Nézz le a Nyári Ifjúsági Játékokra, ó Istenem!
Tizenöt évesen életem legelső fesztiválja ugyanaz volt, ami mindenkinek, aki a 024-es hívószámú körzetben lakik. A döglesztő munka és hosszas spórolás után két üveg pálinka a hálózsákba rejtve, pénztárca a zsebben, bakancs fel, és megindultunk a szabadság ötnapos másnapossága felé. Júliusi karácsony, ahol keveredik a tiszai levegő a fűszaggal, az örömteli arcokkal, az önfeledt bulizással és a meghitt beszélgetésekkel. A vajdasági magyar fiatalok mentsvára, ünnepe, mennyországa, nyaralása és fesztiválja. De te is tudod, mit jelentett a Zentai Ifjúsági Játékok fénye a szürke hétköznapok után…
Amikor nem kellett lehalkítani a zenét, mert a szenilis mommer a szomszédból parázik, ha buliztatok a haverokkal, és nem arra ébredtél, hogy a szomszéd hentes bekapcsolta a húsdarálót. Felejtősre ihattad magad, mert valaki úgyis elvezetett a sátradba, és nem idegeskedtél, hogy a szüleid meglátják: lehánytad a pólód. A csodák színtere, ahol a kétszemélyes sátorba hatan is befértek. Amikor nem a szobádban ugráltál a kedvenc zenekarod zenéjére, LSD nélkül is láthattad Lukács Lacit, és még fel nem fedezett nemi betegségeket is elkaphattál.
Az Ifi a szabadság, a színek, a ritmusok, az életérzések élettere volt. Az egyetlen hely, ahol elhittük, hogy punk’s not dead, ahol beláttad, hogy rasztás ember nemcsak Jamaicában él, és a diszkózene is élvezhető a 10. sör után. Élmények granulátuma volt az a pár nap zentai napsütés, a délvidéki emberek keresztmetszetével… Ilyenkor önmagunk hiteles tanúi lehettünk. Tudtunk örülni más embereknek, volt időnk meghallgatni őket, gazdagíthattunk másokat a társaságunkkal és mi is gazdagodtunk általuk. Ha nem tetszett a zene, harminc lépésnyire megtaláltad a neked tetszőt, és ötperces utad alatt új barátságok születtek a házipálinka kommunikatív hatásának köszönhetően. Reggel is beülhettél a sörsátorba anélkül, hogy bárki is alkoholistának tartott volna, nem kellett megenned anyád főztjét, és a WC- ülőkét se kellett lehajtani brunyálás után.
Sajnos, már csak nosztalgikus emlékek ezek, mert mára nagyon eltorzult az Ifi hangulata.
Pedig olyan jó volt, hogy a 365-ből legalább 5 napon nem arra kellett ébrednem, hogy valami kibaszott kötelességet teljesítsek, és nem éreztem magam parasztnak, ha nem mostam fogat lefekvés előtt. Senki se nézett hülyének, ha kifordítva hordtam a pólóm, és volt erőm naponta 3 embert felvilágosítani a bolt előtti sörözés közben, hogy a Hátsó Szándék zenekar miért a 21. század anarchista József Attilája. Ahol részegen is gond nélkül fel tudtam sorolni a legszebb lányoknak az összes erényem. Legfeljebb azt hazudtam, hogy még én is szűz vagyok. És elhitték, hogy nekem tényleg izmos hasfalam van, Hello Kittys tetkóm, és a mercim épp a szervizben van. A primitív Kő kolbász? csajozós duma helyett az intellektuális: Merre van a sátrad? -szöveg a nyerő. És ilyenkor mindig bedobhattam: az enyémbe is mehetünk, csak segíts felállítani. Az Armani parfüm helyett a sörszag a trendi. És volt annyi önbizalmam, hogy egy este 3 óvszert is a zsebembe tegyek.
De ez már nem az a Játékok, ami volt... Kevesebb a fesztiválozó, mint a Góbi-sivatag összlakossága. Punnyadtak az emberek, mint a nyugdíjasok szex után, és még a bolt előtt se isznak. Eltűnt a nappali zaj, a sártengerben dagonyázók, azok az alakok, akik megadták az Ifi hangulatát. Akik megszínesítették az egészet, és valami olyat tettek, ettek, vettek fel magukra, amit a hétköznapokban nem láttunk. Az utóbbi években jobban gyengül az Ifi színvonala, mint Lagzi Lajcsi nézettsége. Már nem táptalaja annak, hogy kibontakozzunk magunkból, és meztelenül menjünk be a pékhez fűnyírót venni, mert hülyének néznek és nem legendának. Hiányzik a spontán jókedv, a meglepetés, az egyedi arculat. . . Mindaz, ami régen jellemezte a mi kis Mekkánkat.
Idén kétfajta ember volt hajlandó kiadni 3 gramm hasis árát a belépőért: azok, akik nem tudják, mi a jó, és ezért elég nekik a szar is, na meg azok, akik még bíztak abban, hogy a Délvidék fiataljainak lelke, szelleme, karizmája újból egybeforr a Népkertben.
Zámbó Árpit kellene elhívni egy csoportos imára a Nagyszínpad elé, hogy kecskét áldozzunk, és a végén elénekeljük közösen a Nézz le rám, ó Istenem című nótát. Hátha az segít, hogy ne csak egy átlagos nap legyen, ami a Fülzsír zenekar slágerével zárul, és megy mindenki recskázni a sátrába. De Isten miért nézne le, ha már ő is 19-szer látta az Ossiánt, a Depressziót, a Pokolgépet … gondolom, te is be tudod fejezni a felsorolást, hisz az utóbbi években mindig ugyanazok a muzsikusok.
Hogy várhatják el, hogy úgy tomboljak az idejétmúlt, unalmassá vált zenekarokra, mint 15 éves koromban? Főleg így, hogy többször láttam őket, mint a kedvenc pornófilmemet. Azt hiszik, ha nagyhalakat hoznak, több kilót bírunk megenni belőlük, mint amennyi jólesik? Talán nem gazdasági alapokra kellett volna fektetni a szervezést. Annyira kiveszett, letargikus, halott volt ez az idei Ifi, hogy már nem is csodálkoztam, mikor az égen keselyűk keringtek.
Ha valaki azt hazudja, hogy jó volt, annak annyi fogalma lehet a jóról, mint Kelemen Annának a cölibátusról…
Adják vissza a fesztiválunkat. Ne hagyjuk, hogy pénzéhes egyesek kommerciális falunapot csináljonak belőle. Legyen újból színes, trippes és emlékezetes. Legyen csupa kellemes meglepetés. A retrósátorban megint legyen férfisztriptíz Felsőhegy legszebb legényeivel, a Majomsziget megint a kendert sodró rasztás emberkék rezervátumaként funkcionáljon. Bikicsunájtot a Nagyszínpadra, a Kisszínpadon újból léphessen fel az összes vajdasági tehetség, és ingyen sört azoknak a pankeroknak, akik el tudják szavalni az Anyám tyúkját.
Nem kell sok a boldogsághoz, elég csak egy mosoly, egy vicc, vagy egy hideg sör. Évekkel ezelőtt ez mind megvolt, egy helyen… Legyen megint a PEACE and LOVE meg az IHB (Iszunk. Hányunk. Belefekszünk.) fesztiválja, ahogy mi szeretnénk.
.jpg)
A Nyári Játékokról itt találsz még írást,
egyéb fesztiválokról itt és itt,
de ha szívesen olvasnál még a szerzőtől, szíves figyelmedbe ajánljuk
vagy a WC-csészékről született írását!
