Interjú Damo Suzukival

Damo úr, azok az emberek, akik követik tisztelt munkáját, személyes honlapján megtalálhatnak minden erre vonatkozó információt, többek között az ún. „végtelen turnéval” kapcsolatban is, viszont meg szeretném kérni, magyarázza el az olvasóknak részletesebben, mit is fed ez a fogalom, ez a projektum, aminek már évek óta része? Miről is szól ez az örökös turné?

Ez egy projektum, amit ilyen formában 2003 óta gyakorlok: pillanatnyi időt és teret alakítunk együtt egy állandóan változó formációval, amelyet helyi élő hanghordozók (zenészek) alkotnak. E projektum előtt olyan hanghordozókkal turnéztam, akiket ismerek. Most viszont azt teszem, hogy egyedül utazom, és az adott helyen alkotunk rögtönzött dalokat olyan hanghordozókkal, akikkel előtte sohasem találkoztam.

Számítógépes, cyber világot élünk, ami által, úgy tűnik, a dolgok könnyebbé váltak... holott csak könnyebb számtalan információhoz jutni. De valójában az emberek közti valódi kommunikáció lassan eltűnőfélben van. Szerezhetsz állítólagos barátokat pl. a MySpace-hez hasonló oldalakon, de a barátság igazi kommunikációból születhet csak meg.

2002. március 19-én érkeztem meg a New York-i JFK repülőtérre, és a kora reggeli órákban hallottam, hogy Amerika megkezdte Irak bombázását. Annak ellenére, hogy hatalmas tüntetésekkel ellenezték világszerte a katonai beavatkozást, ők mégis bombáztak, embereket gyilkoltak - ismerős eredménnyel. Nagyon nagy a káosz, és úgy tűnik, hogy a közeljövőben nem is fog jobbra fordulni a helyzet. Vajon kultúrák közötti háborúról van-e szó itt voltaképpen (és mindez a kommunikáció hiánya miatt)?

Nos, a zene tiszta kommunikáció. A kommunikáció hiánya viszont erőszakot szül. Most azt gondolhatod, hogy szuperoptimista vagyok vagy valami hasonló, de valakinek el kell kezdenie... Nem szeretem nagydobra verni a saját igazságom, azt mondani, hogy itt vagyok, kövessetek és ez a legjobb út! Ez úgymond a kereskedelmi oldala a történetnek. Nem tartozom azok közé, akik mindig valamire erőszakolják a másikat. Én csak szeretem kicsit tágabbra nyitni az emberek szemét, hogy tudjanak szabadon értékelni és minél több valós kommunikációt megvalósítani mindennapjaikban – nos, ezt segíti az a zene, amit játszom a barátaimmal. A hanghordozókkal való zenélés alapja is merő kommunikáció. Nincs különbség a színpadon lévő hanghordozók és a közönség között. A közönség a Damo Suzuki’s Network zenealkotási folyamatának egyik meghatározó tényezője. Együtt alkotjuk az űrt (a teret). Lépésről lépésre, tehát lassan alakul az egész folyamat, de nem érdekes, még ha nem is érem meg a projektum valós „eredményét”, nyugodt lehetek, hisz már megannyi hanghordozó létezik, akik folytatni fogják a történetet, akik tiszta, szerves zenét fognak játszani.

A kommercializmus erőszak, a gazdag emberek még gazdagabbá, a szegények még szegényebbé és a végén rabokká válnak... óriási űr tátong a társadalomban. Tudod, én ellenzem az autoritás, az intézmények, a politika minden formáját... mindezek a dolgok nincsenek igazán a segítségünkre, és nem is voltak soha, láthatjuk a történelemből. Én csak azt szeretném, ha az emberek nyitottabbá válnának, nem csak a saját szemszögükből néznék a dolgokat, és nem csak a saját nézőpontjuk alapján cselekednének. Azt a helyet szeretném megmutatni nekik, ahonnan az ember valójában ered, hogy láthassák, mennyire is érdemes élni ezen a bolygón.

