Pattanásos bőrbetegség: az akné
Meghatározás
Az acne vulgaris (acne, görög – pont, vulgaris, latin – egyszerű) vagy magyarul pattanás krónikus gyulladásos bőrbetegség, amely elsősorban azon helyeken fordul elő, ahol legsűrűbbek a szőrtüszőnyílások és a faggyúmirigyek: az arcon, a háton, a vállon, a mellkason, a felkaron, néha a fartájon is. A betegség fő jellemzője a faggyúmirigyeket eltömítő szarucsap (comedon) alatt kialakuló váladékpangás.
Előfordulása
A pattanásos bőrbetegség a serdülőkorban levő fiatalok 85%-ánál megfigyelhető. Leginkább 13–16 éves korban jelentkezik. A lányoknál valamivel előbb, viszont a fiúknál súlyosabb tünetekkel. A tünetek 16–19 éves korban a legaktívabbak, majd 20 éves kor után általában enyhülnek és elmúlnak.
Okok
A betegségnek több kiváltó oka is lehet. Itt elsősorban az öröklődési hajlam, a serdülőkori hormonális változás és a baktériumok említhetők. Örökölhető tulajdonság a faggyúmirigy nagysága és aktivitása, a hormonális változások az úgynevezett androgén hormonok faggyúmirigyre való hatásában nyilvánulnak meg, a baktériumok meg a környező szövet gyulladását okozzák.
A betegség hullámzó lefolyású, a romlás bizonyos időszakokban, rohamokban észlelhető. Pszichés stressz, bizonyos ételek fogyasztása és gyógyszer szedése ronthatja az állapotot. A kávé, csokoládé, dió, sajt, a túl sós és füstölt ételek, továbbá a jód- és brómtartalmú gyógyszerek ronthatnak az állapoton. Ha a betegség 30 éves korban is fennáll, akkor nőknél jellemző a menstruáció előtti és alatti rosszabbodás.
Tünetek
A pattanások legsűrűbben az arcon, a homlokon, az orron és az állon jelennek meg. Valamivel ritkábban vannak jelen a vállon, a nyakon és a hát felső részén. A bőrfelületen okozott változások, elhelyezkedésük és súlyosságuk alapján enyhe, közepes és súlyos formájúak lehetnek. Enyhébb formában csak néhány gennyhólyag látható, súlyosabb esetben a homlokot, arcot egészen elboríthatják. A súlyosabbak gyógyuláskor hegeket hagyhatnak maguk után. A bőrön egymás mellett láthatóak a gyógyult hegek és az újabb, kezdődő gennyhólyagok. A serdülő korosztály különösen hajlamos arra, hogy a sebe heggel gyógyuljon, ilyenkor különösen fontos a pattanások megelőzése.
Mivel a pattanások igen kellemetlenek, kozmetikailag rendkívül zavaróak, ezért néha a betegek azokat kivakarva, kinyomkodva próbálnak megszabadulni tőlük, viszont így hegeket, pigmentfoltokat idéznek elő saját bőrükön. Ennek eredménye egy sokkal kedvezőtlenebb helyzet kialakulása, mint amilyen az eredeti állapot volt.
Kezelése
Annak ellenére, hogy néha spontán gyógyulás is megfigyelhető, nagyon fontos a megfelelő kezelés. Egyrészt a kamaszkorban különös hangsúllyal jelentkező lelki problémák, másrészt a nagyon kiterjedt, mély folyamatok esetében a hegképződés lehetősége miatt. Nagyon fontos, hogy (mint minden krónikus betegség kezelése során) a beteg megfelelően együttműködjön az orvosával – enélkül sikertelen a kezelés.
A pattanások kezelése egyéni, és a betegség hosszától és súlyosságától függ. A kezelése lehet helyi, sebészi és rendszeri. A sikeres kezelés alapja a megfelelő étrend betartása. Ez gyümölcsben és zöldségben gazdag étkezést jelent, kerülve az édesség és a zsíros, sült ételek fogyasztását.
