„Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm…”
Tizenmillió halott, még több sebesült, megszámlálhatatlan éhező. Így festett a fejlett Európa a 20. század elején, ilyenre mázolta a gyűlölet és a hatalomvágy. Fegyver a fegyver ellen, szemet szemért, addig, amíg mindenki meg nem vakul. S pont ezekben az években bukkant fel az egység prófétája, a testvériség hírnöke, az erőszakmentesség megtestesítője. Egy parányi ember, akinek a nagysága abban volt, hogy nem akarta megváltoztatni a világot, csak egy kicsit jobbá tenni.
Mohandász Gandhi 1869-ben született Indiában, egy jómódú családban. Tehetségtelen, lassú felfogású, nagy fülű, vékony, gyenge gyerek volt. Nem tűnt ki semmiben a társai közül, sőt…messze mögöttük haladt. S talán épp emberi gyengesége volt az, ami utat adott az isteni mivoltának. A hindu vallást követte, viszont bátran hirdette: nem csak egy vallás tükrözi az igazságot, mert az más szent könyvekben is fellelhető. Nyitott látókörét és felvilágosult gondolkozását azonban csak hosszú, kemény évek érlelték meg benne. Húszévesen Angliába költözött, hogy jogot hallgasson. India brit gyarmat volt, s késztetést érzett magában, hogy az igazság védelmébe álljon, melyről mindenki megfeledkezett. Az egyetemi évei alatt megtapasztalta az európai elkárhozott mentalitást. A vagyon, hatalom, pénz uralta szívekben semmi sincs a Biblia tanaiból. Európa csak látszólagosan keresztény. Ő maga nagy csodálója volt Jézus tanításainak. Élete végéig a szobája falán volt a képe, ezzel a felirattal: „Ő a mi békénk.” Elkápráztatták és örök életére gyökeret vertek benne ezen sorok: „ Szeressétek ellenségeiteket (tegyetek jót haragosaitokkal), és imádkozzatok üldözőitekért.” (Máté 5.44) A hindu vallást követte tovább is, imában és böjtben áldozatot nem ismert. Viszont az elkövetkező évek keserű felismerései megértették vele, csak a szeretet és igazság az egyedüli járható út. Munkája által Dél-Afrikába került, ahol sok indiai kereskedő és kézműves élt, de teljesen jogfosztott, embertelen sorban. Gandhi első élménye az országba utazásakor, hogy ledobták a vonatról. Bár az első osztályra vett jegyet, bőrszíne miatt csak a harmadosztályon utazhatott. S ő nem hajtott fejet a zsarnokság előtt. A Dél-Afrikában élő indiaiak jogaiért szállt harcba, fegyver nélkül, élő szóban. Ez több év börtönbüntetést, számtalan bántalmat és szenvedést hozott számára. De szándéka és hite kiolthatatlan volt. Húsz év embert próbáló nehézségei meghozták a gyümölcsöt: az Afrikában élő indiaiak emberi jogokhoz jutottak. Az élete derekán járó Gandhinak csak most kezdődött el az élete, s a háta mögött álló kemény évek alatt megértette a hivatását. Bár jogot tanult, mégsem az ügyvédi ruha vagy a paragrafusok ismerete tette őt a függetlenség apostolává…
Afrikai sikerei után hazaindult, a rég nem látott Indiába, amit már rég nem nevezhetett az otthonának. A szabadság és humán jogok prófétájaként és vezetőjeként ismertté vált kis embert hatalmas tömeg fogadta. Sokan benne látták a független India jövőjét, s ugyanilyen sokan az ellenséget. Ahogy a szárazföldre lépett, egy csoport férfi körülvette, s ütlegelték, ha nem avatkozik közbe a hatóság, talán meg is ölték volna. Milliók az éhhalál szélén, mint egy olcsó árut, a saját országukat átadták a tanulatlan lakosok a nagy és legyőzhetetlen Angliának. Gandhi jól tudta: „Csak aki eljutott személyes méltósága érzékeléséig, az képes arra, hogy egy napon kivívja a függetlenséget is.” Emberfeletti munkásságba kezdett. Járta az országot, faluról falura, és Isten tükrében mutatott rá, hogy igazságtalan igát hordanak. A mindennapossá vált éhhalál nem az élet rendje, s egy kis marék angol katona nem uralkodhat a 300 millió indiain. És lassan, 30 év alatt, ahogy felnyíltak a szemek, s megnyíltak a szívek, ráébredtek az emberek Gandhi szónoklására. Hogy a rosszat nem győzhetik le rosszal, s háborúval nem nyerhetik el a békét. De hogy lehet fegyver nélkül kivívni a függetlenséget? Ahol az elme tiszta, ott az anyag is ép, s felvirágzik az értelem.
Egész odáig a gazdagabb polgárok angol kelmében jártak, amivel az őket elnyomókat támogatták. A kis ember vezetésével elégették a drága ruhákat, s egységesen mindenki elővette a régi szövőgépet a padlásról, és tradicionális, kézzel készült ruhákban jártak. Nem fizettek adót, és az addigi sómonopóliumot is megtörték. Majdnem félmillió ember egyszerre elzarándokolt a tengerhez, hogy sót csináljon magának. A pár ezer angol katona messze elkerülte a környéket, amikor meglátta a tömeget. Más vallási összejöveteleken 2000 ártatlan gyereket, nőt, férfit lőttek le. De Gandhi megtiltotta, hogy bárki is megbosszulja, hiszen csak emberként győzhetik le az ellenséget, különben nem különböznének a szolgák a kizsákmányolótól…
Valahol itt ér véget az én történetem, hisz nem lenne elég egy újság sem, hogy részletezzem, mit is indított el ez a kis ember a világon. Sajnos nem happy end a story vége, de nézzük meg a térképet. Azért valamit mégiscsak elért. És hogy kinek köszönhetik, az nem vitás. Aki világosan látta, hogy az ördög bennünk van, nem körülöttünk. S csak egy módon tehetjük szebbé a földet, ha „mi magunk leszünk a változás, melyet a világban szeretnénk látni”. Fantasztikus film készült Gandhi életéről, mindenkinek ajánlom.
