Holmes és Watson a gyerekszobában
A Sherlock Holmes nevében címmel szombaton bemutatott ifjúsági film rendezőjét kérdeztük
Több mint húszéves csöndet törve meg az ifjúsági filmek kategóriájában tesz le alkotást a magyar filmgyártás asztalára Bernáth Zsolt dunaújvárosi rendező és független filmes csapata. A Sherlock Holmes nevében című mozi két főszereplője, Szénási Kristóf (Holmes) és Ungvár Ádám (Watson) még csak 13 évesek, Kugler Nikolett (Ica) pedig náluk is fiatalabb egy évvel. Valamennyiüknek ez az első filmes szerepe. A forgatás a nyáron zajlott le Dunaújvárosban, és a díszbemutató is ott lesz szombaton (december 17.), az országos premier pedig január végén várható.A film fiatal rendezőjét e-mailben faggattuk a részletekről.
• Miben látod a fő okait annak, hogy az elmúlt húsz évben nem készültek ifjúsági filmek Magyarországon?
– A rendszerváltás előtt készült ifjúsági filmek nagy része tv-film volt, ezek gyártása egyébként is leállt szinte teljes egészében. A hollywoodi látványos ifjúsági filmek dömpingje pedig talán elriasztja a magyar filmest, nem meri felvenni velük a versenyt. Minket is megérintett ez a dilemma: mit is tudnánk mutatni a Harry Potter után, főleg alacsony költségvetésből? Abban maradtunk, hogy talán a kézzelfoghatóbb, ismerősebb közeg megragadja majd a gyerekeket, hiszen izgalmas lehet belegondolni, hogy a film története akár az ő utcájában is játszódhat, ő is átélhet hasonló kalandokat, míg egy Harry Potter-film esetében Amerika túl messze van…
Balról Kristóf, jobbról Ádám
• Illeszkedik-e a film a magyarországi ifjúsági filmek hagyományaiba? Vannak-e benne közös vonások a 70-es, 80-as években készült híres alkotásokkal, a Pál utcai fiúkkal, a Keménykalap és krumpliorral, az Utánam, srácok!-kal stb.?
–Ez egy kisvárosi történet, az egyszerű gyerekszobák, a nagymama lakása, az omló vakolatos házak fala felidézheti a „békeidőket”, illetve ezeket a régi filmeket. A történet ma játszódik, de a legmodernebb kor technikai vívmányai (mobiltelefon, internet) nem jelennek meg benne hangsúlyosan, így olyan, mintha egy kicsit visszamentünk volna az időben. A történet univerzális, bárhol megeshetnek ezek a kalandok. Abban a tekintetben próbáltunk megfelelni a mai követelményeknek, és annyiban tér el filmünk a felsorolt klasszikus alkotásoktól, hogy a mese szintjén megjelenik benne egy természetfeletti szál is.
• Idén nemcsak te készítesz ifjúsági filmet Magyarországon, hanem BEG címmel Lafka Dávid is. Véletlenül gondoltatok most mindketten erre a kategóriára, vagy újra valamiféle piaci lehetősége teremtődött ennek?
– Nem ismerem a BEG alkotóit, az ő nevükben nem tudok nyilatkozni, de valóban úgy tűnik, a magyar filmesek felismerték ezt a piaci rést, amelyet bizonyára sokan akarnak majd betölteni. A mi esetünkben a terv nem új keletű, két évvel ezelőtt írtunk már egy hasonló történetet Laxadurion címmel, azonban annak megfilmesítése valóban igényelné egy Harry Potter-film költségvetését. A Sherlock Holmes nevében egyébként első „regényem” címe volt, amelyet nyolcadikos koromban vetettem papírra, ebből is látszik, hogy ez egy régóta alakuló elképzelés. Persze az egy teljesen más történet volt, csak a cím maradt meg belőle.
Fehér pólóban Bernáth Zsolt
• A Sir Arthur Conan Doyle író fejéből kipattant Sherlock Holmes név jogvédett, egy magyar származású angol hölgy a tulajdonosa, és a használati jogot meg kellett vásárolnotok tőle. Amikor felkerestétek, csak az anyagiak érdekelték, vagy fontos volt számára az is, hogy milyen film készül?
– Előzetesen nem volt túl sok kérdése azon kívül, hogy milyen mértékben kötődik a film a klasszikus Conan Doyle-történetekhez. Most, hogy látott már képeket a filmből, illetve megtekintette az eddigi előzeteseket is, nagyon kíváncsi, és alig várja, hogy láthassa. Annak különösen örül, hogy végre a szülőföldjén is készül egy Sherlock Holmeshoz kapcsolódó mozi.
SZEREPLŐVÁLOGATÁS, FORGATÁS
• A szereplőválogatáson megtekintettetek több mint 250 kamaszt. Milyen feladatok elé állítottátok őket?
