VOLT (Fél elme és viszketés Sopronban)

Először is tisztázzuk: Egy fesztivál nem a programfüzetben megnevezett első nappal kezdődik. Nem is a nulladik napi kisebb koncertekkel, és nem is az első sörrel, amelybe mohón beleiszol a legelső sörsátorban. Nem a belépéskori motozás alól való fellélegzéskor, de még nem is akkor, amikor vadul kitéped a belépőjegyeket az elárusító lány kezéből, aki nemigen gondolta volna, hogy valaki így tud örülni két sajtóbelépőnek, holott másfél perccel ezelőtt még két gyermekien ártatlan középiskolás kissrác nézett fel rá szerényen és ártatlanul egy számára idegen, kockabetűs személyi igazolványból. Nem! A fesztivál pontban akkor kezdődik, amikor kipattan a szemed, és mielőtt még lenyomnád az ébresztóra monoton csipogását, kivársz egy percig, mély levegőt veszel, és próbálsz belőle erőt gyűjteni, hogy sikerüljön átvészelni az év egyik leghosszabb napját, amely mostantól csak a tiéd... meg körülbelül még vagy ötvenezer hozzád hasonló fiatalé. Innentől kezdve fesztiválhangulatban mosod a fogad, fesztiválhangulatban égeted meg a nyelved a forró kávéval, fesztiválhangulatban kéred a kakaós csigát a péktől, és fesztiválhangulatban vigyorogsz a határőr képébe, aki nem csak azt nem érti, mi lehet ilyen nagy szám egy harminchárom fokos keddi reggelben, de azt meg pláne nem, hogy mit keres az öledben egy kiló ribizli meg egy dobozos sör „csak úgy”. Te pedig gondolatban egyenesen a képébe ordítod, hogy: „Fesztivál van, aranyapám!”

Tegyük fel, ismétlem, csak tegyük fel, hogy ezúttal ti is két mindennapi fesztiválozó figura szemszögéből követhetitek nyomon a soproni eseményeket, és nem két lelkiismeretes újságíróéból, holott egyértelműen az utóbbi módon való leírás lenne ildomos, mi azonban kellő fantáziát, kreativitást és egyebeket mozgósítva, kitaláltunk egy fiktív történetet, a nagyobb hatás, illetve a színvonalasabb szórakoztatás érdekében. Tudjátok: Bármely hasonlóság a cikk szereplői és élő, illetve élő, vagy kitalált személyek között pusztán a véletlen műve stb.

Egyik nap:

Ha ez az egész történet fikció lenne, akkor főszereplőink (hithű fesztiválozókhoz méltón) mindenképpen rendelkeznének némi jó minőségű házi pálinkával, sőt megkockáztatnám a gondolatot, hogy azzal is indítanák a napot. Azután következne csak a fogmosás és a zuhanyzóknál való félórás sorban állás, hacsak(!) a mi képzeletbeli figuráink nem találnák ezt teljesen feleslegesnek. De nevezhetnénk a sors fura fintorának is, hogy a sörsátrat közelebb teremtette meg a jóisten az ő sátrukhoz, mint a mosdórészleget.

A terepszemle csak a kezdő fesztiválozóknak jelenthetne elfoglaltságot, vagy mit ne mondjak: kihívást, de aki évről évre sorozatosan járja a hasonló rendezvényeket, az mindenhol tudja, mi hol van. Ezzel a mi embereink se voltak másképp, a sörsátor után rögtön kiszúrták a legközelebbi hűvöst, amit ez esetben félbevágott autók szolgáltattak. Most nem viccelek, valóban voltak a „feltöltőállomás” mellett személygépkocsik, amelyeknek az első fele le volt vágva, minek következtében bárki beülhetett a hátsó ülésre, és egy helyi napilapot olvasva, kellemes tízórai árnyékban informálódhatott az éppen aktuális bulvárhírekről, vagy talán a még érdekesebb apróhirdetési rovatban kutathatott igazi gyöngyszemek után.

Hűsölés után hőseink ráakadtak egy kisebb gitárkiállításra, ahol is olyan embernagyságú hangszerek sorakoztak, amelyeket kortárs művészek rajzai és festményei díszítettek. Hasonló koncepció, mint az egész Európát végigjáró, festett tehéncsorda, mégis más. Aki vissza tud menni az időben, okvetlen nézze meg! Gitárok után még egy kis csapolt söröcske, mert ezt a meleget egyszerűen nem lehet elviselni, majd lassan el lehet indulni (az OTP Junior Színpadra) helyet foglalni, mert egy óra múlva jönnek kedvenc humoristáink, hogy értelmet adjanak eddig céltalannak vélt részegségünknek. (Amint látom, előfordul, hogy egyes szám első személyben számolok be az eseményekről, de ez ne tévesszen meg benneteket. Ez is csak azt igazolja, mennyire könnyen bele tudunk helyezkedni ilyen szélsőséges nézőpontokba is, mint két részeges fazon, akik számunkra is rejtélyes módon csempészik be az alkoholt). Ami viszont kicsit kiábrándító, hogy ha egy hasonló fesztiválon igazán szeretnéd élvezni a stand up-ot, akkor legalább egy évig el kell felejtened a youtube-ot meg az egyéb kereskedelmi adókat, ahol orrba-szájba nyomják kedvenc „nem-celebjeinket”. Dumaszínház után Riddim Colony ugyanott. Reagge-lizőknek kötelező!

