Globális felmelegedés

A legelfogadottabb (bár széles körű elfogadottsága még nem jelenti a bizonyítottságát) vélemények szerint a globális felmelegedés emberi okokra vezethető vissza. Az IPCC által elfogadott éghajlatmodellek szerint a Föld felszíni hőmérséklete 1990 és 2100 között feltehetően 1,1–6,4 °C-kal nő majd. A globális hőmérséklet-növekedés környezeti változásokhoz, a tengerszint emelkedéséhez, a csapadék mennyiségének és térbeli eloszlásának megváltozásához, szélsőséges időjárási viszonyokhoz vezet. Várhatóan változik a mezőgazdaság termelőképessége is. Mindez komolyan hathat a gazdaságra, mérsékelheti a fejlett országok nemzeti össztermékének mennyiségét, kihathat a minőségére. Számíthatunk egyes természetes vizek kiszáradására, a gleccserek (el)olvadására, az árvizek, hurrikánok és tájfunok gyakoribbakká, nagyobbakká, pusztítóbbakká válhatnak. Állat- és növényfajok kipusztulásának sebessége jelentősen nő, ugyanakkor bizonyos invazív fajok elszaporodása felgyorsulhat, megzavarva ezzel az ökológiai egyensúlyt. Bizonyos betegségek könnyebben elterjedhetnek; több, eddig már „megfékezettnek” hitt betegség újra megjelenhet mutáns változataival együtt.

A globális felmelegedést egyesek kétségbe vonják, 2011-ben azonban egy független kutatócsoport is megerősítette ezt a folyamatot. Tény, hogy 417000 év alatt sohasem lépte túl a légkör szén-dioxid-koncentrációja a 300ppmv értéket, jelenleg 383ppmv. A légköri szén-dioxid koncentrációja azonban a földtörténet során jóval magasabb is volt. A glaciális-interglaciális ingadozások bolygónk szárazföldi területeinek nagy részét, elsősorban Grönlandot, az Antarktiszt, Észak-Amerikát és Eurázsiát érintik.

Az 1860-as évektől léteznek rendszeres meteorológiai feljegyzések. A 19. század közepe azonban egy hidegrekord-periódus vége, és ehhez hasonlítanak minden változást. A nagyobb időtávlatokra tekintő hőmérséklet-összehasonlítások valójában egészen mást mutatnak. Az elmúlt 65millió év során a Föld átlaghőmérséklete szinte folyamatosan csökkent. Az utóbbi három lehűlési periódust vizsgálva az is szembetűnő, hogy a hőmérséklet több alkalommal hirtelen növekedett meg, és a mainál is magasabb értékekre ugrott fel, majd lassan visszaesett. Az emberi történelem folyamán, alig 1000 évvel ezelőtt a mainál is jóval melegebb éghajlat volt az Északi-sarkvidék környékén. A 14. századig tartott ez a periódus, majd az 1310-es évektől bekövetkezett a kis jégkorszak, amely a 19. századig tartott.

A mostani „globális felmelegedést” e rendkívül hideg periódus átlaghőmérsékleteihez hasonlítják. A földtörténet egészét tekintve jól látható, hogy az éghajlatváltozások természetes jelenségek. Az éghajlat stabilitásához egyebek közt az kell, hogy a Föld légköréből annyi energia jusson ki, mint amennyi oda (főleg a napsugárzásból, kisebbrészt a Föld belső hőjéből) bekerül. Természetes üvegházhatás nélkül a Föld felszínének átlaghőmérséklete a mai 14°C helyett csupán –19°C lenne. Az üvegházhatású gázok mennyiségének bármilyen változása befolyásolja a Föld-légkör rendszer energiamérlegét, megváltoztatja az éghajlatot.

Az IPCC Harmadik értékelő jelentése szerint: „Új, a korábbinál erősebb bizonyítékok utalnak arra, hogy az elmúlt ötven évben megfigyelt melegedés döntő része emberi tevékenység eredménye. A változások mérését és a kiváltó okok meghatározását célzó tanulmányok egybehangzóan emberi eredetű hatást mutatnak ki az utóbbi 35–50 év éghajlati adataiban.”

Az esőerdőket jelenleg óriási mértékben irtják, ami az üvegházhatás egyik fő okozója. Az őserdők égetéses irtása során az égéssel szén-dioxid-tömeg jut a levegőbe. Amikor az erdőket kivágják és fölégetik, az elraktározott szén CO2 formájában kerül vissza a levegőbe. Az utóbbi 10-15 év során átlagosan évente 1milliárd tonnával kerül több szén-dioxid a légkörbe. Az erdőirtás miatt keletkezett szén-dioxid mennyiségét a légkör teljes szén-dioxid-mennyiségének egyharmadára becsülik. Az esőerdő fái a csapadékképzésben is fontos szerepet játszanak, ugyanis a gyökereiken keresztül magukba szívott talajvizet folyamatosan párologtatják, és az ebből keletkező esőfelhők az egész Földön szétterülnek, például még Észak-Európa fölé is eljutnak. Az esőerdők irtásával a nekik köszönhető csapadék- és felhőképződés is elvész a Föld számára, ami tovább növeli az üvegházhatást. Amazonasi esőerdő 55%-a elpusztulhat 2030-ra a mezőgazdaság, az állattartás növekedése, erdőtüzek, a szárazság és a fakitermelés jelenlegi üteme alapján. Brazília az USA után a második legnagyobb szójatermelő a világon. A legnépesebb latin-amerikai országban a szarvasmarha-tenyésztés is robbanásszerűen bővül. Hatalmas erdőterületeket égetnek fel nap mint nap, hogy ültetvényekké vagy marhalegelőkké alakítsák. Csak 2007 augusztusa és decembere között 3,2ezer négyzetkilométer tűnt el a Föld tüdejének tartott őserdőből – állítja Gilberto Camara, az Amazonas kiterjedését műholdak segítségével mérő brazil Nemzeti Űrkutatási Hivatal (INPE) vezetője. Az erdőirtás a fakitermelés, a mezőgazdasági területek növelése, az urbanizáció növekedése miatt világszerte gyorsul.