– Szövegtudás tekintetében egy rövid monológ volt a belépő, amely a forgatókönyv egy részlete, és ha ügyes volt a jelentkező, improvizáltattuk is.
• Hogyan fogadták a szerepek kiosztásának eredményhirdetését? Nagy drámák játszódtak le?
– A válogatáson nem azonnal döntöttünk, később, a videoanyagok megnézése után választottuk ki, vagy éppen utasítottuk el a gyerekeket. Úgy tűnt, sokan nem fogták fel, hogy mit jelent egy film főszerepe, és hogy azért mennyit kell dolgozni. Hasonló szituáció játszódott le, mint a Megasztár-szerű műsorok válogatásán… A három főszereplővel viszont madarat lehetett volna fogatni a nagy igen után, hiszen mindhárman a színészi pálya felé kacsingatnak, és ez volt az első igazi visszaigazolásuk.
• Milyen megpróbáltatásokat kellett kiállniuk a főszereplő gyerekeknek a film forgatása alatt?
– Ugye, ez nem akciófilm, ezért kevés igazán veszélyes helyzet adódott. Persze elesni tizenötször salakos földön, az lehet épp olyan megterhelő egy kisfiúnak, mint egy akcióhősnek leugrani egy háztetőről. 30 napot forgattunk napi 12–14 órán át, ami nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is fárasztó volt. Ettől függetlenül nem voltak különösebb elakadások.
• Klausztrofóbia vagy tériszony? Melyik volt a gyakoribb érzésetek a film kalandos helyszínein?
– Volt részünk mindkettőben, a háztetőkön tériszonyunk volt, a padláson, alagútban pedig elég szűk volt a hely. Nagyobb problémát okozott viszont a technikai felszerelés elhelyezése az adott helyszíneken.
• Körülbelül 200 speciális kellékre volt szükségetek a filmhez. Milyen típusú eszközökre gondoljunk?
– A kellékekről és a kellékes munkájáról általában nem szoktak szót ejteni, holott nagyon fontos, hogy minden apró eszköz a helyén legyen a megfelelő időben. Nálunk ezt a munkát most hárman végezték: egy, aki az úgynevezett általános kellékeket szerezte be, más, aki a grafikus jellegű kellékeket tervezte és gyártotta (cirkuszjegy, régi rajzok, újsághírek stb.), és még egy kolléga, aki a mechanikusnak nevezett eszközöket készítette el, pl. Dr.Somnius álomfecskendője, Holmes álkulcsa, Watson elektromos ketyeréi és hasonlók.
• A film reklámozása céljából regisztráltál a Facebookra, amit korábban kerültél. Szinte minden fázisát dokumentáltátok a forgatásnak, és hozzáférhetővé is tettétek a világhálón. Mennyire sikerült felfokozni az érdeklődést, milyen sűrűn kérdezik meg tőled Dunaújvárosban, hogy mikor lesz már látható az alkotás?
– Azt gondolom, hogy itt Dunaújvárosban már nem lehet fokozni az érdeklődést, aki mostanra nem tud a filmről, az nem is akar róla hallani. Szeretném is, ha a városlakók kicsit magukénak éreznék az alkotást, hiszen itt forgott, a szereplők egy része itt lakik, és az alkotók többsége is dunaújvárosi. Országos hírverés tekintetében sokkal több mindenre van szükség, mint pár videoklipre, és nem kevés pénzbe is kerülne az, hogy masszívan elhelyezzük a köztudatban a filmet.
• A Holmest alakító fiú, Szénási Kristóf saját bevallása szerint hatalmas Sherlock Holmes-rajongó. Mint ilyennek nagy élmény lehetett számára találkozni és együtt játszani a filmben Tahi Tóth Lászlóval, aki a Sherlock Holmes-sorozat főszereplőjének, Jeremy Brettnek a filmbéli magyar hangja. Hogyan sikerült az ő találkozásuk?
– Kristófnak óriási élmény volt Laci bácsival találkozni, de a többi gyereknek is, akik ugyan nem Sherlock-rajongók, viszont imádják a Harry Potter-sorozatot, és ugye ott Tahi Tóth László Piton professzor magyar hangja…
• Egyébként hogyan zajlott a profi színészek és az első filmes gyerekek együttműködése?
–A gyerekek nem igazán merték kérdezgetni őket, a tapasztalt színészek inkább apró tanácsokkal látták el az ifjakat, illetve megfigyelhető volt, hogy a felnőttek jelenlétében a gyerekek is fegyelmezettebbek, koncentráltabbak voltak. Gáspár Tibor és Kiss Attila is meglehetősen szuggesztív egyéniségek, és komolyak az általuk megformált karakterek is. Az ő százszázalékos jelenlétük a gyerekeket is „húzta felfelé” a játékban. Mondhatjuk, hogy egy nap munka Tiborral felért egy év színészképzővel…
REJTVÉNY, IZGALOM – KALAND
• Azt írod a filmmel kapcsolatos rendezői elképzeléseidben, hogy ebben a moziban minden benne van, ami általában a sikeres ifjúsági filmek sajátja: rejtvény, izgalom, barátság, szerelem, pozitív értékek és őszintéség. Konkrétan hogyan jelennek meg ezek a fogalmak az alkotásban?