Apropó, egy jó tanács: ha még nem ugrottál bunjee-ról, akkor keresve sem találhatsz jobb helyszínt a Volt fesztiválnál. Hogy miért? 1. Itt közvetlen a Nagyszínpad mellett vetheted le magad több ezer borsónyi fesztiválozó feje fölé. 2. Korántsem olyan szigorúak az alkoholteszttel, mint a forgalmi rendőrök. 3. Ez a nyár első fesztiválja, a többire biztos nem marad annyi zsebpénzed, hogy később megengedhesd magadnak ezt az élvezetet.

Ezek után egy nosztalgikus Alvin és a Mókusok koncertet tudnék ajánlani, hogy visszarázd a belső szerveidet eredeti helyükre. Viszont, ha idejekorán ráébrednél, hogy sajnos már nem vagy tizenöt éves, akkor ébreszd fel magadban a rockabilly szellemiséget, és irány a Mystery Gang első sora, ahol addig tvisztelhetsz, míg el nem kopik a talpad, vagy eszedbe nem jut, hogy nyolc méterenként csapolják neked a sört.

Mire azonban visszaérnél a sörrel a haverokhoz, azon kapod magad, hogy este van, ezért gyorsan vissza is fordulsz még egy körért, hisz eljött az éjszakai piálgatások ideje. Közben a nagyszínpadon már játszik az Omega, felcsendülnek a régi slágerek, dülöngél a tömeg, mi ...akarom mondani, hőseink pedig ez idő alatt Kispál és a borz koncertfotókat nézegetnek, mivel a soproni fellépésekből össze lett állítva egy kisebb kiállításra való. Összesen hét ismerőst vélnek felfedezni a képeken levő tömegben. Ezek közül természetesen egy sem valós személy.

Tizenegykor Tankcsapda. Ordibálás, „metál-mutogatás” (m/), ugrálás, hajrázás, meg minden, ami egy ilyen koncerten dukál. Természetesen mindent a legelső sorban, hisz mi sem akármilyen fesztiválozókat találunk már ki.

Kettőkor még egy kis Colorstar, majd lassan ideje elindulni megkeresni a sátrakat, de mivel a sörcsapolónál ilyen ügyben nem tudnak segíteni, viszont annál inkább készségesek, ha szomjoltásról van szó, ezért még egy utolsó előttit bevállalunk, hogy reggel hétkor legyen mit kiizzadni.

Másik nap:

Hát lett is. Mármint mit kiizzadni, ezért gyors folyadékutánpótlásra lenne szükség. Hol a pálinkás üveg? Ja, hogy az még tegnap délután kiürült... Akkor irány a zuhanyzó, akarom mondani a sörsátor! Közben igen jól esne egy kis csapvízzel felöntött „három az egyben”. Reggelire ehetnénk, mondjuk, konzerves tonhalat és kukoricát, teszem azt, egy söröspohárban összekeverve. Utána beülünk egy sátorba, hogy egy előadás, illetve egy teszt keretein belül megtudjuk, milyen ízléssel és jellemmel is rendelkezünk, a műsorvezető Réz András (azt, hogy a helyszínen sört is csapolnak, már csak a szóismétlés elkerülése végett nem említeném). Az előadás után egy kis szieszta, majd felkeressük a fesztiválhoz legközelebb levő vegyesboltot, hogy beszerezzünk bizonyos élelmiszereket, amik elengedhetetlenek egy fejlődő szervezet számára. Veszünk tehát fejenként egy barackot, és két dobozos Sopronit, majd letelepszünk a legközelebbi hűvösben, hogy egy programfüzettel megtervezhessük a délutáni és esti koncertturnénkat. Ezt hellyel-közzel meg is valósítjuk. Egyedül a Brainsre nem jutunk el, nem is tudom, miért, viszont a Subscribe kárpótol bennünket. Az Irie Maffia idén is nagy közönségkedvenc, tele is a nagyszínpad előtti tér. Igaz, a számok mintha kicsit le lennének lassítva, azonban az emberek hangulata egyáltalán nem ezt tükrözi. Ezután vagyunk olyan szerencsések, hogy ott csápolhatunk az Ossiánon már csak tiszteletből is egy félórácskát (aki ismeri a Kettőnégyet, az tudja, miért mondom ezt), majd sört keresgélve hirtelen egy hihetetlen jó d’n’b buliban találjuk magunkat, és a nagy ugrálás közepette azon gondolkodunk, senki nem hinne nekünk, ha elárulnánk, hogy egy Ossián koncertről jövünk ép(p)en. (El ne felejtsétek, hogy most is az alteregóink beszélnek helyettünk.) Hol is tartottam? Ja igen! Kilenckor már Billy Idol szájából törnek fel a jól ismert dalok, de mi ezúttal visszahúzódunk kicsit a tömeg mögé, kiváltképp abból kifolyólag, hogy az első sorok igen messze vannak az italpulttól. A koncert ennek ellenére egész jó, tényleg rengetegen vannak, mi mégis úgy döntünk, megnézzük, ilyen ittas állapotban is meg tudnánk-e találni az éjjel-nappalit, ezért összeszedjük a haverokat, és útnak is indulunk, csak előtte még párszor elordítjuk magunkat, hogy „Biliárdolj!”, és megyünk is. Valamikor éjfélre oda is érünk, és ötfős társaságunkat kibővítjük még három üveg fehérborral. Miközben az üvegek kiürülnek, érdekes eszmecserét folytatunk a modernkori filozófiáról, a gazdasági helyzetről és egyebekről, amelyek a mindennapi fiatalok társadalomban elfoglalt helyéről, elvárásairól szólnak, valamint létértelmezési megosztottságait feszegetik. Azután visszamegyünk a bejárathoz, megismerkedünk négy-öt újabb emberrel, és fogadásból páran beleugrunk egy konténerbe, a biztonsági őrök legnagyobb örömére. Ezután következik az éjszaka bulisabb része. Az MR2 színpadon ismét nagyon jó kis drum and bass-re bukkanunk, a padlózat dübörgése már-már elnyomja a zenét. Később találunk még egy-két érdekes színpadot, ahol érdekes emberek táncolnak érdekes zenére, majd azon kapjuk magunkat, hogy hirtelen mi válunk érdekessé más emberek számára, például azzal, hogy szembekötősdit játszunk az MR2 színpada előtt, vagy hogy fejjel lefelé ülünk be a már említett félbe vágott autókba. A nap utolsóként rögzített videója három óra harmincnégy perckor készült, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a nap is akkor ért véget. A többit találja kis más.;)

A középső:

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni, nyilallt agyukba főhőseinknek, reggel, mondjuk, úgy kilenc óra tájékában, és abbahagyták a “csak a fesztiválon üzemeltethető szauna-sátor” igénybevételét, majd nemegymagukkal, arrább telepítették szerény honukat. Az árnyékban még próbálják szimulálni az alvást, dehát egy ekkora munka után már azt sem lehet/kell erőltetni. Törölköző, tusfürdő, fogkefe, mind-mind a sátorban marad, mert ha Zakk Wylde megtehette, akkor mi is kipróbáljuk a nemtisztálkodást... lécci, bár ezen az öt napon ne kelljen, még anyukám nem lát. De még ha hajtott volna a lelkiismeret, akkor sem tehettük volna, hiszen szétfesztiválozták az illemhelyet, így legálisan bűzölöghettünk.

Blikk, sportújság, kávé - szigorúan szemüvegvéggel kotyvasztva -, cigi, sarki kisbolt, a szokásos procedúra, csak ma dinnye plusz sör, és mire visszaérsz, már nagyban megy a hepp-hejj. Szórakozásképp rövidujjút festünk barátainknak. Kötelező a VOLT “szó” kiírása, hát, hogy ne legyünk már szabványosak, a VOLT 2010 szlogennel, egy mélyebb katarzis után kiötlöttünk egy-egy személyreszabott változatot. Ezek a “VOLTrészeg holtam”, ill. egy aznapi aktualitás, a Prodigy-dal hosszú lírájának átirata, az “I got the poison, na de most nemazé’, I got te corn flakes, the milk, na de most nemazé”. Fantasztikus, mondják a szoláriumozott vasalólányok, mi mosolygunk, és elmegyünk Watch My Dying-ra tücsköt vadászni.

A fesztiválszűz, ifjonc szomszéd gyerek is lassan beépül a bandába. Hát persze hogy ő tudja az idén meginni a legtöbb sört a faluból. Gratulálunk, Bandi.