Nagyon érdekes dolognak tartom a Damo Suzuki Hálózatának (Damo Suzuki’s Network) megalapítását, melynek alapötlete, hogy barátok, résztvevők Egyként alkossanak együtt. Honnan ered a Hálózat ötlete?

A zene egy világyegyetem... számomra nem léteznek kategóriák a zenén belül. A kategóriákat a kommercializmus és a félelem hozza létre. Az embereknek mindig is szükségük volt rendszerekre. Mert szükségük van menedékre.
Teljesen különböző zenei háttérrel rendelkező hanghordozókkal lépek fel. Jártasság és szakértelem kell hozzá... és ettől szép, ha előre megfontolt elképzelés nélkül alakul ki az előadás. Számos úton, megannyi irányban indulhatsz el, amelyek mind ott vannak karnyújtásnyira előtted... a kreativitásod biztosította szabadságodra fektetve a hagsúlyt...

Mindaddig, amíg valaki irányítja, korlátozza belső szabadságod, a társadalmi osztályok létezni fognak. A Hálózat hangzása egy egyesült hangzás. Nem beszélünk meg konkrétan semmit a koncert kezdetéig. Természetesen nincsenek próbák, a legtöbb hanghordozóval a fellépésen találkozom először. Szeretem a világot úgy nézni, ahol mindenki egyenlő. Így a koncerten is, mindenki teljesíti a saját funkcióját, és együtt tud élni, még ha a pillanatnak is.

A zene története egy füstfelhőként kezdődik - amellyel az egyik törzs az egyik dombról informálta a másik törzset a másik dombon. Ezt már zenének, kommunikációnak lehet értelmezni. Majd hangszereket fogtak, hogy interpretálják érzelmeiket - mindez rögtönzés volt. Ekkor még nem léteznek rendszerek. Ez alapján egyfajta kőkorszaki zenének lehet nevezni azt a zenét, amit alkotunk.

Játsszunk egy kicsit a nyelvfilozófiai megközelítéssel, mivel ez az Ön zeneszerkesztésének poétikájával is mély kapcsolatban áll! Egy transzcendens szellem jelenik meg és kapcsolja eggyé a zenészeket az élő előadásokon, ami a résztvevőket magával ragadja, úgymond magasabb szintre viszi néhány pillanatra, vagy éppen néhány órára. Ez a jelenség majdnem leírhatatlan. Majdnem.

Vajon le tudná-e írni nekünk szavakkal, mi mindent tapasztal az előadásai során, mivel köztudott, hogy nem énekel érthető szavakkal, érthető nyelven? Mit jelent Önnek és milyen hatással van életére az ilyenfajta élő előadás?

Mindig is létezett, a zene legtöbb értelmezésében, egy vezéralak minden zenében. Ha létezik egy vezér, akkor az rendszert, ellenőrzést, felügyeletet feltételez.

Legtöbbször, ha az emberek zenét hallgatnak, az énekes hangját és a szövegét figyelik, de ezzel párhuzamosan más zenészeket is láthatunk az énekes mellett a színpadon. És én nem szeretném, ha csak az én üzenetemet fogadnák be, az nem egyezik feltétlenül a színpadon lévő megannyi hanghordozó üzenetével. Mindegyik hanghordozó különböző életmóddal, különböző élettapasztalattal rendelkezik. A zene magában üzenet, ezért nincs szükségem valóságos szavakra. A hangomat hangszerként használom. Véletlen által vezérelve keresem a szavaimat, amiből később a hallgatóban összeáll egy sajátságos történet, kölcsönös hatás által. Az élő koncert pontosan olyan, mint az életem, filozófiával, tapasztalattal rendelkezik, tehát mindez megtalálható az általunk szerkesztett zenében is.

És semmi másra nincs szükségem. Nagyon boldog vagyok, hogy megadatott nekem ez a lehetőség, hogy így élhessek. És ebből kifolyólag szeretem, ha megoszthatom az energiám másokkal. Mert szeretem, ha boldog vagyok. A másokkal való osztozás az egyik alapvető módja annak, hogy boldoggá tehess másokat - és ezt úgy hívják, szeretet.

