Néhány tudnivaló az énekesmadarainkról
Megjöttek a hidegek, mínusz pár fokot is mértek már. A hideg tél nem csak minket visel meg, a körülöttünk élő állatokra is kihatással van. Tehát amíg a meleg kályhát ölelgetitek, gondoljatok azokra, akiknek nincs kályhájuk. Balogh István mesél nektek a téli madáretetésről.

Az énekesmadarak többsége naponta a saját testsúlyával megközelítőleg azonos mennyiségű táplálékot fogyaszt el! Télen, fagyos, esős, havas időben ez a táplálékigény még fokozottabb. Ilyenkor ugyanis testük melegen tartása miatt nagyobb az energiafelhasználásuk, a fehérjét jelentő rovarokat viszont nem mindig tudják a kellő mennyiségben beszerezni. Énekesmadaraink évi kétszeri költéséből 10–12, a cinegéknél akár 20–25 fióka is kirepülhet, mégsem lepik el tömegesen kertjeinket ezek a madarak. Ennek fő oka – a kirepüléskori elhullás mellett – a téli éhezés miatti elhullás. Éppen ezért nagyon fontos feladatnak tartjuk a téli madáretetést!
.jpg)
Mivel, hogyan és meddig etessük a madarakat?
A madáretetés célja, hogy – a természetes eleségforrást pótolva – átsegítsük énekesmadarainkat az ínséges időszakon. A madáretetőt már a fagyos idő beállta előtt ajánlatos kihelyezni és feltölteni eleséggel. E célból olajos magvakat (napraforgó, tökmag, dinnyemag, dióbél) tegyünk az etetőbe, de kiaggathatunk a faágakra (nem sós!) szalonnát, töpörtyűt, faggyút is, ami az etetőhöz csalogatja a madarakat. Készíthetünk vegyes keveréket meg „madárkalácsot” is. A vegyes keverékbe túrót, főtt krumplit, főtt sárgarépát, sajtot, almadarabokat, valamint más, főtt konyhai hulladékokat keverhetünk. A „madárkalács” faggyú és napraforgó keverékéből áll. Ezeket a rovarevők, lágyevők fogyasztják előszeretettel. Fontos tudni, hogy a magevők szívesen táplálkoznak a földről. Számukra egy – bokor vagy fa alá helyezett – tepsibe tegyük a napraforgót, kölest, muharmagot, de ocsút vagy kukoricadarát is rakhatunk ki nekik.
.jpg)
Amire fontos odafigyelni:
1.) SEMMIKÉPPEN ne etessük a madarakat kenyérdarabkákkal, kenyérmorzsával, keksszel, ezek ugyanis magukba szívják a nedvességet, amitől hamar savanyodnak. Savanyodva bélhurutot, tehát biztos pusztulást okoznak a madaraknál!
2.) FOLYAMATOSAN etessük a madarakat! Ha elkezdtük a madáretetést, akkor nem szabad abbahagyni, főleg nem zord időben. Az etetőre szokott nagyobb madársereg ugyanis – az etetés megszakítása után – nem biztos, hogy képes lesz elegendő természetes táplálékot találni az etető környékén, és egy részük éhen pusztulhat.
3.) FONTOS, hogy az etetőt olyan helyre tegyük, ahol bokrok, fák is vannak a közelben (legmegfelelőbbek erre a célra az örökzöldek), ahová a rájuk vadászó ragadozó madarak elől elbújhatnak a táplálkozó énekesmadarak. A ragadozók ugyanis hamar észreveszik a tarka madársereget az etető körül, és rákaphatnak a könnyű eleségforrásra.
.jpg)
Fotó: Grabovac Dávid





