Gyorskorcsolya EB – második nap

Az Eb második napján három nemzet szurkolói hagyhatták el boldogan a budapesti Városligeti Műjégpályát. Ugyanis a női 1500 méteres számot a cseh Sablikova, a férfiak 500 méteres versenyét a lengyel Konrad Niedzwiedzki, míg a férfiak 5000 méterét a szám holland olimpiai bajnoka, Sven Kramer nyerte. Íme, a gyorskorcsolya Európa-bajnokság második napjának összefoglalója.

Mivel még az első nap ígéretet kaptam arra, hogy az éjszaka folyamán elkészül az akkreditációm, ezért másnap egy kicsivel korábban érkeztem, hogy legyen időm átvenni. Szerencsére, mikor megérkeztem az akkreditációs központba, boldogan vettem észre, hogy rajtam kívül nem vár senki. Így gyorsan el tudtam intézni, és már az első versenyszám előtt a kordonok mögött voltam, nyakamban az akkreditációval.

Az első nappal ellentétben - amikor is nem elég, hogy sötét volt és hideg, de még a szél is fújt - a második napon már csodálatos, napsütéses idő fogadott bennünket. Ugyan meleg még így sem volt, de a fotózáshoz az idő tökéletes. A férfiak 500 méteres - egyben legrövidebb – száma pontban 12 órakor kezdődött. Akik kilátogattak a helyszínre, azt hiszem, nem csalódtak az izgalmas versenyben, ugyanis az első három helyezett között mindössze 4 századmásodperc döntött. A győztes a lengyel Konrad Niedzwiedzki volt, akit honfitársa, Zbigniew Brodka mindössze 1 századmásodperccel lemaradva követett. A harmadik helyre pedig a holland szurkolók nagy örömére Jan Blokhuijsen futott be. A futam után nem sokkal következett az eredményhirdetés, a versenyzők kaptak egy csokor virágot, elkészültek a képek, majd visszamentek az edzőrészlegre, felkészülni a következő versenyszámra.

Bizonyos időközönként jégfelújításokat tartottak, ekkor a fotósok rohantak a médiaközpontba, feltölteni a frissen készült képeket, mások pedig mentek a büfékhez, enni vagy inni valamit. Mi ilyenkor vagy a sajtóközpontba mentünk, vagy a büfébe, meginni egy kávét. Ezekben a szünetekben megnéztük, milyen képek készültek, vagy épp megbeszéltük az aznapi történéseket. A szünet végeztével, 12:50-kor a nők ismét birtokba vették a jeget, mégpedig egy 1500 méteres versennyel. Ezt a versenyszámot több mint egy másodperces előnnyel a cseh Martina Sablikova nyerte, akit a második helyen a holland Linda de Vries követett. A harmadik helyet az orosz Julija Skokova kaparintotta meg, már majd 2 másodperces hátránnyal. Sablikova ezzel igen közel került ahhoz, hogy a záró napon bebiztosítsa és egyben meg is védje Európa-bajnoki címét. Ez a ránézésre törékeny lány szemmel láthatóan verte az egész női mezőnyt. Győzelmei végén a többiekkel ellentétben nem kapkodott levegőért, olyan volt, mintha neki ez csak egy könnyed edzés lett volna.

Az egyetlen magyar induló, Tóth Ágota a 22. helyet szerezte meg, így ezzel számára véget ért az Európa-bajnokság, mivel csak a legjobb 12 versenyző vehetett részt a másnapi 5000 méteres versenyszámban. (Azonban a jövőben még érdemes lesz odafigyelni erre a magyar lányra.) Következett a női 1500 méter díjkiosztója, melyet ismét egy jégfelújítás követett. A szünetekben minden alkalommal előkerült a hollandok fúvószenekara, és nagyszerű hangulatot varázsolt a helyszínre. Usher More című számától az Abbán keresztül a világhírű Queen-slágerekig mindent képesek voltak hiba nélkül eljátszani. Aznap én is csatlakoztam a tömeg örömünnepéhez, és fényképezőgépemmel megörökítettem őket pár kockán. 13 óra 55 perckor pedig kezdetét vette az aznapi leghosszabb versenyszám, a férfi 5000 méter, mely egyben a nap zárószáma is volt. Azonban itt sem született meglepetés, ugyanis a hollandok világsztárja, Sven Kramer zsebelte be a győzelmet, 12 másodperccel megjavítva az eddigi 5000 méteres pályarekordot, melyet a belga Bart Veldkamp állított fel még 2001-ben. Kramert honfitársa, Blokhuijsen követte már majd 5 másodperces lemaradással. A harmadik helyen pedig, a franciák nagy örömére Alexis Contin futott be. Az összetettet a nőknél Martina Sablikova vezette, míg a férfiaknál Blokhuijsen tartózkodott a tabella élén. A harmadik nap beszámolójával holnap érkezem.

Fotó: Lázár Gergő

ADDIG ISOLVASD EL AZ ELŐZŐ NAP ESEMÉNYEIT! ;-)