Vajdasági Est

ADA

Színházterem

November 17., csütörtök, 10.00

A sötétben látó tündér - Raffai Ágnes műsora

Városháza – díszterem

November 17., csütörtök, 17.00

Író-olvasó találkozó Németh István íróval

BÁCSFEKETEHEGY

Feketics Művelődési Egyesület – színházterem

November 19-20., szombat-vasárnap, 9.00

XV. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó - a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesület, a kishegyesi születésű költőről, műfordítóról elnevezett verseny, amely egyben vajdasági selejtezője is a XII. Kárpát-medencei Csengey Dénes Vers-, Prózamondó- és Énekelt Vers Versenynek, melyet minden páros évben a magyarországi Nagykanizsán szerveznek meg - zsűri tagjai: Krizsán Szilvia színművész (Újvidék), Kovács Frigyes színművész (Szabadka) és Ágoston Pribilla Valéria, a szabadkai Városi Könyvtár igazgatóhelyettese - szombat este sor kerül Szerbhorváth György: De ki viszi haza a biciklit? című monodrámára, játssza: Krizsán Szilvia (Újvidéki Színház)

BÁCSKERTES

Művelődési Ház - színpad

November 18., péntek, 19.30

Kabaré jelenetek a nagykikindai Egység Egyesület színjátszóinak előadásában

GOMBOS

Arany János Magyar Művelődési Egyesület – színpad

November 19., szombat, 19.00

Terápia – a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka - pszichológiai dokumentarista romantikus vígjáték Christopher Durang szövege alapján

KISHEGYES

Könyvtár

November 19., szombat, 10.00

Őszi hangulat – alkotóház Bogival

MAGYARKANIZSA

Cnesa OMI – nagyszínpad

November 17., csütörtök, 17.00

Kövek - az Alakulók drámacsoport előadása - az Alakulók a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjaiból áll - 2011 nyarán alakultak - Kövek című előadásuk a Kőműves Kelemen színpadi adaptációja - szereplők: Bognár Csilla, Apró Ádám, Bagi Gábor, Dobó Dávid, Gulyás Ádám, Káplár Attila és Körmöci Kristóf - a csoport vezetője: Tomin Zsuzsanna - belépés díjtalan

Cnesa OMI – pince

November 18., péntek, 18.00

Száz éve Torinóban – Kávai Szabolcs történelemtanár előadása a magyarkanizsai tűzoltóegylet 1911-es torinói sikeréről – belépés díjtalan

MOHOL

Annuska Club

November 18., péntek

Osmi dan – sounds like: Depeche Mode, Rammstein, Metallica, U2, Simple Minds, Prodigy, Bodyrockers, Blur, Gorillaz, Chemical Brothers stb.

MUZSLYA

Szervó Mihály Általános Iskola – angol kabinet

November 19., szombat, 18.00

Kovács Jolánka: Takard ki a kakadut című novelláskötetének bemutatója

NAGYBECSKEREK

Kultúrközpont

November 19., szombat, 19.00

II. Gizella parti néptánc találkozó

ÓBECSE

Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör

November 16., szerda, 17.00

Tolerancia napi műsor

SZABADKA

Népszínház – Magyar Társulat

November 16., szerda, 19.30 – Jadran színpad

John Updike: Eastwicki boszorkányok

November 18., péntek, 19.30 – Soltis Lajos Stúdió

Kreón...vagy fordítva

November 21., hétfő, 19.30 – Jadran színpad

Csáth Géza, Brestyánszki Boros Rozália, Dömtör András: Egy elmebeteg nő naplója – merülés Csáth Géza írásai alapján

Kosztolányi Dezső Színház

November 16., szerda, 19.30

Éljen a szerelem! - főhajtás a színészóriások előtt, nosztalgikus álomkép az operettekről, és a régi Szabadkáról

November 17., csütörtök, 19.30

Beszélgetés Heck Paulával

November 18., péntek, 19.30

Éljen a szerelem! - főhajtás a színészóriások előtt, nosztalgikus álomkép az operettekről, és a régi Szabadkáról

Szabadegyetem – Eurocinema

November 16., szerda, 20.00

Kako su me ukrali nemci (Hogyan raboltak el a németek) – szerbiai, 2011 – rendező: Miša Radivojević – jegyár: 150 dinár

Városháza

November 18., péntek, 20.00

Branka Parlić zongorahangversenye – filmzenék zongorán – vetítések, fotók – belépés díjtalan

Műsor:
Nino Rota (1911-1979) filmzenéi a következő alkotásokból:
Amarcord (1973) Federico Fellini
Rocco e i suoi fratelli (1960) Luchino Visconti
Casanova (1976) Federico Fellini
Otto e mezzo (1963) Federico Fellini
La dolce vita (1960) Federico Fellini
Michael Nyman filmzenéi a következő alkotásokból:
Wonderland (1999) Michael Winterbottom
Drowning by Numbers (1988) Peter Greenaway
A Zed and Two Noughts (1985) Peter Greenaway
The Draughtsman's Contract (1982) Peter Greenaway

