Színházösztön -- Interjú Verebes Judittal, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésznőjével

Hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?

– A családommal sokat jártunk előadásokra, ennek jóvoltából szerettem meg ezt a világot. A színházba egy véletlen folytán vetődtem, az egyik barátom szólt róla, hogy ha gondolom, menjek be a színházba a fuvolámmal. Én ezt megtettem, s csak később derült, ki hogy egy előadáshoz kerestek fiatalokat. Ez az előadás volt a Máriás Endre rendezésében színpadra kerülő Az éjjel menyasszonya című darab, ahol egy angyalkát játszottam. Később, ahogy gimnáziumba jártam, reméltem, hogy lesz esetleg valamiféle folytatása ennek az egésznek, és hál’ istennek lett. A következő előadás volt Akis herceg, ahol a rókát játszottam, és rendkívül örültem ennek a szerepnek. Rá egy évre a Mácsai Endre rendezte Antigonéban játszottam, valamint ezzel párhuzamosan az Adai Színtársulattal léptem fel, a János vitéz című előadásban én voltam a mostoha. Miután lement e kettőnek a premiere, akkor kezdett el bennem igazán tudatosodni, hogy én valójában ezt akarom csinálni.

Mi az, ami megfogott ebben a világban?

– A közös munka, a próbafolyamatok. Vegyük példának az Antigonét, amikor is először dolgoztunk együtt Mácsai Endrével, akiről jómagam már korábban is hallottam, láttam őt amatőrként játszani, és tudtuk, hogy valami újat fogunk kapni tőle. A próbák folyamán rettentően kifáradtunk. Félreértés ne essék, ez afféle jóleső fáradtság volt. Másrészt észrevettük, hogy a próbák rendkívül társaságkovácsoló hatással voltak ránk, észre sem vettük, és máris mindenki mindenkinek a legjobb barátjává vált. Harmadrészt elképesztően jó érzés, hogy hónapokig dolgozunk valamin, aztán egy estén kiállunk, hogy megmutassuk, igen, ezt csináltuk mi, közösen.

Nem volt fárasztó egyszerre játszani két társulatban?

– Egy kicsit talán, de semmiféleképpen sem volt kellemetlen.

Ha jól tudom, másféle művészeti ágakban is jeleskedsz. Melyek ezek?

– Igen, volt egy akusztikus együttesünk, a Vaccanto, amely immáron három éve alakult, az énekelt versek fesztiváljára. Négy tagból állt: Szalai Bence, Dobrotka Katinka, Fehér Anett és jómagam. Rengeteg elismerést kaptunk, hívtak minket fellépni több helyre is, jártunk Erdélyben és Budapesten is. Még korábban kezdtem szavalóversenyekre, prózamondó versenyekre járni, melyek a gimnázium kezdetével sem szakadtak félbe, sőt…

Térjünk vissza a színházba. Hogyan tudtál azonosulni a karaktereiddel?

– A kezdetekben nagyon nehezen ment ez az egész nekem. Az első komolyabb szerepemnél, a mostohánál nagyon féltem, főképp azért, mert színpadon kellett egy csomó ember előtt énekelnem. Talán ezért is csodálkoztam, hogy elismerésben részesültem. Az Antigonéban megjelenő Karvezető karaktere az, ami a legnagyobb munkát jelentette számomra, de ez a munka hozzásegített ahhoz, hogy megszeressem ezt az egyéniséget. A magabiztossága és a valamilyen szintű egoizmusa engem lehengerelt. Leírhatatlan, nem lehetne megmondani, hogy nő-e, férfi-e, kicsoda, micsoda… Később, mikor A padlás próbafolyamata elkezdődött, Endre elmondta, milyen szerepet szán nekem, s bár én rábólintottam, először fogalmam sem volt, hogy ez a valaki kicsoda, mit akar… Aztán elkezdtünk dolgozni, és szépen lassan megismertem a karakterem, a tulajdonságait, motívumait. Egyébként a felügyelő karakterének az egyik legjellegzetesebb jellemvonása véletlenül jött létre. Az egyik próbán, egy nyelvbotlásból Endrének az jutott az eszébe, hogy mi lenne, ha a felügyelő raccsolna. Ezek után pedig nekem a szereplő összes szövegét raccsolva kellett megtanulnom. (Nevet) A Valahol Európábancímű musicalben megkaptam az egyik főszerepet, Suhancot, azaz Évát, aki fiúnak öltözik. Eléggé meglepett ez a felkérés, de mégis úgy éreztem, készen állok rá. Suhanc személyisége rendkívül összetett, mint ahogy a darab folyamán is kiderül, korábban megerőszakolták, ezért öltözik fiúnak. Fél a változástól, az emberektől. Hosszú időbe telt, míg megértettem, kit is kell játszanom valójában.