–Ezt majd inkább a nézőknek kellene felfedezniük, de ha gondolod, röviden segítek. Rejtvény – a nyomozás maga. Izgalom – éjszakai kalandok a suliban. Barátság – a két fiú barátsága. Szerelem – majd meglátjátok… Pozitív értékek – összetartás, odafigyelés. Őszinteség – érzések kifejezése.
• Te magad 11 évesen készítetted az első filmedet. Vissza tudsz emlékezni, milyen izgalom volt benned akkor?
–Valóban11 éves voltam, amikor láttam az E.T. című filmet, és azt mondtam, én is ilyet akarok csinálni. Kalandok, izgalmak stb. Talán most sikerült valami hasonlót összehozni… A napokban beszélgettem a forgatókönyvíróval arról, hogy mit nem adtunk volna 12-13 évesen, hogy ilyen kalandokban legyen részünk, mint a mostani forgatás során a gyerekszereplőinknek. Ők a filmben annak ellenére végigizgulták a kalandokat, hogy „csak” egy filmforgatáson vettek részt, hiszen a forgatókönyv elolvasása után még nem tudták elképzelni a helyszíneket, a partnereket, a kellékeket, és ugyanolyan kíváncsian várták a jeleneteket, ahogyan – remélhetőleg – a néző is fogja.
• A történetben ellopják a gyerekek álmait, és üres tekintetű zombigyerekekként térnek vissza. Valamiféle kortünetet látsz ebben az álom nélküli gyerekkorban?
–A mai gyerekek hamarabb nőnek fel, mint mi annak idején. Értem ez alatt, hogy hamarabb múlik el az úgynevezett ártatlan gyerekkor. A mai tinik nagyon hamar találkoznak a felnőtt világ dolgaival, kihívásaival: szexualitás, férfi-női szerepek, külsőségek stb. Az is lehet az ok, hogy mi gyerekkorunkban még egy kicsit ki voltunk éhezve olyan dolgokra, amelyek létezéséről tudtunk, de nem volt lehetőség elérni őket: bizonyos filmek, zenék, játékok, nyugati csoki stb. Ezért egyrészt tenni kellett annak érdekében, hogy megszerezzünk valamit, másrészt sokkal inkább megbecsültük a birtokolt dolgot. Hozzátenném még, hogy az olvasási szokások változása szintén nem tett jót az álmoknak, úgy gondolom, minél kevesebb könyv van a kezekben, annál kevesebb értékes gondolat van a fejekben…
Álomtolvajok nyomában A film cselekménye A főszereplő két Sherlock Holmes-rajongó kiskamasz, akik egymást Holmesnak és Watsonnak szólítják, valamint egy kislány, Ica, akivel együtt különös kalandokba keverednek a nyári szünetben. Holmes furcsa, csendes 12 éves fiú. Watson kicsi és esetlen, a nagyobb fiúk állandó célpontja. De csak addig, amíg a suli utolsó napján a városba érkező Holmes személyében nem talál védelmezőre. A történet egy vidéki kisvárosban játszódik, ahol furcsa dolgok történnek, noha a felnőttek mindebből semmit nem vesznek észre. Gyerekek tűnnek el, és bár pár nap után látszólag sértetlenül előkerülnek, valójában egyik sem ugyanaz, mint korábban volt. Watson a maga módján nyomozott már ez ügyben, de nem jutott semmire. Holmesnak nemcsak intellektuális kihívás a rejtély megoldása, de segíteni is akar. Ahogy belevetik magukat a nyomozásba, borzongató dolgokat tudnak meg: egy szemtanú állítja, hogy egy vicsorgó szörny rabolta el az egyik kisfiút, valaki pedig bejelölte a gyerekek iskolai csoportképein, hogy ki lesz a következő áldozat. Időközben összefutnak Ádler Icával, akinek az édesapja hasonló esetek ügyében nyomozott évekkel korábban, amíg maga is el nem tűnt, mindössze egy titokzatos cirkuszjegyet hagyva maga után: Circus Infractus Somnius, az Összetört Álmok Cirkusza. A cirkuszi szál felderítése még több titkot fed fel, és innentől fogva nincs megállás. Nyaktörő üldözés Watson és Ica iskolájában, a félelmetes iskolai Karbantartó feltűnése, legendák a misztikus Álommesterről – mind egy irányba sodorják a hősöket: nem hátrálhatnak meg a feladat elől, hogy „Sherlock Holmes nevében” megoldják a rejtélyt, és megmentsék a város gyermekeit álmaikkal együtt. |





