Olykor dugiban élek

A Janus arc játéka

Kérkedve,

kétfélét,

kétfelé,

kétféleképp:

lélektelenül ténferegve,

vagy

egyfélét,

egykedvűen,

egyféleképp:

elhülyülve.

Csali-vers

Csönd csoroszkál,

csordogál.

Csók csattan csinos cseléden,

csontsovány csavargó

csábító csodalényként cselleng.

Csobbanó csermelyben

csapodár csillagfény,

csigaárny,

csöpp csótány.

Csüngő csecsebecséktől

csörömpölő csikó.

Csatangol.

Csendélet csupán!

Csonka csalóka csoda,

csalafintaság.

Lélek és test között

Soha ennyire józanul,

és soha ennyire távol tőle,

kettémetszve

igyekszem kifelé!

Lényegtelenségek

Összehajtogatták előlem a teret,

most úttalannak sem nevezhető

légörvényben megyek,

egyesek szerint zuhanok,

mások azt mondják, repülök,

csak azt nem, hogy

összehajtogatták előlem a teret,

és mi közük hozzá?

Szétkenték rajtam a fényt,

most azt várják tőlem,

legyek élmény,

egyesek szerint szörny vagyok,

mások szebben mondják ugyanazt,

csak azt nem, hogy

miért kenték épp rám a fényt,

és mi közöm hozzá?

Levédve

Az árnyékomra feszítettek,

felületem van,

a Nap árnyékom nyújtja,

nyújtja,

levakartam magam,

felültem a felületről,

és majdnem felültem ismét

önmagamnak,

felülről nézem a lélek-tér iszonyát,

árnyékom és önmagam viszonyát:

sablonok.

Talány

Amikor

reggel felébredtem,

rájöttem,

hogy halott vagyok,

hirtelen alvást színleltem,

nem is tudom miért!

Csend, élet

Újra újabb nap,

reggeli,

aztán

tékozlón élek,

ilyesmikre gondolok hogy:

rend,

magam,

minden,

ugyanaz,

nem tudom,

fény,

peckes,

és peckesedik már ez a nap is,

ez a nap sem új,

nyüvöm,

arcomon valami motívumok,

azt mondják, ez az élet,

élek,

arcélek,

csak a felszín,

elfogadhatatlan vonások,

rovások,

egyre több,

ez a nap nem új,

ez a nap már nem nap,

éjjel van,

ahogyan Isten teremtette,

őszinte,

hiszünk,

és jön,

újra újabb nap,

reggeli,

és lustán,

nagy nehezen

az ismeretlent,

tékozlón,

szokványossá teszem.