Elhidegültünk egymástól?

(Már aznap, amikor megérkezett ide, Magyarországra, elmentem egy pszichológushoz, mert egyszerűen rosszul lettem. Halálfélelmem támadt, szinte meg akartam halni, nem kaptam levegőt. Mindez attól a gondolattól, hogy ő idejön. )

Azt gondoltam, feladok mindent, és 5 hónapra kiköltöztem hozzá. 3 hónapja éltünk együtt, épp tél volt és nagyon unalmas. Nem csináltunk soha semmit, nem mentünk sehova, a szex sem volt jó, de a 3 hónap elteltével a vízumom is lejárt, meg úgy voltunk vele, szeretjük is egymást, házasodjunk össze.

Az esküvő előtt szintén volt egy rohamom, 2 hét múlva pedig majd megőrültem a tudattól, hogy házasok vagyunk, de semmi sem változott. Úgy értem, mintha a boltba mentünk volna kenyérért. Próbáltam bújni, de nem ment. ( Előtte sem volt bújós.) Orosz származása is közrejátszik, hogy elég hűvös típus, amitől én egyébként irtózom.

Hazamentem Magyarországra, de mivel annyira megszoktam, hogy itthon ülök, Magyarországon is otthon ültem a lakásban 3 hetet, majd visszajöttem. Nem volt munkám, és nem is dolgozhattam, mert a vízumra vártunk.

Teltek a napok, és semmi sem változott, se egy puszi, se szex. (Csak ürítés jellegű, hozzám sem ért, majd alvás.)

Kezdtem besokallni és küzdeni, de semmire sem mentem. Semmit sem értékelt. Sem a kigyertyázott fürdőt, sem a szeretlek feliratot a tükrön, a neki készített videót, a Valentin-napi virágküldeményt. „Köszi” és kész. Rengetegszer próbáltam vele beszélni, hogy nem érzem magam nőnek mellette, és változzon meg, de többnyire ilyen válaszokat adott: „Tudom, hogy egy idősebb férfira van szükséged, stb., mert én nem adom meg azt, ami neked kell.”

De mindezért nem tesz semmit. Ha nagy a vita közöttünk, akkor egy napig nem fontos neki a számítógép vagy a telefonja, hanem megnézünk egy filmet.

Mindennap, miután hazajön: tévé, kaja és alvás. Nem ismerek itt senkit, nem megyünk sehova, már anyagilag is tőle függök, mert az én pénzem elfogyott. Kiölt belőlem mindent, ami én voltam. Nincs vidámság a házban, nem hülyéskedünk, nincs egy csók, néha egy gyors (ürítés jellegű) szex… Hiányzik az, aki voltam, de vele nem lehetek olyan, mert ő komoly.

Nincsenek közös hobbijaink. Ő eljár kosarazni, sakkozni, de én hiába könyörögtem neki, hogy csináljunk valamit együtt. Azt mondta, menjek sakkozni… Mondtam pár olyan dolgot, amit korábban csináltam (úszás, salsa, lovaglás, motorozás), de ő egyiket sem szereti, és különben sincs rá pénz…

Havi 1 milliót keres, nem tudom, hogy hova megy a pénz, viszont a barátja szülinapjára elköltött 170 000 forintot! Másnap kértem egy sampont, erre azt mondta, reméli, nem drága, és még csak észre sem vette, hogy mennyire megbántott.

Azt kérdezi, hogy miért nem vagyok szexi, mondtam, ha otthon lennék, lennének ruháim, de itt nincsenek, ő pedig nem vesz! Az egy éves évfordulónkon szóltam neki, hogy ma találkoztunk egy éve, erre ő: „Tudom. ” Mondtam neki, hogy akkor illene venned egy szál gazt legalább… Majd másnap vett.

Nagyon figyelmetlen, és nem érti mik az érzelmek, minek bújok, melegünk lesz így, ne birkózzak vele, ez gyerekes. 6 hónap alatt elérte, hogy elég erős pánikbeteg lettem, és sajnos már az utcára sem merek kilépni, sőt állandóan rossz dolgok vannak a fejemben. Még vele sem nagyon mertem az utcán mászkálni, sőt, kommunikálni sem mertem az emberekkel, inkább hazafutottam, vagy azt mondtam, hogy nem beszélek angolul.

Ünnepekkor az ő családjához természetesen el kell menni, de az enyémnek egy sms sem jár.

Nem lehet véleményem, és mindent rosszul csinálok. Állandóan ellenőrzi a számítógépet, hogy mit csináltam rajta, mintha ott csalnám meg.

Nem ismerem. Nem tudok semmit a megismerkedésünk előtti életéről, nem mesél magáról, azt mondja, nem érdemes, nem történt semmi, vagy, hogy nem emlékszik.

