Herkules bonbon Csantavéren
A csantavéri színjátszás manapság sajnos üres fogalom, az emberek csak bámulnak rám, ha efelől kérdezek. Nem emlékszem a napra, hogy mikor láttam színészeket legutóbb az egyébként magasztos és tágas színházépület deszkáin. Magam is színházkedvelő vagyok, és elszomorít, hogy a településen, ahol élek, nemcsak előadások nincsenek, de társulat sincs.
Pár ambiciózus fiatal azonban megtette azt a lépést, amit előttük sokaknak meg kellett volna már. Eldöntötték, hogy márpedig Csantavéren lesz színtársulat, még ha amatőrök fogják is alkotni. Ezekkel az ifjú színészjelöltekkel beszélgettem a társulatról, a darabról, a rendezőről.
Tukacs Nikoletta (17): – Nos, az egész egy fárasztó nap végén kezdődött. Ültem a buszon suliból hazafelé jövet, amikor felszállt a buszra Kozma Zoltán, és leült mellém. Arról kezdett beszélni, hogy mit szólnék hozzá, ha Csantavéren létrejönne egy amatőr színtársulat. Közömbösen fogadtam a hírt, mondván: mi közöm hozzá? Erre megkérdezte, hogy lenne-e kedvem beszállni. Én is tag lehetnék. Arra gondoltam: miért ne? Amikor színészeket látok a tévében, mindig arra gondolok, hogy az ő mesterségük igazán tiszteletre méltó. Számot cseréltünk Zolival, és rövidesen találkoztunk is. Kicsit korainak tűnt, de már az első alkalommal arról diskurálgattunk, hogy milyen darabot fogunk előadni. Ráakadtunk a Herkules bonbon című előadásra. Kis idő múlva összeállt a társulat, meglett a darab, így el is kezdtünk próbálni, de be kellett látnunk, hogy szakértő vezető nélkül nem fog menni. Ekkor jött Mezei Zoltán. Ő összefogta a csapatot, célirányos próbákat tart hetente egyszer, és ráébresztett bennünket arra, hogy keményen kell dolgoznunk, ha komolyan gondoljuk a dolgot.
Toldi Tímea (18): – Nekem Dianna szólt, aki szintén benne van a csapatban, hogy színtársulat alakul nálunk, és nézzek be, ha van kedvem. Igazából már elemista koromban is játszottam egy iskolai darabban, még az ÁMV-n is részt vettünk. Azután színjátszó táborban is voltam, ott kezdtem el komolyabban foglalkozni a színészettel.
A próbák eleinte kicsit komolytalanok voltak, de aztán már kezdett összeállni az egész. Bele tudom élni magam a szerepembe, élvezem, amit csinálok. Vannak pillanatok, amikor nagyon elfáradok, de még mindig élvezem a színészkedést. Jó néha kicsit kilépni a testemből, elhagyni a saját személyemet, és felvenni egy maszkot, eljátszani valakit, aki nem én vagyok. Meg persze az az érzés, ami akkor tölt el, amikor tapsol a közönség… az bizony helyettesíthetetlen!
Fekecs Zoltán (26): – Egy napon arra terelődött a téma egy beszélgetés során, hogy alapítani kéne egy színjátszó csoportot. Én régebben tagja voltam egy ilyennek, de az pár éve megszűnt. Úgy döntöttünk, hogy a Bartók Béla Művelődési Egyesület, ami egyébként a közelmúltban lett felújítva, tökéletes hely erre a célra. Akkor még csak páran voltunk, azóta viszont többen csatlakoztak hozzánk, és mindenki nagyon megörült, amikor elértük, hogy Mezei Zoltán, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának igazgatója hetente egy alkalommal ideutazzon, és segítsen nekünk. Nagyon nagy köszönet jár neki, amiért koordinál bennünket, és megtesz mindent, hogy a lehető legjobbat tudjuk kihozni magunkból is és a darabból is.
A próbák későn vannak, mert egyesek dolgoznak, mások iskolába járnak, így mindenki fáradt néha, de mindent megteszünk, hogy ettől függetlenül jók legyünk.
Kozma Zoltán (26): – Márciusban történt, hogy a Bartók Béla Művelődési Egyesület elnökévé választottak, és elsődleges célul tűztem ki a csantavéri színjátszás újjáélesztését. Nem volt nehéz vállalkozó szellemű fiatalokat találni, akiket megkérdeztem, többnyire igennel válaszoltak. Kb. a negyedik próba után rájöttünk, hogy vezető nélkül nem fog menni az előadás megszervezése, a szerepek begyakorlása stb. Ekkor kerestem fel és kértem meg Mezei Zoltánt, hogy segítsen nekünk. Így a nyár közepe óta dolgozunk együtt, és azt kell mondjam, rengeteget segített nekünk. Az első próbákhoz képest a mostani teljesítményünk ezerszer jobb. Csantavér lakosai már régóta ki vannak éhezve egy jó előadásra. Igaz, hogy a falu táncosai, zenészei gyakran fellépnek különböző rendezvényeken, de ezek a dolgok csak egy bizonyos réteget vonzanak, a többi ember másra vágyik. Mi a legkomolyabban vesszük ezt az egészet, reméljük, hogy sokak tetszését elnyeri a darab, és hogy akár Vajdaság más településein is megmutathatjuk majd tudásunkat.
A világban, amelyben élünk, sajnos egyre kevesebb ember látja meg az apró csodákat a mindennapok rohanása közepette. Az információ korszaka mindent elektronikus formában közöl, és az embereket is magába szippantja a humanitást nélkülöző mikrovilág. Tudván, hogy az internethasználók több mint 50%-a szabadidejének jó részét a mára már híres és közkedvelt Facebookon tölti el, az ember nem szívesen fektet időt, energiát abba, hogy alkosson valami hagyományosat, ami tényleg emberi kéz által, emberi elméből jön létre. Mindenkinek ajánlom figyelmébe a fent megszólalókat, mert róluk kell példát venni. Az ilyen emberek nagyon értékesek, hisz azon ritka faj egyedei, akik még tudnak úgy ébredni reggelente, hogy művészetre vágynak.