Egy mesterséges nyelven való éneklési módszerről vált ismertté. A szavai nem bírnak jelentéssel, viszont valamilyen módon minden egyes hallgató megérti énekét!

Meg tudná-e magyarázni ezt az éneklési módszert és a voltaképpeni funkcióját?

Ez olyan, mint mikor meglátogatsz egy múzeumot, hogy festményeket tekints meg. Mindegyik festmény számtalan történetet mesélhet el. A kép kellős közepébe teremtheted magad, beleolvadhatsz a képbe.

Mindenre találhatunk ki szót, ugyebár ezer meg ezer nyelvet beszélnek szerte a világon. Viszont a kommunikáció abban az esetben is létrehozható tapasztalatom szerint, ha elég időt töltünk együtt a másikkal (de nem tudjuk a nyelvét beszélni). A mai ember nem kommunikál eleget, nemigen tölti másokkal a saját idejét.

A saját időd másokkal való töltését másként szeretetnek hívják. Azok az emberek, akik a koncertjeimre járnak, széles látókörű emberek. Mert vajon milyen ember az, aki eljön egy koncertre, hogy a saját idejét a másikkal töltse, és még azt sem tudja előre, mit várhat, mi fog történni a koncerten?

Ezáltal a szeretetét adja át nekem. Tehát itt nemcsak az én kitalált, azaz rögtönzött nyelvemen van a hangsúly, hanem ugyanolyan fontos a közönség is. Ahogy az imént mondtam, a közönség az egyik tényezője a zeném szerkesztési folyamatának, az egyik legfontosabb tényező. Ugyanazt a helyiséget osztjuk meg és ugyanazt tapasztaljuk mi, az előadók és a közönség. Mindennek az alapja a rögtönzött zeneszerkesztés, a tiszta, szerves zene, aminek a filozófiája sokkal közelebb áll a mindennapi életünkhöz, mint egyéb más zene.

Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy Ön semmiről sem énekel, mert semmi sem érdekli különösebben. Én ezt a nyilatkozatát úgy értelmeztem, hogy nem énekelni semmiről annyit jelent Önnél, mint énekelni a Semmiről és elérni a Semmi állapotát egyben, tehát egyfajta énnélküliségre való törekvés a zene által, a keleti, a transzcendentális filozófiák és vallások szellemében (hasonlóan a Muhoz a Zenben stb.)

Metaforikus, transzendentális értelemben mi minden Önnek a Semmi?

Arra gondolhattam, amikor azt mondtam, hogy semmi sem érdekel különösebben, hogy a jelen világ dolgai közül jóformán semmi sem foglalkoztat azok közül, amelyek csak megkülönböztetik az embereket, hogy társadalmi osztályok jöhessenek létre. Csak figyeld meg, a médiából érkező információ tömkelegének számottevő része voltaképpen egyáltalán nem fontos számodra. Sokkal könnyebben élhetsz a mindenféle trendek nélkül.

Anyagi szempontból közelítve, pl. annyi ember tesz hatalmas erőfeszítéseket, csak hogy kitűnjön a társadalomból - ezért működik a kommercializmus.

Mindezektől a fejfájást okozó dolgoktól sokkal többet ér megtalálni önmagad. Én nem szeretek semmit senkire ráerőszakolni, vagy arról szónokolni, hogy milyennek kellene lennie az életnek. Mindenkinek megvan a saját küldetése, amíg részese a fénynek és az áldásnak, mindenkinek adatott egy esély, hogy élhessen - és ezért kellene törekedni arra, hogy ne váljon a társadalom rabjává.

Ha megtalálod önmagad, a saját lelki békéd, akkor elfogadod a tőled különböző nézőpontú embereket is.

Japánban született, de európai, vagyis német emberként turnézik a világban. Vajon nyugati vagy keleti emberként azonosítja önmagát? Hogyan hatnak ezek a címkék Önre?