Ákos művészúr koncertjére indulván (ami a pletykák szerint majdnem elmaradt, mert a Prodigy előtt való fellépése, illetve mindkét formáció extra fénytechnikájának beinstallálása végett kénytelen lett volna (és lett is) egyiküknek engedni a kötélen, de így is tolódott fél órával a nagyszínpad), felfedezzük a, na most figyelj!- a Stage Diving Szimulátort. Na bakker, akkor szimuláljunk! De hogy stílusosan, akkor én úgy kérném, hogy a bungee-ról leugorva, szakadjon el a kötél, essek rá a zuhanásenyhítő légbalonzsákra, majd onnan pattanjak át a szimulátorra, jó? Szóval, nagy badarság ez a masina. Ráfekszel hason egy bench-nyomóra, fújja a fejed a szél, megy valami zene, amit úgysem hallasz, mert nem, és a végén kapsz egy amatőr, nagyóvodások által megPaint-elt fényképet, magadról, ahogy ugrasz a tömegre.

Szép volt az Ákos-koncert, de a legjobban ő is a prodidzsájt várta. Van eszük a britekenek, csinálj látványos videót a koncertjeidről, és meglátsd, a többin mindenki kileheli a lelkét, csak hogy ő is úgy csinálja, mint ahogy a “tévébeláttam, a nyócason”. Az ugrabugra eredménye: egy tüdőnvágásos fulladás a harmadik sorban, kirohanás, majd adrenalintúladagolásos vissza-pogó. Lám-lám, szuperhős-társam még él, a másik is, de nincs már rajta lábbeli... hát hol van? A színpadon. Ühümm. Pár érdekes fotóra is ráakadtam, hazaérve, amit csak e naphoz tudok kötni. Ilyenek például a részeg mellé fekvős sorozatképek, kábé negyvenegy. Vicces.

Hogy űbereljük mindezt, kintalvásra vetemedtünk. Ezt is filmben láttuk, meg biztos nagyon tripp, hát miért ne. Szólok, a fű harmatosan hideg. A szemetet akkor szedik és ott, ahol te általában nem alszol. A szekus dolga, hogy ha alszol, megkérdezze, alszol-e. Igen.

Uccsó:

Végre fújt egy kis hűvös nyári szellő, pottyant pár csepp eső, megnőtt a hajam, jobbkezes lettem...? Miafene? Amszterdam? Álmodom? Igen. Pfff... akkor kimászok a Szaharába. Semmi változás. A víz hideg egyedül. Egyedül én nem vagyok meleg. Meleget akarok enni. A kukoricafőzőnek átnyújtom a babkonzervem, puff bele a tengernyi tengeri közé, három perc és eszed a meleget. Figyeled? Ez még rímel is. Volt nálam kanál is... trallala. Tiszta diszkaveri szörvájvör. Jöjjön rögtön a feltalálomosdi másodikja is, azaz: hogyan bérelj kerékpárt, ha váltani szeretnél menni vele a városba (szóval nincs forintod), de a letét érte 5000ft. Monopolyztál már? Na, olyan. Kupec-monopolynak nevezném. Két bicajt egy talált svájcibicskáért és egy, még antennás zsebtelefonért, nem semmi, mi?- de úgy, hogy ha egy órán belül visszahozod, még fizetned sem kell a plusz 300ft-ot a bérlésért. Váltáskor azért megjutalmazom magam egy dobozossal, persze a legfinomabból. Az pedig az, melynek nyerő a kupakja és bent is beválthatod. Ez már, öcsém, feketeöves szörvájvör.

Visszatértünk a kolléga kedvencére, az Akkezdet phiai-ra, melyre meglepően orbitális mennyiségű embertömeg gyűlt össze. Jó volt látni, érezni a visszatérő (in)formációt: ”A lelked a dallam, a tested a ritmus, az elme az rím, ez zenebuddhizmus.”

Mint egy rendszerváltás, úgy ütött bokán utána a Soulfly. Nevettünk, bohóckodtunk, mutogattunk, ordibáltunk, mutogatva ordibáltunk, de valahol érződött hogy merülőben a belső duracell. De mit ád Isten, a nagy henyélésben odafülelünk a mellettünk tápászkodókra, akik a “cápázás” fogalmával ismertettek meg bennünket, így plátóian. Szegény ifjúságiak, az otthagyott sörök, borok, ételek után cápáznak, és elmondásuk szerint nagyon be is rúgnak. Hát ki, ha nem mi leszünk azok akik “elajkulázzuk” előlük a cápát!?! Irány a kacsatalpért, majd jöhet a vadászat. Az eredmény magáért beszélt, mert csak az tudott. A hangunkat elhagytuk az egyik toi-toiban. Pannóniai ska-ra próbáljuk magunkat éltetni, de azt hiszem, a tengeri hal megülte a gyomrunkat, úgyhogy dobtunk egy hátast a Dub FX-re, és úgy is maradtunk reggelig. Ne gondoljátok, hogy hazafelé olyan mattegyszerü az út, de a platinaöves szörvájvörök el tudnak adni egy olyan vonatra is helyjegyet, ami már rég elment.