A fesztivál a várban lakik

Az Exit annak is érdekes lehet, aki nem szeret a tömegben aszalódni a világsztárok számai alatt, hanem csak hagyja magát sodródni a tömeggel és az eseményekkel, de az is jól jár, aki tartja magát egy ütemtervhez. Kivéve, ha nem kell egy órát várni az est fő attrakciójára. De megérte türelemmel lenni, a Faith No More, és kiváltképp az énekes, Mike Patton nem fukarkodott a meghökkentő meglepetésekkel. Mindjárt azzal indított, hogy üdvözölte Jugoszláviát – ki-ki döntse el, hogy tréfának szánta, vagy ilyen régóta nem néz híradót. Volt Easy, Evidence és We care a lot, de minket inkább az érdekelt, hogy mit művel a színpadon és azon kívül. Bordó ing, bordó nadrág – a lakodalmas szerelésre emlékeztető, eszelős tekintetű énekes gondolt egyet és beugrott a tömegbe. Sajnos nem jött be a számítása, és a főleg lány összetételű közönség nem tartotta meg. Durcásan folytatta a showt, amely során maximálisan próbára tette a biztonságiak idegeit, legmerészebb húzása az volt, amikor fejébe vette, hogy megmássza a hosszú kameradarut.

Folyamatosan szidalmazta a közönséget, akik ezt ujjongva fogadták, mint ahogy azt is, amikor Mike rágyújtott egy szép népzenére, és még a kólólépéseket is megpróbálta ellesni a színpadon táncoló szép lánytól.

(Ne hagyd, hogy megtévesszünk, ez a kép a Placebo koncerten készült! :-))

Hogy miért nem tapasztaltuk mégsem a térségünkben élő emberek fékezhetetlen bulihevét, talán pont a fesztivál nemzetileg rendkívül vegyes összetételével magyarázható. Nem egyszer magyar szó is megütötte a fülünket, bennünket viszont többször is olasznak tippeltek. Az, hogy az Exit egy multi-kulti fesztivál, nem újdonság, és nem is lenne baj, ha nem fedeztük volna fel az ezzel járó negatív jelenségeket. A sörvizezés mértékéről a Sziget jutott az eszembe, ismerőseink látták, hogy az előre kitöltött sörök színskálája a sötétbarnától a világossárgáig terjedt, mi sajnos csak a híg verzióval találkoztunk. Szerencsére a Reggae és a Fusion stage közötti sétányon sorakozó vendéglátóegységekben többek között igazi, dobozos nedűhöz is hozzájuthattunk „igazi” pénzért, nem csak tokennal lehetett tehát boldogulni a várfalak közt.

My finger is on the button – kezdte szereplését fél kettőkor az éjszak másik sztár-párosa, a The Chemical Brothers. Még a Faith No More alatt előrevergődtük magunkat az embermasszán, és hamar megértettük, hogy miért állnak olyan szellősen a fiatalok az első sorokban. A hihetetlen hangerővel buffogó hangszórótól majdnem kiugorott a szívünk, automatikusan utánozni kezdtük a körülöttünk táncolókat, akik befogott füllel billegtek. Szerencsére ez az érzés olykor megszűnt, és élvezhettük a zenét és a grandiózus vizuális effekteket.

A fesztivál alatt végig azt terveztük, hogy kipróbáljuk a silent discot, ahol mindenki csöndben, fülhallgatóval táncol, de sohasem volt kedvünk kivárni a sort. Ismerőseink megnyugtattak, hogy nem sokat veszítettünk. A látogatók kiválaszthatták, hogy a két, meglehetősen gyér minőségű zene közül melyik hallgassák, de a silány hangerő mellett simán lehetett beszélgetni. Ezzel az erővel az mp3 lejátszónkat is magunkkal vihettük volna.

Habár a Chemical Brothers előtt az egyébként „heringtanya” DJ Stage szinte kongott az ürességtől, az utolsó nagy koncert után ismét összegyűlt egy mérsékelt tömeg - leginkább itt vibrált a levegőben, hogy ezek már az utolsó pirkadati pillanatok.

A tízéves Exit négy napja alatt húsz színpadon átlagosan negyvenezer ember választotta a kikapcsolódás eme fajtáját. Mi is, mintha ragadós lett volna a hajnali por, nehezen emelgettük lábunkat a kijárat felé.

Kár tagadni, Pénz Isten Nagy Úr, és az Exit szervezői már régen behódoltak neki, ez a rendezvény már nem – csak – nekünk, és nem arról szól, amiről kezdetben. Ennek ellenére, biztos vagyok benne, hogy jövő tavasszal ismét elönt majd az ismerős bizsergés. Miért? Talán azért, mert ez a fesztivál mégiscsak ebben a csodálatos péterváradi várban „lakik”…

Olvasgasd írásainkat, nézegess képeket az EXIT fesztről!

Fotók: Törőcsik Nagy Gábor