Én csak egy ember vagyok. Tükörként fogok fel minden dolgot, amelyekben az ember, így én is, identitást nyerhet magának - de nem hiszem, hogy az ezzel való foglalatoskodás lenne a legfontosabb része az életemnek.

Én így élek, ahogy élek és ilyen vagyok, amilyen vagyok - nemigen találom a személyes kérdéseimre a válaszokat. De fejlődöm, lehet, hogy sohasem találom meg a válaszaim, de a legfontosabb a fejlődés folyamata - ez irányt és aktivitást biztosít.

Hamarosan Japánban ad koncertet, várja már, hogy újra lássa Japánt?
Persze, ember... nemcsak Japánt... én nomádként élek, mindenfelé szeretek utazni... élvezem. Hála Istennek, hogy ilyen életet adott nekem.

Egy olyan régióban születtem és nevelkedtem, ahol az etnikai, faji, nemzeti, vallási és egyéb jellemzők merev előítéletek, okok alapjául szolgáltak, amelyek által háborúkat indítottak és emberi életek ezreit oltották ki a közelmúltban (is).

Már régóta az a felfogás vezérel, hogy a művészet, különösen a zene, amely szívből jön és nemcsak profitorientált okok hajtják, kivezetheti, kigyógyíthatja az embert az említett előítéletek alapján létrejövő szellemi betegségből.

Ahhoz hasonló zenékre gondolok, mint az Ön által már fentebb említett ún. történelem előtti korszak zenéje, vagy a tiszta, népi zene, amit világszerte játszanak nem profitorientált ún. zenei központokon kívül. Tehát: a szívből jövő, tiszta zene gyógyír-e, mi az Ön véleménye erről, Damo úr?

Ez azért van így, mert a dolgok természete szerint ennek így kell lennie. Az igazi tiszta zene és a kommercializmus kizárja egymást. Az eladási mutatók a mennyiséget, és nem a minőséget biztosítják. Ez olyan, mint amikor gyorsétkezdékbe jársz táplálkozni, és ha egyszer találsz egy olyan helyet, ahol sokkal finomabbak az ételek, nem térsz vissza a gyorsétkezdébe soha többé.
Szerintem az kiváló, hogy az emberek ma már változatos zenéket hallgathatnak... azért különösebben nem kedvelem ezt a mai, divatos világzene szót.

Valami módon mindig megtalálja az ember annak a módját, hogy miként kommunikáljon egymással.

Ma már nyilvánvalóvá vált, hogy nincs egy olyan megfelelő politikai ideológia, amely a problémáinkra végső megoldásokat nyújthatna. Posztmodernekké válunk az élet minden szegmensében. Vajon lehet-e ma alapvető válaszokat találni a problémákra, és ha igen, vajon ezek a válaszok eredeztethetők-e a művészetből, a zenéből a közeljövőben? Mutathat-e a zene kiutat anyagias jelenünkből? Azt gondolom, a Damo Suzuki’s Network (és a hozzá hasonló felfogású megannyi művész, együttes) előadásai éppen ezt a célt (is) szolgálják...

A zene mint eszköz, nagyon sokat tud segíteni. A zene lehetne egyfajta első lépés, mivel mindenkiben van zene. Hidd el, a zene nagyon sokat segíthet, a filozófiájától függően. A szellemi javak mindig hordoznak magukban egyfajta morálfilozófiát.

És pl. olyan vállalatok, amelyeknek van ehhez közük, egészséges árut tudnak gyártani, az úgymond erkölcstelen politikával működő vállalatokban csak a pénz rabjaiként tudnak működni, mert pénzcentrikus világot élünk. Ezek az emberek szívtelenek és kapzsik.

Már a 60-as évek végétől az undergroundként címkézett művészetek mindig hordoztak közvetlen vagy közvetett módon apolitikus, vagy háborúellenes üzenetet, ami mára már globális szinten megváltozott. Ön is ehhez hasonlóan az Egységet, a Spiritualitást hirdeti ma a művészete által. Vajon a CAN-t, abból az időszakból, amikor Ön is az együttes tagja volt, egy apolitikus, spirituális, vagy esetleg radikális baloldali együttesnek lehetne-e nevezni? Vagy valahogy egészen másként?

