Társszerelem?
Kedves Pszichológus!
Mostanában a barátommal sokat gondolkodunk azon, hogy mi szerelmesek vagyunk-e egymásba, vagy „csak" barátok vagyunk. 9 hónapja vagyunk együtt, de nagyon messze lakunk egymástól, ezért nem töltünk egymással sok időt. Amikor együtt lehetünk több napig, akkor mindig nagyon jól megértjük egymást, nem akarjuk, hogy vége legyen a találkozásunknak.
Egyébként napi szinten több órát beszélünk (ingyen telefonálunk, olyan díjcsomagban vagyunk), volt már, hogy egyhuzamban 8 órát. Mindig akad valami beszédtémánk, nincs egymás előtt titkunk, megbízunk egymásban, hasonlóan gondolkodunk/érzünk, a gondokat mindig tisztázzuk, segítünk egymásnak, ahogy tudunk, nagyobb önismeretre teszünk szert egymás által, nemi vágyakozás is van.
Két probléma van: más a vallási beállítottságunk ill. ez a hatalmas távolság (200 km). Kimarad az, hogy csak úgy, hirtelen ötlettől vezérelve összejöjjünk, és sétáljunk, pizzázzunk vagy filmet nézzünk. Hogy sok közös élményünk legyen, amik fűthetnék a kapcsolatot. De az biztos, hogy ilyen közel még senkihez sem álltam. Sosem voltak igazi barátnőim se. De az igazság az, hogy sosem éreztem nagy epekedést utána (a legeslegelején se), sosem zavart annyira a hiánya. Szeretnék vele lenni, de mégsem érzek lángolást, szerelmet iránta és ő is így van velem. Mindketten el tudjuk képzelni egymást férj és feleségnek, le tudnánk élni egymással az életünket. Olvastam olyanról, hogy létezik társszerelem. Ez az volna? Vagy barátság? Amúgy 18 (én) és 22 (ő) évesek vagyunk. A legtöbb ember úgy van, mint mi, vagy másoknál jóval erősebb általában a vágyakozás? Kíváncsi volnék a válaszára, gondolataira.:-)
Köszönöm!
Girbegurba
A választ itt találod!
Írj Te is Pszichológusunknak!
Itt olvashatod a beérkezett leveleket,
erre pedig a válaszokat találod!