A helyi kezelésre különböző hámlasztó, mitesszereltávolító krémek és oldatok állnak rendelkezésre (antibiotikum, retinolsav, benzoil-peroxid, szalicilsav). A kezelés folyamán változtatásokra is szükség van. Egyik-másik szer nagyon kiszárítja a bőrt, ekkor szünetet kell tartanunk a kezelésben, és hidratálókrémmel kell visszaállítani a megfelelő bőrállapotot. A bőrgyógyászok különböző hámlasztó hatású krémeket ajánlanak, amelyek alkalmazásakor a szarucsap felső része, illetve kivezető nyílása szélessé válik, és a szarucsap enyhe dörzsölés, törülközés hatására könnyen kiürül. A bőrt naponta kétszeri, szappannal és meleg vízzel történő mosással tudjuk megvédeni a szennyeződéstől. Bőrtípusonként változik, hogy milyen helyi kezelés szükséges, ezért mindig bízzuk szakemberre a döntést.
Sebészi kezelésen a nagyobb gennyzacskók felnyitását vagy a hegek eltávolítását értjük. Ide tartoznak a különböző kozmetikai folyamatok is, mint a dermabrázió, mikrodermabrázió.
A belső, rendszeri kezelés antibiotikumok (eritromicin, tetraciklin), retinoidok (Roaccutane) vagy hormonális gyógyszerek szedését jelenti. Nagyobb kiterjedés, az arc, váll, hát érintettsége esetén, illetve a gennyes, beolvadt csomók fennállásakor természetesen összetettebb a kezelés. Fontos, hogy az arcon elkerüljük a hegesedést, ezért bizonyos esetekben a szakorvos belső kezelést javasol.
A belső kezelés másik lehetősége az antibiotikumok mellett az antiandrogén-tartalmú fogamzásgátlók használata. A menstruáció előtti időszakban rosszabbodó akné esetében alkalmazható, amennyiben a fogamzásgátlóra egyébként is szükség van.
Nagy területre kiterjedő, összefolyó, mély cisztákkal és gennyes gyulladással, hegekkel tarkított folyamatok esetén szóba jön az isotretinoin-tartalmú gyógyszer belsőleges alkalmazása is, amely – a mellékhatások és a terápia beállításának ellenőrzése miatt – rendszeres bőrgyógyász szakorvosi kontrollvizsgálatot igényel. Ennek a szernek az adagolásakor fiatal nők esetében igen nagy körültekintés és részletes felvilágosítás szükséges, ugyanis teratogén (fejlődési rendellenességet okozó) hatása miatt terhesség esetén nem adható.
Ezekkel a gyógyszerekkel szemben a Cerin egy új belső használatra kifejlesztett étrend-kiegészítő. Egy természetes fehérjekomplexumról van szó, amely a gyulladás megelőzésével gátolja a pattanások kialakulását, a már gyulladt bőrfelületet pedig csillapítja és megnyugtatja. Fő összetevője a laktoferin (természetes fehérje), amely a többi természetes összetevőivel együtt (vadibolya-kivonat, citrátok bioflavonoidjai, vitaminok, ásványi anyagok) serkenti a bőr sejtjeinek regenerálódását és méregtelenítését. Így a Cerin kapszuláknak antibakteriális, gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatásuk van.
Elegendő 1 kapszula naponta, és 30 napon belül a bőr állapota jelentősen javul, a már meglévő pattanások csökkennek, az újak keletkezése megszűnik. A legjobb hatás eléréséhez háromhavi állandó szedése javasolt.
A Cerin étrend-kiegészítő segíthet az enyhe és közepesen súlyos pattanások kezelésében. Megvásárolható minden jobban felszerelt gyógyszertárban. Bővebb információért látogasson el a www.cerin.rs honlapra.