A CAN-ben öt különböző ember volt ugyanazon a repülőszőnyegen. Öt különböző, anarchisztikus beállítottságú individuum, akik ugyanabban az irányban mozogtak. Az anarchizmus magában nem ér semmit.... de ha közösséggé formálódik több individualista, akkor csodálatos dimenziókat vehet fel a dolog.

A CAN a populáris zenetörténet egyik legbefolyásosabb underground zenekara. A legkülönbözőbb zenei műfajokra volt hatással a progresszív rocktól, a kísérleti zenéktől kezdve, a dzsesszen keresztül, egészen a punk-rockig és a különböző electro zenét játszó DJ-kig. Nagyon sok mai zenészre hatással volt/van.

Mi az első asszociációja Önnek a CAN mint együttes - és mint más befolyásos együttesekre (Red Hot Chili Peppers, Buzzcocks, PIL stb.) való hatás említésekor?

Vagyis, mit jelent Önnek a CAN?

A CAN az életem egy számottevő része volt, semmi kétség felőle. De nem tartozom azokhoz, akiket állandóan a múlt foglalkoztat, a jelenben élek és a jövő érdekel. Az utazásaim során látom, hogy mekkora hatása van az együttesnek a mái napig... és már majd’ negyven év elmúlt. Sohasem gondoltam volna, hogy ekkora hatással van a zenénk a legkülönbözőbb helyeken, ahol jártam, pl. Ausztráliában, Dél-Amerikában vagy Oroszországban, de mostanában jöttem rá, hogy amit akkor csináltunk, az teljesen a helyén volt. Egyikünk sem gazdagodott meg belőle, vagy lett valami befolyásos ember, de az az igazság, hogy nem is az volt a tervünk ezzel, habár nem beszélhetek a többiek nevében, de engem legalábbis nem ez a cél vezérelt. Az csodálatos dolog, hogy követőkre tettünk szert, akik éltetik és folytatják ezt a szellemiséget kis, kék bolygónk minden részén. Sohasem gondoltam volna, hogy együtt lépek fel egy tizenhat éves gitárossal, vagy hogy a közönségemben ennyire fiatalok is lesznek majd...

Ez annyit jelent, hogy következő ötven évben biztosan turnézhatok még! J

Mi volt Önre zenei, irodalmi, szellemi hatással azokban az években, amíg a CAN-ben játszott?

Ha öt emberrel együtt hozol létre zenét, akkor mindig ér valami hatás valamelyikőjük által. Ha erre nem tud az ember ráeszmélni, akkor képtelen együtt zenét szerkeszteni másokkal egy csapatban. Mindenkinek külön funkciója van, ugyanakkor mindenkinek egy csapatként is funkcionálnia kell.

Volt-e olyan érdekes pillanata, vagy valamelyik hanghordozójával kapcsolatos érdekes története stb. az eddigi Végtelen Turnéja során, amit megosztana az olvasókkal?

Minden napom egy különleges nap. Nem hasonlíthatom össze a napokat, mindegyik nap érdekes a maga módján. 99%-ban csodálatos pillanatokról van szó, mindaddig, amíg a közönség arcán mosolyt látok a koncertek után, elégedett vagyok.

Milyen emlékei vannak a Cul de Sac, a Mars Volta stb. együttesek tagjaival való közreműködéseiről?

A fentiekkel való közreműködések szintén különleges pillanatok voltak. A Cul de Sac-ról akkor hallottam először, amikor az egyik barátuk nekem adta az egyik kiadványukat. De nem hallgattam meg vagy egy évig. Aztán egy nap meghallgattam az albumot és rájöttem, hogy ennek az együttesnek a zenéje nekem való zene, és jó lenne együtt játszani velük. Abban az időben éppen egy amerikai turnén voltam, és írtam nekik egy e-mailt, hogy érdekli-e őket a dolog. Később azt mondták, hogy először nem hitték el, hogy Damo Suzukitől kaptak e-mailt...