Népkör MMK

November 21., hétfő, 18.00

A Népkör klub – társalgó a kávézóban – minden hétfőn ünnepnapok kivételével

Városi Könyvtár – olvasóterem

November 17., csütörtök, 19.00

A könyvtár vendége Grecsó Krisztián

Bash Ház

November 22., kedd, 20.00

Jazziré Fesztivál

20:00 Szarapka Tibor szabadkai művész kiállítása
22:00 a szabadkai Neuroleptic trió koncertje

SZILÁGYI

József Attila Művelődési Egyesület – nagyterem

November 19., szombat, 19.00

Hagyományos vidám est – fellépnek az egyesület szakcsoportjai

TORNYOS

Tornyosi Könyvtár

November 19., szombat, 10.00

Kezek alkotta csodák - használati tárgyak készítése csuhéból - foglalkozásvezető Kiss Katalin, a zentai Rozetta Kézműves Társaság tagja

ÚJVIDÉK

Újvidéki Színház

November 17., csütörtök, 19.00

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde – Soltis Lajos bérlet

November 22., kedd, 19.00

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ

November 19., szombat, 20.00

Erzsébet és Katalin bál - zenés táncos mulatság és vacsora – ihaj-csuhaj a Kikindai Vidám Fiúkkal

CK13

November 16., szerda, 20.00 – 23.00

Német társalgási óra az emeleten – belépés díjtalan

November 16., szerda, 20.00 – 22.00

Freefall (Szabadesés) – a film az öngyilkossági hajlamot kutatja – belépés díjtalan

November 17., csütörtök, 20.00 – 23.00

The Gits – dokumentumfilm a The Gits punkrock együttesről – belépés díjtalan

November 18., péntek, 22.00 – 23.00

A belgrádi Virvel együttes koncertje – belépő: 250 dinár

November 19., szombat, 22.00 – 23.00

AK-47 (Zágráb) és Csihás Benő (Zombor) – hardcore/punk – belépő: 200 dinár

November 20., vasárnap, 17.00 – 18.30

Gitárműhely – belépés díjtalan

November 22., kedd, 21.00 – 23.00

Critical Point (Portugália), Remedy (Újvidék), Granje (Újvidék) – belépő: 250 dinár

ZENTA

Zentai Alkotóház

November 16., szerda, 18.00

Szellőztetés és fűtés - Mucsi Gábor okleveles közegészségügyi mérnök vetítéssel egybekötött környezetetikai előadása

November 18., péntek, 18.00

Bibliai próféciák - 3. téma: Jövőkép a megújított Törvénykönyvben - msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

November 19., szombat, 17.00

Bibliotheque Pascal - színes, német–magyar filmdráma, 105 perc, 2010 - rendező: Hajdu Szabolcs - főszereplő: Török-Illyés Orsolya – beszélgetést a film kapcsán Csillik Blanka film- és médiaszakos bölcsész vezet

November 22., kedd, 17.00

Irodalmi műsor és vetélkedő - Stevan Sremac zentai születésű szerb író születésének 156. évfordulója alkalmából kiírt pályázatra beérkezett képzőművészeti és irodalmi alkotások díjazása és az évforduló alkalmából meghirdetett prózamondó verseny döntője

Művelődési Ház

November 18-19., péntek-szombat, 9.00

IV. Nemzetközi Modellkiállítás - bemutatásra kerülnek elsősorban a zentai Népi Technika Aero-modellező klubban készült legújabb munkák, valamint más szerbiai és külföldi klubok alkotásai – kiállítóterem

November 18., péntek, 19.30

Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május - a Zentai Magyar Kamaraszínház vígjátéka – szereplők: Vicei Natália és Ralbovszki Csaba – rendező: Mezei Zoltán

November 21., hétfő, 18.00

Fények és formák - Boros Gyevi Irén képkiállítása, amely november 21-étől november 29-éig 10–12 és 17–19 óra között látogatható

November 22., kedd, 19.30

Szerbhorváth György: De ki viszi haza a biciklit? - az Újvidéki Színház monodrámája – előadja Krizsán Szilvia

Mojo Club

November 18., péntek

Street 33 (Zenta-Ada) é

Old Fisherman Blues Band (Újvidék)

November 19., szombat

Eric Guitar Davis (Chicago, USA) és Luca Giordano Band (Olaszország)

The Crossroad Blues Band (Macedónia)

Blue Family (Pancsova)

Jail Club

November 18., péntek, 22.00

Ladies night – dance hit session – házi DJ-ekkel: FeFe, CheesE, Cartman – belépő: 100 din, lányoknak ingyen

November 19., szombat, 22.00

New Kids On The House – club house session – vendég DJ-ek: Roberto Winny, Max Tailor, Fatboy – házi DJ-ek: Cartman és FeFe – belépő. 250 din

Zen Club

November 18., péntek, 20.00

Tökéletes péntek parti

November 19., szombat, 20.00

DJ Stevee

November 22., kedd, 20.00

UEFA bajnokok ligája – focivetítés

Bali Club

November 19., szombat

The Beatshakers és házi DJ-ek: Maxy and Cino – belépő: 250 dinár