Kiderült, hogy ki mit tud

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezték a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola Ki mit tud? vetélkedőjét, amelyet múlt péntek délután 13 óra 30 perces kezdettel tartottak meg a zentai Művelődési Házban.

IV/4 osztály fiú tagjai: Mihók Kucora Alex, Fehér Viktor, Tallós Áron és Dobó Dávid

Bár az ülőhelyek fele üresen maradt, a hangulatra ez a tény egyáltalán nem nyomta rá a bélyegét. Tíz fellépő osztály mutatta be tehetségét, kreativitását, humorát, énekhangját, illetve tánctudását. A zsűriben tanárok foglaltak helyet, és izgatottan várták, hogy elkezdődjön a műsor. Első ízben a II/1 osztály ifjú tanulója lépett a színpadra, aki beatboxtudományával kivívta a közönség őszinte elismerését. Őt soron követte Kéri Nikoletta, aki a II/4 osztályt képviselte. Miley Cyrus The Climb című dalát énekelte és játszotta gitáron. Tisztán csengő hangja betöltötte az egész színháztermet, és a közönségnek annyira tetszett, hogy tapssal kísérték az előadását. A következőkben az I/2 osztály lány tagjai énekelték Adele Set fire to the Rain című dalát. A fellépőkön látszott a lámpaláz, néhol elcsuklottak a hangok, de kitartóan végigénekelték a dalt. Az I/3 osztály négy tanulója hagyományos szerb néptáncot adott elő. Érdekes hatást keltettek, mivel ketten népviseletben léptek fel, ketten pedig a „mai kor” öltözetét viselték. Mindenesetre az összes energiájukat belefektették, hogy a táncuk tökéletes legyen. Horvát Kátai Anita mazsorett-előadásával képviselte a III/5 osztályt. Előadását az összeszedettség és a kecsesség jellemezte. Az I/1 osztály énekkel próbálta elnyerni a zsűri tetszését, majd egyedi táncos koreográfiát adtak elő. A II/5 osztály tanulói tánccal léptek színpadra. A humor és a jókedv sugárzott belőlük, ennek köszönhetően gyorsan elnyerték a közönség szeretetét. Kacagástól volt hangos a terem, amikor a IV/4 osztály fiú tagjai feketére festett arccal és mellkassal vették át az uralmat a színpadon. Különleges csípőmozdulatokkal és teljes beleéléssel táncoltak. Néhány perc elteltével az osztály lány tagjai is felvették a ritmust, és közösen ropták a táncot, amely humorban bővelkedett. A publikum végigtapsolta a produkciót, amely tele volt változatos koreográfiával. Ekkor lehetett érezni, hogy a hangulat a tetőfokára ért. A II/3 osztály színielőadása valamilyen szinten lecsillapította a közönséget a nagy pörgés után. Az utolsóként fellépő IV/2 osztály táncos előadása ismét lázba hozta a nézőtéren ülőket. A lányok laza öltözete és a fiúk lányos öltözete mosolyt csalt az arcokra. Az érdekes táncelemekkel teli produkciót ujjongással jutalmazták.

Kéri Nikoletta

Míg a zsűri elvonult tanácskozni, addig érezhető volt a feszültség a versenyzők között. Mindenki megpróbálta kihozni magából a maximumot, és a legjobbat nyújtani. Ez idő alatt elkezdődtek a találgatások, hogy vajon kik nyerték el leginkább a zsűri tetszését. A rövid közvélemény-kutatás alatt kiderült, hogy a legtöbben a II/4, a IV/4 és a IV/2 osztályt tartották esélyesnek. Arra a kérdésre, hogy ki hogyan látott hozzá a készülődéshez, vegyes válaszok érkeztek. A II/5 osztály fellépői lelkesedéssel láttak neki a feladatnak, nagyban hagyatkozva osztályfőnökük, Viakter Blanka véleményére, aki kivette a részét a mulatságból is. A táncos-zenés előadás begyakorlása 3 napot vett igénybe, közben voltak némi nézeteltérések, de végül minden megoldódott. A IV/4 osztály tagjai már lankadó lelkesedéssel láttak neki a feladatnak, de ahogy mondani szokták: evés közben jön meg az étvágy, így végül nézeteltérés nélkül zajlottak a próbák, és egy hét alatt hozták össze a produkciót közös ötletek alapján. A IV/2 osztályban a vetélkedőre való felkészülés viccesen zajlott, mindvégig megőrizték jókedvüket a próbákon, és egy hét alatt tanulták be a tánclépéseket. A II/4 osztály képviseletében Kéri Nikoletta elmondta, hogy mivel ellenkező váltásban mentek az iskolába, a zentai tanulók jöttek el, hogy biztassák. A kedvenc zeneszámát gyakorolta be, mindössze egy óra alatt. Ez bizonyára annak köszönhető, hogy már 5 éve gitározik.

A vetélkedő fő szervezője, Tóth Kornél elmondta, hogy idén nem tették kötelezővé a Ki mit tud?-ot, azonban azok számára, akik nem vettek részt, ugyanúgy zajlott a tanítás, mint a többi pénteki napon. Ez arra szolgált, hogy megtudják, kik azok a diákok, akik teljes szívükből készültek, nem kímélve időt és energiát. A tavalyihoz képest a műsorszámokat színvonalasabbnak találta, mivel idén inkább arra törekedtek a versenyzők, hogy a közönséget és zsűrit is egyaránt jókedvre derítsék. Arra a kérdésre, hogy milyen élményekkel lett gazdagabb a vetélkedő által, meglepő válasz érkezett: „Az idén nem lettem gazdagabb semmivel, viszont jövőre szegényebb leszek” – mondta szomorkás mosollyal. Ez annak tudható be, hogy negyedikes osztálya van, akik nemsokára elballagnak.

A kulisszák mögötti történésekről Kovács Diana, a magyar nyelvű műsorvezető mesélt: „A versenyzők között érezni lehetett azt az izgalmat, ami bennük lezajlott! Nagyon jól érezték magukat, és látszott rajtuk a versengési láz.

A zsűrinek nem volt könnyű feladata, mégis megszületett a döntés, ami alapján négy kategóriában avattak győztest:

A legeredetibb előadás: II/1 osztály

Kollektív személyiség II/5 osztály

A legjobb tánc IV/4 osztály

A legjobb előadás IV/2 osztály

Hevér Edit a zsűritagok nevében elmondta, hogy érdekes, humoros, szórakoztató és pörgős műsorszámokat láthatott a bírálóbizottság. A döntés meghozatalakor figyelembe vették a produkció alatti együttműködést, szervezettséget, összetartást, pontos koreográfiát és a hangulatot.Megemlítette, hogy a szavalás volt az egyetlen, ami idáig minden évben jelen volt, idén azonban elmaradt. Összegezve színvonalasnak találta a vetélkedőt.

A műsor végeztével mindenki visszatért az iskolába, kicsit fáradtan, de mindenképp lelkesen és teli élményekkel. A folyosón végighaladva hallani lehetett, ahogyan mindenki izgatottan mesélte el a legérdekesebb mozzanatokat azoknak, akik nem látták. Akik csalódottak voltak, mert nem értek el helyezést, így vigasztalták magukat: Nem baj, majd jövőre! Mert így van, lesz Ki mit tud? jövőre is!

II/5 osztály fellépői