„Mert én elkövettem egy hibát”

Nagy Imre egészségesen

Nem egy fájó, de határozott rántás, hanem hosszan húzódó, sajgó bőr – ilyen a kádári kommunista rendszer fel-feltépődő sebe. Legutóbb a Biszku Béla-ügy böffent fel az ’56-os kegyetlenkedések, a forradalmat követő megtorlások, tömeges kivégzettek kapcsán. Az akkor hivatalban lévő, a mai napig élő és viruló belügyminiszter szerint ’56 ellenforradalom volt, esze ágában sincs bárkitől is bocsánatot kérni, és váltig állítja, hogy „A Nagy Imre is megérdemelte, amit kapott!” E szavakat a ’89-től visszavonultan élő 89 éves expolitikusból egy nácik felderítésére alkalmazott módszerrel csalta ki a Mandiner.hu két újságírója, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina. „A filmkészítők elhitették vele, hogy szülőfalujából, az ukrán határhoz közeli Márokpapiból jöttek, ahol őt a falu nagy szülöttjének tekintik és szeretik” – olvasható az Origón. Merthogy a felvett anyagból a nyáron Bűn és büntetlenség címmel nagy port kavaró dokumentumfilm is nyilvánosságra került az egykori funkcionáriusról.

Biszku Béla és Kádár János

Ebből kiderül, hogy „a forradalom tizenhárom napjáért kivégeztek közel háromszáz embert, bíróság elé állítottak húszezret, miközben kétszázezren elmenekültek az országból. Sokkal kegyetlenebb volt a megtorlás, mint 1848–49-ért, mint 1919 után vagy a II. világháborút követően összesen” – hangzik el az összevetés egy szakérő szájából. Biszku Béla tagad, a dokumentumok pedig igazolják, hogy a belügyminiszter sok esetben túl enyhének minősítette a bíróság ítéleteit, és kevesellette a „fizikai megsemmisítéssel” járó büntetéseket. A rendszerváltás és Pozsgay kijelentése óta, miszerint népfelkelés volt, ’56-ot nem divat „ellenforradalomnak” titulálni, sőt egyenesen törvénybe ütköző a nemzetiszocializmus és a kommunizmus idején elkövetett bűntettek tagadása. Szilágyi György parlamenti képviselő nem is mulasztott el erre hivatkozva feljelentést tenni az egykori belügyminiszter ellen.

Szép számmal akad még ’56-ot boncolgató film, olyan viszont, amelyik a forradalom leverését követő időszakról, Nagy Imre életének utolsó, börtönben és tárgyalóteremben töltött időszakaszáról szól, kevés. Mészáros Márta A temetetlen halott című opusát mélyen áthatja a szubjektivitás; „Személyes okom is van arra, hogy ezt a filmet megcsináltam: gyerekkoromban ismertem meg Nagy Erzsébetet. Végigkövettem hányatott sorsát, amikor magányosan, kitaszítva élt, majd elszánt harcát az apja rehabilitálásáért. Nagy Imrével is többször találkoztam, máig emlékszem kedves, joviális alakjára” – mesél a rendezőnő a forradalmi miniszterelnökről, akit a közönség nyilvánosan pont az ő filmjében (Napló szerelmeimnek) láthatott először: „emlékszem az euforikus fogadtatásra, amikor hajlott alakja föltűnt a vásznon”. Annak ellenére, hogy 2005-ben Cserhalmi György Magyar Filmszemle-díjat nyert Nagy Imre börtönorvosának alakításáért (aki a valóságban később öngyilkos lett), nem vitathatatlan a mű filmművészeti értéke. Mégis megindító a Nagy Imrét alakító Jan Nowicki (a valóságban Mészáros Márta férje) játéka, akin a film kedvéért húsz kiló mászkál le-föl, hogy hiteles legyen a törikönyvből is ismert, vádlottak padjára állított, beesett arcú Nagy Imre. Mészáros Márta kemény kutatómunkával derítette fel a tragikus sorsú politikus életének részleteit, filmje teljes egészében Nagy Imre börtönnaplójára támaszkodik. Nowicki átélhetően viszi vászonra a hitében összetört, majd apránként felépülő ember vívódását. A rácsos ablakra függesztet, napsóvár tekintet örökre retinámra égett.

Kádár és Brezsnyev híres csókja

Írott formában Nagy Imre élete és halála című könyvében Méray Tibor teszi rettentően átélhetővé szenvedéseit, szívfacsaró, ahogy észérvekkel próbálja meggyőzni „ál-bíráit”, nehezen veszi ugyanis tudomásul, hogy társaival, együtt (Losonczy Gézával, Maléter Pállal, Szilágyi Józseffel, Gimes Miklóssal) egy bábelőadás figurái. Mert azt kár lenne tagadni, hogy Nagy Imre, amellett, hogy a történelmi kor hős ellenállóvá kovácsolta, hithű kommunista is volt. Még a forradalmi forrongás közepette is képes volt „Elvtársak!”-nak szólítani a Parlament előtt összegyűlt közel kétszázezres tömeget – majd a morajlás hatására „Magyarok! Barátaim!”-ra váltott. A párttal sokszor hadilábon álló, mégis mindig visszafogadott, hű katona volt, aki nem alapjaiban vetette el a kommunizmust, csak Rákosi Mátyás zsarnoki szorításán szerette volna enyhíteni. Mint agrárszakember kormányba kerülésekor első népszerű intézkedése a földosztás volt, majd Sztálin halála után ’53-ban miniszterelnökként hozzákezdhetett a reformok szisztematikus végrehajtásához.

Kádár öregkorában

Visszaszorította az erőszakos iparfejlesztést, az ÁVH-t a Belügyminisztérium felügyelete alá vonta, lehetővé tette a termelőszövetkezetből való kilépést. A pozitív változás érezhető volt, Nagy Imre épp a koncepciós perek felülvizsgálatába kezdett volna, amikor felülről félreállították. Kádár János „bajtársát” még épp sikerült „kiszabadítania” a börtönből, aki ezt később busásan „meghálálta”. Kádár a forradalom idején titokban átállt a szovjetekhez, akik november 2-án hadüzenet nélkül, tankokkal támadták meg Magyarországot. Kádár Brutusként árulta el Nagy Imrét, egyes források szerint pedig egyenesen ő mondta ki halálos ítélet is, a szovjetek ugyanis nem ragaszkodtak a kötél általi halálhoz, „mindössze” szigorú büntetést követeltek. Nem véletlen hát, hogy a Port.hu kritikusa A temetetlen halott kritikájában shakespeare-i királydrámához hasonlítja Kádár és Nagy Imre kapcsolatát. Sólyom András négy évvel ezelőtt készült dokumentumfilmjében (Kádár János utolsó beszéde) a betegségtől megtört, öreg Kádár 1989. április 12-én az MSZMP Központi Bizottságának zárt ülésén az utolsó szó jogán valami bocsánatkérés-félét rebeg.

Történelmi sorsforduló, rendkívüli szimbólum, kivégzésüknek 31. évfordulóján, 1989. június 16-án ünnepélyes keretek között újratemetik Nagy Imrét és társait. Kádár János még megéri, de pár nappal később, 77 éves korában július 6-án elhuny.