2 hete sikerült úgy összevesznünk, hogy miután üvöltve bőgtem, hogy utálok itt élni, boldogtalan vagyok, elegem van, és miért nem veszi észre, hogy mennyit harcoltam már, elborult az agyam, mert nem hagyott szóhoz jutni, és pofon vertem. Lehordtuk egymást mindennek, aminek csak lehetett, majd bőröndökkel, pénz és telefon nélkül kitett az utcára, még a gyűrűmet is elvette. Majd miután éjjel rájöttem, hogy a kutyám sincs itt, és, hogy mennyire rá vagyok utalva, visszajöttem. Megígérte, hogy változik, én meg ráhagytam. Persze nem változott semmi, egyre jobban hidegülünk el egymástól, hiába bújok, próbálkozom, a végen elsírom magam, amikor elmegy aludni.

Már kezdem feladni, de szeretem. Hogy mit szeretek benne, nem tudom, mert mindent kiölt belőlem, ami én voltam, de egy dolog van még, a remény, hogy változik. A családom (anyu és apu 25 éve házasok ) azt mondja, hogy a házasságban nyelni kell, és nem szabad feladni, küzdeni kell érte.

Nem igazán tudom, hogy mit tegyek, mert félek, ha elveszítem, akkor megbánom, de mit is?

Ő még fiatal (21 éves), viszont nagyon komoly, de tapasztalatlan. Ugyanakkor elszánt, és egy kicsit "Gestapo" stílusa van. Minden megtervez, a munkahelyén munkamániás és maximalista, ugyanakkor belülről egy elveszett gyerek, aki azzal akarja mutatni, hogy férfi, hogy az asztalra csap, mert attól fél, ha meglátnám, hogy mi van belül, nem tisztelnem többé. (Az oroszoknál divat korán nősülni, és elég komolyak is!)

Már mindenféle módon megpróbáltam vele beszelni erről is, de csak újabb és újabb esélyeket kért, de persze sosem történt semmi, mert épp fáradt, vagy valami más... 8 órás ülő munkát végez.

Nincsenek közös céljaink, más a gondolkodásunk,szinte semmi sem jó együtt, csak együttaludni szeretünk. Nem is tudom hol lennék nélküle, és hogy mennyivel többre vittem volna. (Hozzáteszem, 8 hónapja a vízumomat sem intézte el.)

Viszont tudom, hogy ő nagyon összetörne, és ettől félek, nem akarom magára hagyni… Próbáltunk játszani, kérdéseket feltenni egymásnak, írtunk egy listát, hogy kiben mi a jó és a mi a rossz. Amit szeret bennem, hogy szeretem a gyerekeket, szeretem az állatokat, szeretem a divatot, vicces vagyok, néha gyerekes is tudok lenni. (Kérdezem én, egy szerelmes férfi ezeket írja?)

Rossz tulajdonságiam: soha nem figyelek oda rá (nem azt csinálom, amit ő mond), makacs vagyok, próbalom kiharcolni magamnak a szót, kevés a szex (holott 15 napja ő nem nyúlt hozzam). Lusta vagyok, meg akarom változtatni, nincs akaraterőm, nem teszek semmit a kapcsolatunkért, nem vagyok figyelmes. (Elfelejtettem, hogy tejföllel eszi a bolognait, és nem tettem ki.)

Összesen 25 rosszat, és 7 jót írt. Amikor elolvastam, megkérdeztem, hogy te tényleg így látsz engem, elsírtam magam és elszaladtam. Gondoltam, még utoljára nekiülök és kihúzom a rosszat, és odafigyelek, hogy olyan legyek, vagyis hasonló, amit szeretne. (Sajnos elég önzetlen stílus vagyok, néha fél fizetésem a hontalanokra, a másik fele a beteg gyerekekre ment el, mindig mindenkinek segíteni próbálok, és bízom benne, hogy az emberek tudnak változni.)

De nem megy, nem látom értelmét, miért én, már megint?

Mindig én, én, én, és ettől már begolyózok. Amikor megkérdezi, hogy kivittem-e a kutyát, azt mondom, hogy "Igen", erre ő: "Akkor miért száraz a pisilője?", mondom: "Nem tudom." Állandóan minden sz*rt ellenőriz, mintha hülye lennék, és egyedül képtelen lennék bármit is csinálni, pedig otthon saját éttermem és 2 kocsmám volt.

Nem bírom, rengeteget sírok, kifordultam önmagamból, már a családom is látja, de úgy vannak vele, hogy a házasságot nem szabad feladni, küzdeni kell érte. Én már nem így látom, sőt, elég sokszor hangoztatjuk egymásnak a férjemmel, hogy minek találkoztunk, én hülye, minek jöttem ki, bárcsak elválnánk. Aztán 10 perc múlva mintha mi sem történt volna, odajön és beszél hozzám.

Most, mint minden nap, hazajött, evett, a telefonján vagy az interneten játszik. Nem beszélgetünk, majd lefekszik aludni, én meg átveszem a gépet es reggel 7-ig írogatok, mert nappal úgysem tudok hova menni, mit csinálni, inkább alszom, rendet teszek, és megfőzök, mire hazaér. És forog tovább a mókuskerék.

Köszönöm:

Nikol

Olvasd el Pszichológusunk felhívását,

a beérkezett leveleket,

Vijatov Hagymás Júlia válaszait itt és itt ,

erre pedig Zsófi naplóbejegyzéseit találod!