalabb generáció tagjai az interneten szerzik be az információkat, nálunk pedig az írott sajtó különösen nehéz helyzetben van. Szerettük volna bemutatni az újságolvasás hagyományát, kinevelni azt a generációt, amelyik fontosnak tartja a papíralapú írott sajtót.

Melyik előadót volt a legnehezebb megszerezni az idei évre?

- Hú, ha ezt tavaly kérdezed, könnyebb válaszolni. Idén nagyon gyorsan beteltek a programok, a legtöbb előadó már egy hónapja megvan. Talán Németh Zsolt külügyi államtitkár, az ő látogatása nagyon sokáig kétséges volt. Megígérte, hogy eljön, de számos olyan programtól függ az egyéni beosztása, amit nagyon gyakran még ő sem tud befolyásolni. Épp erre a hétvégére terveztek egy fontos konferenciát, de szerencsére elmarad, így itt lesz nálunk 3-án. Visszatérő vendégünk Radovan Jelašić, a Szerb Nemzeti Bank kormányzója, aki tavaly is szeretett volna eljönni, de a Szerb Nemzeti Bank fenállásának 250-ik évfordulóját is pont ekkor ünnepelték. Idén viszont az elsők között volt, aki visszajelezte, hogy jön. De ilyen Pálffy István, az MTV volt híradós szerkesztője is, akit több éve környékezünk, és most nagyon gyorsan igent mondott. Azt mondta, hogy leköltözik a Tanyára, és kirándulni fognak a Vajdaságban.

Tavaly melyik előadót volt a legnehezebb megszerezni?

- Talán Mester Tamást mondanám. Azért érdekes, mert ő akkor benne volt a Megasztárban, nagy sajtóvisszhang volt körülötte, és a fiatalok nagyon kíváncsiak voltak rá, hogy milyen lehet élőben.

Fotó: Molnár Edvárd

Zentáról nincs közvetlen járat Kishegyesre,

kivéve ha kerékpárral vágsz neki az útnak,

Domonkos Ervin idén is biciklivel küzdötte le a távot!

Olvass még Szabadegyetemes eseményekről!