Jules Gabriel Verne és Thomas Alva Edison

A francia fantáziamágus, Jules Verne február 8-án ünnepelte volna 183. születésnapját, Thomas Edison, az USA-beli feltaláló pedig február 11-én 164 gyertyát (talán izzót) oltott volna el az ünnepi répatortáján. Eme csodálatos személyiségek teljesen különböző életvitelükkel, munkásságukkal a világunk arculatát teljes egészében megváltoztatták fantáziájuk és odaadó munkájuk kimeríthetetlen erejével.



Jules Verne papírra vetített merész kalandjai, kezdetleges sci-fi történetei, tudományos vágyálmokkal a középpontban, ösztönözhették az emberiséget a kutatásra. Visszatekintve, a 19. században az akkori találmányok adta lehetőségekhez képest az író igen ésszerű ötletekkel rukkolt elő a lehetetlen eléréséhez. A Nemo kapitány (Húszezer mérföld a tenger alatt) c. regénye (1870) csupán 20-30 évvel előzi meg a tengeralattjárók kezdeti korát, viszont az Utazás a Holdba (1865) több mint száz évvel később valósulhatott meg.
A Menlo Park varázslója, Thomas Alva Edison felgyorsította a világot. Egyike volt azoknak, akik megadták a kezdőlépést a ma kialakult fényes, elektromos, információ-központú világhoz.
Képzeljük csak el: otthon meggyújtjuk az olajlámpát, megírjuk a szomszéd városban lakó barátunknak a holnap postázandó levelet, majd a csöndben beleolvasunk kedvenc Verne-könyvünkbe, és a falon lógó családi festményről visszaemlékezünk az adott eseményre, majd hallva a harangszót nyugovóra térünk.

Igen, az elektromosság hiányzott a városokból, és az ehhez szorosan kapcsolódó fejlesztések, mint a villanytelepek, a szénszálas izzó, a fonográf, a telefon, a T-modell elektromos önindítója, a mozgóképvetítő és még sok más. Edison találmányaival gyorsan egyszerűbbé válhatott volna az emberek élete. Sajnos lassú és kínos átállási időszak következett, mivel az emberek hiedelemvilágát nehezen győzte meg a tudományos magyarázat. Mindazonáltal a mai technológiáktól is tarthat az ember: biztosan nem örülnénk, ha otthonunk közvetlen közelében atomreaktor üzemelne, akármennyire is biztonságos. Nos, a települések egyenáram-vezetékeinek kiépítésekor az emberek nehezen fogadták el az új vívmányokat; sokkal egyszerűbb volt mindent az ördögre fogni. Az akkori „szakértők” ellenezték a tervet: „De villanyvezetékek a lakásban? Érintése halál, behúzza a villámot az ablakon. S mindenki tudja, hogy a mágnesesség és a villamosság rokon. Ahol tehát vezeték van, minden mágneses lesz. Az órák megállnak, mert összeragadnak alkatrészeik, az ajtók zárai is beragadnak. Ha egy nő elmegy a vezeték alatt, a mágnesesség kiragadja a hajából a hajtűket…” – hangzott az érvelés. 1879 karácsony estéjén hétszáz villanykörte égett egyszerre. De az órák nem álltak meg, a hölgyek hajtűi a frizurában maradtak.
Eközben a százdinároson látható Nikola Tesla bácsi váltóáramú hálózata hasznosabbnak bizonyult, mint tudósunk egyenáramú rendszere, ám Edison mégsem értett vele egyet. A konkurencia megjelenésével nem foglalkoztatta már a jobb technológia, csak a saját bevétele.



A csodálatra méltó, sokoldalú feltaláló szorgos tudósaival karöltve Menlo Park-beli laboratóriumában körülbelül ezer szabadalmat dolgozott ki, ezáltal lett a világ legtermékenyebb feltalálója.

„Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól!”
Edison

Modern és száguldó napjaink nyugodt perceiben érdemes a képzelet síkján az Edison és Verne előtti időkbe utazni. El tudjuk képzelni, mi történne velünk egy telefon és konnektor nélküli világban? S akkor még a többi hiányzó lételemet nem is említettem.
Ennek örömére kölcsönözzetek a könyvtárból legalább egy Verne-könyvet, és készüljetek szorgalmasan a fizikaórákra!