Omarral (a Mars Volta gitárosa -LL) felléptem már néhányszor. 2004-ben felléptem itt (ezt Melbournból írom) egy Big Days Out nevezetű eseményen, amit itt Ausztráliában a híresebb események közé sorolnak. Némi probléma merült fel, amikor épp megjelentek a fiúk a Mars Voltából és elkezdtünk beszélgetni. Mesélték, hogy látták a fellépésem Los Angelesben stb., majd néhány nappal később együtt léptünk fel itt Melbournben. Omar megjelent a gitárjával és társult hozzánk. Így kezdődött az együttműködés.

Omar Rodriguez-Lopez és Damo Suzuki

Az egyik újság Önnel készített interjújában azt olvastam, hogy kizárólag a saját előadásain vesz részt, más koncerteket nem látogat. De vajon hallgat-e más együtteseket?

Többre tartom az élő előadásokat a CD-hallgatásnál. Ha fesztiválon lépek fel, akkor törekszem meghallgatni a többi fellépőt is. De sokszor kapok CD-ket is együttesektől a koncertek után, ezeket szoktam hallgatni otthon.

Létezik-e olyan újabb együttes, akit esetleg különösebben kedvel? Mi a véleménye a mai zenéről általában?

Nagyon sok olyan újabb együttes van, akiket megkedveltem, miután meghallgattam a koncertjüket. A zene ma... ezzel kapcsolatban csak arról tudok beszélni, hogy milyen az én zeném, amit ma játszom, és megmondhatom őszintén, hogy messzemenőleg jobb, minden szempontból, annál a zenénél, amit a 60-as, 70-es években játszottak... azok a furcsa együttesek... nem tudok már semmit meghallgatni azokból az évekből, kivéve Captain Beefheartot.

A ma létrejövő zenékben hallható ambientális és zajzenei vonulatok nagyon érdekes és dinamikus irányban fejlődnek... tetszik, amit a mai fiatalok játszanak.

Miként tölti idejét két fellépése között, lévén a hanghordozók biztosítják a zenét és a zeneszerkesztési politikájához hűen, nem tartanak előzőleg próbákat?

Nemcsak az történik, hogy nem próbálunk, hanem a hanghordozók egymással sem kellene, hogy próbáljanak a fellépés előtt. Ez egy rögtönzött, szabad stílusú zene. Meg szoktam kérni őket e-mailben, hogy ne szervezzenek próbákat a fellépés előtt, hogy nulláról indulhassunk, ez biztosít alapot az igazi kreativitásnak. Minden mást a helyszínen beszélünk meg.

A fellépések között, az utazás mellett, könyveket olvasok, a laptopom is viszem magammal, turistaként, olyan dolgokat teszek, amit egy turista szokott, emellett szoktam főzni a barátaimnak stb.

Mit tudna mondani a Damo Suziki’s Network terveiről a közeljövőben?

Még több fellépés és még több utazás, hogy még több tapasztalatot szerezhessek csodálatos bolygónkon.

Ismer-e valamilyen balkáni vagy közép-európai együttest, konkrétan Szerbiából, Magyarországról, Horvátországról stb.?

Pl. együtt turnéztam a volt jugoszláv államokban a zágrábi Tena Novakkal, illetve ismerek egy nagyon hosszú nevű belgrádi együttest, akikkel felléptem Berlinben, ők a Neočekivana Sila Koja Se Iznenada Pojavljuje I Rešava Stvar.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy elkészíthettem Önnel ezt az interjút, nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.

Megkérném, hogy küldjön egy záróüzenetet olvasóinknak és köszönöm az interjút még egyszer!

Nagyon szívesen! Legyetek pozitívak és osszatok meg minden jót mindenkivel a legközelebbi környezetetekben! Szeretettel: Damo, Melbourne.

(Megjegyzés: az interjú angol nyelven készült és az interjúalany anyanyelve nem az angol, ezért a kisebb-nagyobb fogalmazási hibákért elnézést kérek az interjúalanyom nevében is. Köszönöm.)