Hogyan folytak a próbák? Ez a komoly hangvételű dráma bizonyára bennetek is mély nyomot hagyott.

– Vidáman vágtunk bele ebbe a darabba, s csak lassan, a próbák folyamán tudatosult bennünk, hogy a mű mennyire tragikus. Szinte az összes karakter szülei meghaltak, menekülnek a háború elől, fiatalon látnak halált, kínt, nélkülözést, melyeket ha kimond az ember, talán nem is tűnik olyan nagy dolognak, de ha bele kell bújni az egyik gyermek bőrébe, az azért nem semmi. Két-három próba után a fél társulat a mellékhelyiségen vagy a teraszon bőgött. Olyannyira megrázott minket, hogy már nem is tudtuk, hogy a színpadon, élesben hogyan fogjuk kibírni. Ez az előadás szerintem mindenkiben mély nyomot hagyott, remélem, a nézőkben is, de bennünk bizonyosan.

Hogyan sikerült megtalálni az összhangot?

– Idén különösen sok újoncunk van, aminek nagyon örülünk. Eme színes társaságnak nem tartott sokáig, hogy összehaverkodjunk, ennek oka mindenképpen a közös munka, valamint a szünetekben való beszélgetések, melyek megkönnyítették a gyors megismerkedést. Még az újoncok is meglepően gyorsan felvették a tempót, olyan érzésem volt, mintha már legalább egy éve velünk lettek volna. Természetesen voltak mélypontok, hol a mi részünkről, hol a rendező részéről, de ez a premierre eltűnt. A félelem viszont mindenkiben ott volt az előadás miatt, legtöbben attól tartottak, hogy az igen komor hangulat eluralkodik rajtunk. A rendező részéről pedig egy igen közvetlen kapcsolat alakult ki mindenkivel szemben. Persze, ahhoz, hogy kerek legyen ez a történet, meg kell említenem Ivánt és Gabit (Vukosavljev Iván és V.Boros Gabriella – a szerk.), akik olyanok voltak, mint a szüleink. Mindemellett nem hagyhatom ki a korrepetitorunkat, Nemes Nagy Anitát, illetve a hang- és fénytechnikusokat sem. Egy valódi családias hangulat alakult ki közöttünk.

Hogyan birkóztál meg a dalokkal?

– Bár még a János vitéz alatt nemigen szerettem a színpadon énekelni, mégis már A padlás próbáin kezdtem leküzdeni ezt a félelmemet. Aztán jött a Valahol Európában, és rá kellett jönnöm, hogy ez mégsem lesz olyan egyszerű. Itt már nem mindig lesz lehetőségem a társaim mögé bújni, hiszen van szólóm és duettem is. Sokat segített ebben a munkában a korrepetitor, sőt, mi egymásnak is rengeteget segítettünk, akármelyik dalról is volt szó. Például, az Urbán Róberttel közös dalunknál volt olyan alkalom, hogy csak mi ketten bementünk a színházba, hogy gyakoroljunk.

NÉZZ RIPORTOT A PADLÁSRÓL!

Van olyan személy, akitől tanultál?

– Régebben főképp a szüleim, édesanyám a szavalásokban, édesapám zenei téren motivált. Egyikük sem mondta, hogy foglalkozzam ezekkel a művészetekkel, valahogy nekem már kiskorom óta ez volt az elképzelésem. Akár példát is vehetek róluk, hisz mindketten remekül értenek a munkájukhoz. Külföldi vagy akár hazai színészek közül is nem egyet tudnék mondani, akiknek a tehetsége felkeltette a figyelmemet, és akiktől tudnék tanulni.

MEGSZÓLALNAK A VALAHOL EURPÓBAN C. DARAB SZEREPLŐI:

A jövőben szeretnél akár komolyabban is foglalkozni a színészettel?

– Igen, szeretnék majd felvételizni a Színművészeti Akadémiára, elsősorban megpróbálom a budapesti akadémiát, esetleg a kaposvári Színművészeti Egyetemet, mert sajnos abban az évben, amikor érettségizek, nem nyílik Újvidéken. Már most elkezdtem készülni a felvételi vizsgákra, válogatom a szövegeket, a dalokat. De jó tudni, hogy már úgy indulok el ezen a pályán, hogy tudok ebben a világban mozogni, élni…

Mi is láttuk a Valahol Európában című darabot,

és véleményünk is van róla!

Olvasd el! ;-)