A trópusi esőerdők égetése nemcsak az adott területen vezet ökológiai katasztrófához, hanem a felszabaduló szén-dioxid nagyban hozzájárul a globális felmelegedési válsághoz. Az ózonkoncentráció csökkenése közvetett hatással van a globális felmelegedésre. Az ózonmennyiség csökkenése ugyanis pozitív visszacsatolásokat eredményez a következő folyamatok segítségével. Az ózonkoncentráció csökkenéséért a légkörbe kerülő atomos klór, fluor és bróm a felelősek. Ezek az elemek főként a klórt és fluort tartalmazó gyorsan elpárolgó szénvegyületekkel, fluorkarbonokkal (CFC és HFC) kerülnek a levegőbe.

A vegyületek a sztratoszférába feljutva az ultraibolya sugarak hatására elbomlanak, így felszabadulnak belőlük az ózonrétegre veszélyes elemek, amelyek gyorsítják az ózon bomlását. Az ózonkoncentráció azonban természetes úton is folyton változik, és a jelenlegi antarktiszi „ózonlyuk” koncentrációja még mindig magasabb, mint a 19. század bármely pillanatának ózonkoncentrációja.

A jégmezők eltűnése számos faj kipusztulásával jár. A globális felmelegedés biológiai hatásai a jegesmedvék élőhelyén, a sarkvidéken jelentkeznek a legsúlyosabban. A jégmezők fokozatos olvadásával beszűkül a ragadozók vadászterülete, amelyek így nem juthatnak táplálékhoz. A legnagyobb testű szárazföldi ragadozók, jegesmedvék alig kétmillió éve alakultak ki a szélsőséges éghajlathoz alkalmazkodó medveféléből. Ha megszűnik az őt létrehozó ökológiai fülke, akkor a jegesmedve törvényszerűen kipusztul.

Egy tanulmány kimutatta, hogy 18% és 35% közötti az esélye, hogy 1103 állat- és növényfaj 2050-re várhatóan kihal az éghajlatváltozás következtében, mert nem bírnak elég gyorsan alkalmazkodni az új körülményekhez. Az antropogén eredetű szén-dioxid-emisszió harmadát – naponta 25millió tonnát – a tengerek nyelik el. Mivel a magasabb hőmérsékletű vízben a szén-dioxid rosszabbul oldódik, mint a hideg vízben, ezért az utóbbiak kémhatása jobban változik. A savas vízben a csigák, rákok, korallok, kagylók és tengeri sünök nem tudják kiválasztani a vízből a vázuk felépítéséhez szükséges karbonátokat. Becslések szerint az antarktiszi korallok vázkiválasztó képességének csökkenése 50–100 éven belül akár az 50%-ot is elérheti. A számos hal- és bálnafaj táplálékául szolgáló parányi szárnyas csigák, a pteropodák, könnyen az óceán savasodásának áldozatává válhatnak. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának jelentése szerint a világ korallállományának egyharmada már elpusztult. „A korallok fakulása a globális felmelegedés bizonyítéka” – állítja Edwin A. Hernández-Delgado tengerbiológus. A Puerto Ricóhoz tartozó Culebra-sziget vizsgált koralltelepeinek 97%-a fakult ki. 1998-ban – ami az eddigi második legmelegebb év volt – a világ korallzátonyainak 16%-a halt el.

A hőmérséklet növekedésével az elolvadt jégtáblák száma is nő. Emiatt fókapopulációk pusztulhatnak ki. Egyes becslések szerint 2000-ben 20000 állat veszett oda a Kaszpi-tengerben. 2007 májusában 800 állat esett áldozatul a korai nyárnak. A Kárpát-medencében az éghajlatváltozás hatásának megítélésekor lényeges, hogy a terület a nedves óceáni, valamint nyáron a száraz, télen a nedves mediterrán éghajlati területek határán helyezkedik el. Ebben a térségben az éghajlati övek kisebb eltolódása is komoly következményekkel jár a fizikai-földrajzi tényezők, a nagytérségű légkörzés, illetve a teljes légkörzés hatásának változására nézve. Tehát a becslések szerint szárazságok és árvizek váltakozása várható.

A kiotói jegyzőkönyv idén, 2012-ben jár le. A kiotói jegyzőkönyv az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének (UNFCCC) kiegészítő jegyzőkönyve, melyet 1997. december 11-én Kiotóban fogadtak el. A jegyzőkönyvet ratifikált országok azt vállalták, hogy a 2008–2012-es időszakra csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Egyedül az Egyesült Államok nem írta alá a jegyzőkönyvet.

Mit mondjak végezetül? Mindannyian egy bolygón élünk, és ezért mindannyian felelősek vagyunk. Ezt már régóta mindannyian tudjuk. Mit mondasz majd az unokáknak, ha megkérdezik, TE mit tettél a globális felmelegedés ellen?